BAJA FERENC

Teljes szövegű keresés

BAJA FERENC
BAJA FERENC (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Az eddigi vitához szeretnék annyit hozzátenni, hogy Pálffy képviselőtársammal egyetértve azt mondanám, hogy az összes vitával együtt is a digitális átálláshoz kötődő hatósági munka az én megítélésem szerint, ami nem volt egy egyszerű terep, az az összes kritika mellett is nagyságrendekkel meggyőzőbb, mint a hatóság frekvenciagazdálkodás terén kialakított munkája. Ezért is fogalmazzuk meg ellenzéki oldalról más-más hangsúllyal a különvéleményünket.
Egyetértve Mandur képviselőtársammal, forrásokat kell adni, és ezt a maradékot, tulajdonképpen a maradék területen működő kicsiket ellátni, ez szerintem ez jó irány. Azt gondolom, hogy ha a hatóságnak erre van parlamenti és kormányzati mandátuma, ezt a feladatot ő el tudja látni, meg tudja oldani, van ilyen értelmű bizalom a hatóság irányába.
A másik oldalon van a probléma, a frekvenciagazdálkodás területén, ahol szeretném előre jelezni azt, hogy egyéni módosító indítványt nem kívánunk beadni, ugyanakkor az elkövetkezendő héten, figyelemmel arra, hogy fog tárgyalásokat folytatni az albizottság, bizottsági módosító indítvány esetében, ha van változás és van arra kormányoldali képviselőtársainkban is szándék, amiről a bizottságban is beszéltünk, annak nem az lesz a módja, hogy egyéniben, de fenntartjuk azt a lehetőséget, hogy bizottsági módosító indítvány keretei között majd a szükséges módosításokat megtegyük.
Köszönöm szépen, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem