DR. ARADSZKI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A gazdasági és informatikai bizottság a 2013. május 27-én tartott ülésén megtárgyalta a T/11284. számú törvényjavaslatot, és azt 20 igen szavazattal, 4 ellenszavazat mellett általános vitára alkalmasnak tartotta. A bizottságban lefolytatott vita tulajdonképpen nem két részre, hanem csak egy részre tagolódott. A digitális átállással kapcsolatos átmeneti szabályokkal mindkét oldal, az ellenzéki és a kormánypárti oldal - ez utóbbi értelemszerűen - egyetértett, ebben a kérdésben vita nem alakult ki.
A bizottság többségi, és azt kell mondanom, ezen a területen egyhangú álláspontja volt, hogy szükséges az átmeneti szabály pontosítása pontosan azért, hogy a helyi és a körzeti televíziók, amelyek egy kis tőkével a helyi közösségeket szolgálva dolgoznak és próbálják a híreket közvetíteni, túléljék a digitális átállás nehézségeit, és ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy 2014. december 31-e után megszűnjék a szolgáltatásuk.
(9.30)
Élesebb vita folyt le azonban a hírközlési törvény idevonatkozó módosításaival kapcsolatban. A többségi álláspont az volt, hogy a pályázati, illetve az árverési eljárással összefüggő döntési és szerződéskötési folyamat újraszabályozása inkább a jogbiztonságot szolgálja, azzal, hogy a NMHH rendeletének szabályait beemeli a törvényi szintre, és ezáltal törvény által garantált formában és módon biztosítható az előzetes konzultációs eljárás.
Az előzetes konzultációs eljárást követően az árverési és a pályázati eljárás lezárása azzal történik, hogy nyertest kell hirdetni, illetve a nyerteséről szól a pályázat lezárása. Ezt követően kerül sor a szerződéskötési eljárásra, amelyben a törvény által meghatározott feltételek mellett és azzal a tartalommal meg a kiírás előzetesen egyeztetett tartalmával egyező módon lehet és kell a frekvenciaszolgáltatási megállapodást megkötni. Külön kiemelem, hogy e tekintetben kötelező része és törvény által előírt kötelező része ennek a szerződésnek az, hogy a szerződésszegés szabályait kifejezetten rögzíteni kell a szerződésben.
Úgy gondolom, ez a törvényi keret, az, hogy a pályáztatási, illetve árverési eljárásban a döntés és a szerződéskötési szakasz elválik egymástól, ez nem idegen a magyar joggyakorlattól, általában az ilyen eljárásoknál a piaci szférában ez a gyakorlat: első dolog a döntési kompetencia, a döntés kimondása, és a második dolog a pályázati kiírás keretei között a finomhangolása a szerződésnek a két fél között. Ez egy teljesen más kategória, de ez nem annullálja, nem teszi hatályon kívülivé a döntés jogszerűségét.
Mindezek mellett természetesen a bizottságban elhangzott az is - még a kormánypárti oldal részéről is -, lehet hogy ezen javítani kell, lehet hogy egy-két részletkérdésben pontosítani is lehet ezt a törvényjavaslatot, de ettől függetlenül magát a struktúrát ebben a kérdésben is pontosnak, alkalmazhatónak és a jogbiztonságot szolgálónak tekintette a bizottság többsége, és ahogy mondtam az elején, általános vitára alkalmasnak találta.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem