MILE LAJOS

Teljes szövegű keresés

MILE LAJOS
MILE LAJOS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha megengedik, akkor a Schiffer András által benyújtott módosító javaslatokat fogom indokolni, és ebben az első vitaszakaszban mindegyiknek igyekszem a pártjára állni. Annyit csak felvezetésképpen, hogy a Lehet Más a Politika régóta sürgeti a kampányfinanszírozás egészének tisztázását, valamint azt is, hogy ezen belül kiemelt jelentőséggel kezeljük a kampányköltségvetést vagy a kampányköltségek elszámolásának rendjét. Ez tehát egy elég régi, akut probléma. Nagyon helyes az a szándék, hogy ezt igyekeznek az előterjesztők tisztázni, viszont ha már belefogtunk, akkor érdemes lenne ezt úgy megtenni, hogy lehetőleg minél kevesebb kiskaput hagyjunk nyitva, minél kevesebb legyen a szabályozatlan elem.
A Schiffer András által benyújtott módosítók erre vonatkoznak. Az első, ami mellett szeretnék érvelni, arról szól, hogy ne az úgynevezett támogatási szerződés, a Kincstárral kötendő támogatási szerződés szabályozza a feltételrendszert, hanem ezt törvényi szinten kellene megtenni. Itt kapcsolódnék én is Turi-Kovács Bélához. Valóban, ha a visszaéléseket akarjuk korlátozni vagy legalábbis kockázatosabbá tenni, akkor törvényi szinten szerencsésebb szabályozni ezeket a kritériumokat, és nem hagyatkozni az esetleges támogatási szerződésre, hogy majd az mit tartalmazzon.
A következő módosító javaslat a 13. § (1) bekezdésére vonatkozik. Itt arról van szó, hogy az egyéni támogatások esetében milyen megszorítások, milyen szigorítások lehetnek értelmesek. A 2. pont arra vonatkozik, hogy természetes személy vagyoni hozzájárulást csak akkor, abban az esetben adhat, ha az a saját adózott jövedelméből származik, és ez természetesen nem úgy történik, hogy ő kap valahonnan bizonyos összeget, juttatást, aztán rajta keresztül érkezik ez meg a kampányköltségvetésbe. Ez tipikus strómani megoldás, és ilyet elég sokat lehetett látni az eddigi gyakorlatban. Ezt igyekszik kivédeni ez a módosítás ennek a tilalmával.
A másik, hogy olyan magánszemély se adhasson támogatást sem jelöltnek, sem jelölő szervezetnek, aki a megelőző öt esztendőben nem átlátható tulajdonosi hátterű gazdálkodó szervezetben tulajdonos volt, résztulajdonos volt, alkalmazásában állt, hadd ne mondjam végig. Ez pedig az off-shore támogatások kizárását célozza, az off-shore jellegű cégek támogatását próbálja ellehetetleníteni.
A következő elem ugyanezen a módosításon belül arról szól, hogy olyan személy, aki a hozzájárulást megelőző öt esztendőben valamiféle kedvezményezetti kör tagja volt, szintén ne legyen támogató. Gondolunk itt azokra, akik közbeszerzésben kedvezményezettek voltak, vagy ne adj’ isten, az állami tulajdonú földek elidegenítésében vagy használatában szerződéses jogviszonyt létesítettek. Ez azt jelenti, hogy szeretnénk kivenni azokat a személyeket a támogatók köréből, akik ilyenfajta kedvezményben részesültek.
Ugyanennek a módosítónak a következő eleme pedig arról szól, hogy mindenféle, az 5000 forintot meghaladó támogatás esetében a befizető, a támogató adatai is közérdekű adatok, tehát nyilvánosak, és ezeket szerencsés, sőt kötelező lenne közérdekből nyilvános adattá minősíteni és közzétenni, és természetesen van egy számítási javaslat is, mégpedig az, hogy az összeghatár tekintetében az egy naptári évben egyazon személytől származó hozzájárulásokat össze kell adni. Ez természetes.
A következő pedig arra vonatkozik, hogy párt tevékenységét jogi személy vagyoni hozzájárulással közvetve sem támogathatja. Ez azt jelenti, hogy ismerjük a pártalapítványokon keresztül történő áttételes, közvetett támogatási formákat, amiket megint jó lenne kivédeni.
Ugyanennek a módosítónak az utolsó pontja arra vonatkozik, hogy jóllehet, külföldi magánszemélytől vagy jogi személytől nem lehet támogatást elfogadni, de azok a pártok, amelyek tagjai valamely pártszövetségnek - olyan pártszövetségnek, amelynek van képviselete az Európai Parlamentben -, ott meghatározott keretek között ezektől a szövetségektől kaphassanak támogatást.
A következő módosító pedig arra vonatkozik, hogy a kártyafedezeti számláról utalást fogadó személyek követhetők legyenek, tehát a pénzmozgás követését írná elő, vagyis azt jelenti, hogy a kártyafedezeti számla forgalmi adatait a Kincstár honlapján nyilvánossá kell tenni.
Ugyanígy nagyon fontos a nyílt kampányszámla intézménye, akár a kártyafedezeti számláról érkezik támogatás, akár magánszemélytől, azt egy számlán kell megjeleníteni, és ezt a honlapon nyilvánossá kell tenni, hogy követhető és átlátható legyen, hogy honnan, milyen jellegű támogatás érkezik.
A következő, ami rendkívül fontos, ugyanennek a módosítónak eleme, hogy mielőtt a jelölő szervezet és a jelölt elfogad valamilyen szolgáltatást - főleg a reklámokra, óriásplakátokra gondolunk -, ne lehessen semmiféle csalásba belemenni, tehát egy listaárat a szolgáltató előzetesen az Állami Számvevőszéknél (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nyilvánossá tesz, és azon lehet követni, hogy milyen áron történik ez a fajta szolgáltatás.
Még egyetlen mondat, elnök úr, aztán befejeztem: az utolsó módosító pedig arra vonatkozik, hogy közpénzen ne lehessen korteskedni. Tehát közpénzből fizetett reklámok, közpénzből fizetett egyéb kommunikációs tevékenység nem irányulhat, csak arra, hogy a választók jogaira, lehetőségeire felhívja a figyelmet; semmiféle öndicséretnek, önreklámozásnak kormányzati részről és más állami szervek részéről helye nincs a kampányban. Erre nagyon sok sajnálatos példát láttunk eddig.
Arra kérem képviselőtársaimat, hogy ha valóban egy olyan kampányfinanszírozást szeretnének, amely ellehetetleníti az eddigi gyanús ügyleteket, akkor támogassák ezeket a módosítókat.
Köszönöm a figyelmüket. (Ertsey Katalin tapsol.)
(11.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem