NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Turi-Kovács Bélának még egyetlen felvetésére szeretnék reagálni, ez pedig a kopogtatócédulák kérdésköre, hiszen nem igaz az az állítása, hogy itt tulajdonképpen senki sem tudott igazi alternatívát javasolni. E napirend tárgya most nem engedi meg, hogy kitérjek a Jobbik javaslatára, de nekünk volt saját javaslatunk.
Azt el kell mondani, hogy azt viszont méltányolom, és örülök annak, hogy egy kicsit őszintébben fogalmazott Turi-Kovács Béla, és már nem próbált azzal hitegetni itt bárkit is, hogy a kopogtatócédulák rendszere megszüntetésre kerül, mert ezt szokták mondani. Valóban, egyébként az ajánlószelvényeket eltörölték, helyette vannak ajánlóívek, de ez semmit se változtatott a lényegen - ebben akkor, azt gondolom, hasonlóan látjuk a helyzetet, hogy ez fából vaskarika. Hiszen az állampolgárok otthonukban való zaklatása továbbra is meg fog valósulni, sőt lehet, hogy még agresszívebben, mert eddig lerázták az emberek a nem kívánt politikai szervezeteket azzal, hogy már leadták valakinek vagy nem találják, ehhez képest ívekkel lehet zaklatni őket, még akár többes jelölésre is lesz lehetőség. Ilyen értelemben nem lehet csak úgy elzavarni az ajánlószelvény-gyűjtőket, tehát megmarad a választópolgárok otthonukban való zaklatása, hiába kívánta ezt a Jobbik Magyarországért Mozgalom megtiltani, megmarad a jogosulatlan adatkezelés, Kubatov-listázás, de nem csak ő, tudjuk jól, hogy más botrányok is voltak, amikor sajnos nyilvántartják a pártok. Ezért kellene megtiltani a pártoknak, hogy kezelhessék ezeket a választópolgári adatokat, azaz akár az ajánlószelvényeket, akár az ajánlóíveket - ez ilyen értelemben teljesen mindegy.
Végül, ami még egy nagy probléma ezzel a fából vaskarika rendszerrel, hogy ajánlószelvények helyett ajánlóívek lesznek, az, hogy a politikai maffia tulajdonképpen a konkurens ellenpártoknak a riválisát fel tudja építeni ajánlószelvények átadásával, ezt a ferencvárosi időközi választáson láthattuk a legtipikusabban, de szerte az országban voltak sajnos ezzel kapcsolatban a politikai boszorkánykonyhákban kifőzött visszaélések, és ennek sajnos a jelenlegi rendszer nem fog véget vetni. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem