NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Az ajánlás 15. pontja kapcsán szeretném folytatni az előbb megkezdett gondolatmenetemet, hiszen a párt működési kiadásaira indokolt lehet fordítani kampányidőszakban is, mondhatjuk, kampánypénzeket. De mindenképpen álságos az LMP kampányszámlája, hiszen még a 2010-es választási kampányban tettem föl egy nyilvános vitában Karácsony Gergelynek azt a kérdést, hogy igaz-e tulajdonképpen, hogy pénzért gyűjtenek kopogtatócédulát. Persze, törvény tiltja azt, hogy közvetlenül a választópolgároknak pénzt adjanak kopogtatócéduláért cserébe, de a teljesítménydíjazást, ilyen fajta diákmunkát nem tilt. Amikor számon kértem, hogy miért nem láthatjuk ezt a kampányszámlán, az a cinikus válasz volt, hogy azért nincs ez rajta, nem azért, mert ez kellemetlen, ugye, hogy mondjuk, az LMP-nek nincs tagsága, meg nem azért, mert ki tudja, még mi mindent nem tüntetnek ott fel, hanem azért, mert úgymond ezt működési kiadásnak tekintik. Tehát egy kampányidőszakban a kopogtatócédulák gyűjtésével megbízott alkalmi aktivisták díjazását szerintük nem kell feltüntetni a kampányszámlán.
(12.10)
Én azt gondolom, hogy ez van olyan, tulajdonképpen mondhatjuk azt is, hogy szabálytalanság, mint amilyeneket az Állami Számvevőszék is megállapított, amit képviselőtársam már ismertetett. Tehát ha már magára nézve kötelezően úgymond bevezetett az LMP ilyen szabályokat, és próbálta magát jó fényben feltüntetni, akkor azt gondolom, hogy legalább a saját szabályait ne hágja át.
Másrészt az ajánlás 11. pontja kapcsán el kell mondjuk és ismertetnünk kell azt a hírt, ami tulajdonképpen tavaly látott napvilágot, miszerint százmilliókkal tartozik az államnak az SZDSZ és az egykori MDF, és ezt már nem is fogja viszontlátni az állam az előző parlamenti ciklus felelőtlensége miatt, hiszen a kedvezményes ingatlanvásárláshoz kapott állami hitelek törlesztésével az SZDSZ, valamint az MDF utódszervezete felhagyott. Akkori hírek szerint az SZDSZ 555 millió forinttal és az MDF is közel hasonló összeggel tartozott.
Azt gondolom, eddig is helytelen volt, ha az állam úgy támogatta a pártokat, hogy mondjuk, esély sem volt annak a jogszerű elköltésére vagy visszafizetésére - itt mondjuk, hitelekről volt szó. Jelen esetben is úgy kívánnak önök 597 millió forintot adni a pártoknak - akár olyan fantompártoknak, mint amit létrehozhat, mondjuk, Fodor Gábor és Bokros Lajos is, csak példának okáért ilyen egyszemélyes fantompártokat -, amelyek lehet, hogy a baloldaltól el fognak venni néhány tizedet vagy néhány százalékot, de mégis, nincs feltételül szabva az, ami az egyéni képviselőjelölteknek igen, hogy legalább 2 százalékot érjenek el, különben fizessék vissza ezt a támogatást.
Tehát a nagy kérdés úgy hangzik, hogy ki akar ma Magyarországon néhány hónap alatt 600 millió forintot keresni, mert az alapítson egy pártot, és ha be tud fektetni egy kis pénzt, ha mind a 600 milliót meg akarja szerezni, akkor mondjuk úgy, egy szerény számítás szerint 26,5 millió forintból ezt megteheti, hiszen ha 500 forintot fizet ajánlásonként, ami azért eléggé busás összeg ugye, tehát úgy azért lazán össze lehet gyűjteni a szükséges ajánlószelvényeket; ezt talán az LMP is meg tudja erősíteni, hiszen ők is pénzért gyűjtötték az ajánlásokat. Tehát ha 500 forintot szánnak egy ajánlásra, azt szorozzuk a szükséges választókerületenkénti 500 darabbal, szorozva 106 választókerülettel, az 26,5 millió forint. Ennyit kell befektetni ahhoz, hogy az állam 597 millió forinttal tömje ki egy ilyen, akár társadalmi támogatottsággal nem is rendelkező fantompárt, viccpárt zsebét, amelyek visszafizetésére nem is kötelezné, még akkor sem, ha egyetlen szavazatot sem kap. Ez elfogadhatatlan.
És beszélni kell arról is, hogy nem lesz olcsóbb a kampány, hiába próbálják ezt önök mondani. Nemcsak azért, mert felelőtlenül szórják a pénzt, hanem azért is, mert hosszabb lesz a kampány. Jogilag persze lerövidítették - jogilag -, azért, hogy például a választási eljárásról szóló törvényben is rögzített esélyegyenlőség alapelvét ne lehessen a választási bizottságokkal kikényszeríttetni, mondjuk, helyi médiumokban vagy akár országos médiumokban, hiszen kampányidőszakban elvileg ugyanolyan arányban kellene különböző jelölő szervezeteknek teret adni. Tehát nem “csak a Fidesz”, mint ami most érvényesül lényegében, vagy legfeljebb őfelsége ellenzéke, az MSZP az, amelyik még parlamenti mandátumarányának megfelelő médiabeli megjelenéshez jut. Tehát ezért lerövidítették a kampányidőszakot, hogy ez az esélyegyenlőségi követelmény, ami kampányidőszakban előírásra került, ne érvényesülhessen. Ellenben rövidebb nem lesz a kampány valójában, ahogy korábban sem volt, hiszen nem fedi le a tényleges kampány a jogilag előírtat. Hiszen rendkívül cinikus volt a Fidesznek már a 2010-es bejelentése is, miszerint 2010. március 15-én kezdik a kampányt, holott már januártól elárasztották az országot óriásplakátokkal. Rendkívül cinikus volt; és az is cinikus, ahogy a kampánycsend sorozatos, Kubatov-listák alapján történő megsértésére úgy válaszolnak, úgy orvosolják, és ezzel is indokolták a törvényjavaslatot, hogy úgy nem lesz ezentúl kampánycsend, úgy fogják ezt a törvénysértést megszüntetni, hogy megváltoztatják a törvényt. Eltörlik a kampánycsendet, és a választások napján Kubatov-listák alapján fogják keresni az embereket, és szavazásra bírni azokat, akik még nem mentek el szavazni, persze csak a Fidesz delegáltjai közül, hiszen, ahogy Kubatov Gábor fogalmazott, nyilvántartanak mindenkit, azokat az általa csak komcsi nyuggereknek hívott idős embereket is, akik adott esetben az MSZP-re szavaztak. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Őket nem fogják a választás napján zaklatni, ellenben a Fidesz aktivistáit igen, a Kubatov-listák alapján. Ez elfogadhatatlan. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem