SCHÖN PÉTER

Teljes szövegű keresés

SCHÖN PÉTER
SCHÖN PÉTER (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Mile képviselőtársam felszólalására szeretnék reflektálni először is. Schiffer képviselő úr a 6. ajánlási pontban tett egy javaslatot, amely szerint kártyafedezeti számláról kifizetést kincstári kártyával teljesíthet és az arról utalást fogadó személyek adatai legyenek nyilvánosak. Ez reflektál az LMP-nek a kampányszámlával kapcsolatos javaslatára, illetve a ciklus elején benyújtott törvényjavaslatára. Az más kérdés egyébként, hogy az a kampányszámla sajnos az LMP-nél sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, hiszen erről pont az Állami Számvevőszék jelentése mutatta ki, hogy a kampányszámlán szereplő összegek nem azonosak azzal, amit az Állami Számvevőszék az ellenőrzés során talált. Tehát ez sajnos egyrészt nem egy működő modell jelenleg még. Másrészt viszont a képviselőtársamtól azt megkérdezném, hogy mennyiben jó az a modell, amelyben csak az 1 millió forintig, tehát az állami támogatás összegéig nyilvánosak ezek az adatok. Ez még a saját eredeti javaslatukkal is szemben áll, hiszen egy jelölt egy körzetben 5 millió forintot költhet el maximum, független jelölt pláne, pártjelölt pedig összesen a jelöltekre számítva 5 millió forintot költhet el. Ezen javaslat alapján viszont, amit az LMP benyújtott, csak az 1 millió forint összegéig lennének nyilvánosak ezek az adatok. Tehát ez szűkítené még a saját javaslatát is. Majd bizonyára a képviselőtársam megválaszolja, hogy ez miért így volt.
Az előzőekben tárgyalt ponthoz kapcsolódik, hogy pártokra is vonatkozzon ez a 2 százalékos eredményességi küszöb. Az államtitkár úr azzal érvelt a bizottsági ülésen, hogy elég kicsi az esélye annak, hogy egy párt egyéni jelöltjei elérik a 2 százalékot, de maga a párt nem. Ezzel kapcsolatban két probléma van. Egyrészt a javaslatunk nemcsak arról szólt, hogy 2 százalék, mi egy sávos rendszert vezettünk be, nyilván attól függően, hogy hány millió forintot kapott a párt és hány jelöltet állított fel, annak megfelelően 2-3-4 vagy 5 százalékot kellett volna elérnie. Tehát amelyik párt megkapta az 593 millió forintos állami kampány-párttámogatást és még megkapta hozzá a 106 millió forintot mint jelölttámogatást, annak kelljen elérni 5 százalékos küszöböt. Tehát azt vállalja el a párt, hogy ha 700 millió forintból csinál egy kampányt, akkor azt azzal a komolysággal csinálja, hogy a végén ugyebár az a célja, hogy bejut a parlamentbe.
Az államtitkár úr felvetésével kapcsolatban: ön nagyon jóhiszeműen áll hozzá a dologhoz. Abból indul ki, hogy amelyik pártok elindulnak a választásokon, mindegyiknek az lesz majd a célja, hogy bejusson vagy egy jó eredményt érjen el. De nyugodtan megcsinálhatja ez a párt, hogy a jelöltekre felveszi a jelöltenkénti támogatást, a párt megkapja az 593 millió forintos támogatást, a jelöltek adott esetben nem érnek el 1 százalékot sem, semennyit, visszafizetik azt a 106 millió forintot, a mostani javaslat alapján már kamatot sem kell rá fizetni; ezek alapján tehát az államtól most már kamatmentes hitelt lehet felvenni, ez egy elég jó konstrukció, ezt még az MNB is megirigyelné. És visszafizeti a 106 millió forintot, így ott marad neki az állami támogatásból az 597 millió forint mínusz 106 millió forint, amivel viszont már érdemben nem kell elszámolnia, pontosabban nincs eredményességi küszöb. Azt kell mindenesetre igazolnia, hogy a kampánytevékenység során a kampányhoz kapcsolódóan felhasználta. De bármire felhasználhatja, lehet az szórólap, plakát, közvélemény-kutatás, nagyon sok mindenre fel lehet ezt használni úgy, hogy ha egy szervezet rosszindulatú és rossz szándékkal áll hozzá a dologhoz, akkor ezt a pénzt vagy ennek egy részét azért félre tudja tenni más célokra.
A 15. pontban, amiről az előbb beszéltünk, és akkor járt le a hozzászólásom ideje, mi azt javasoltuk, hogy a kampánytámogatás összegének 25 százalékát a párt felhasználhassa működési kiadásokra is. Ennek az a lényege, hogy egy elég rövid határidő van magában a választási eljárásban és a kampánytámogatás elszámolásával kapcsolatban, tehát amint a párt felállította az országos listáját, megkapja a támogatás összegét, és ehhez képest, mondjuk, egy-másfél hónapon belül adott esetben ott van a választás, és a választás végéig lehet elszámolni a költségeket. Magyarán ez alatt az egy hónap alatt kellene elkölteni ennek a pártnak ezt a 106 millió forintot, plusz az 597 millió forintot. Ésszerűen ekkora összeget azért nehéz elkölteni, ezt szerintem a képviselőtársam is beláthatja. Ez arra fogja ösztönözni a támogatást elnyerő pártokat, hogy mindenáron elköltsék a pénzt. Akármire, akár adott esetben hülyeségekre, vagy olyan költségekre, amelyeknek a kampányhoz kapcsolódásáról, vagy pedig az eredményességéről nem feltétlenül vannak meggyőződve, hiszen ha nem költik el, vissza kell adniuk a pénzt. Viszont ebben az esetben, ha ezt a 25 százalékos küszöböt bevezetjük, ezzel arra vannak ösztönözve a pártok, többek között az állami támogatással jelenleg rendelkező pártok is, hogy gondos gazda módjára járjanak el a pénzekkel, ne szórják el felelőtlenül a pénzeket. Mert amennyit nem szórnak el, annak a 25 százaléka adott esetben megmaradhat nekik, mint párttámogatás.
A 17. ajánlási pontban pedig azt javasoltuk éppen a pártok állami támogatásához kapcsolódóan, hogy a pártlista jogerős nyilvántartásba vételét követő munkanapon történjen meg az utalás. Ez kapcsolódik az egyéni jelöltekre vonatkozó időponthoz. Ott azt mondta az államtitkár úr, hogy az 5 munkanap tartható csak. Viszont pártok esetében semmi sem indokolja ezt az 5 munkanapot, de a 3 munkanapot sem, hiszen ezek a pártok a saját bankszámlájukra kapják, tehát igazából az Államkincstárnak semmilyen feladata nincs, egyetlenegy dolga van, meg kell néznie, hogy jogerőre emelkedett-e a pártlista nyilvántartásba vétele (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és amint jogerőre emelkedett, másnap utalhatja a támogatás összegét.
Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem