SZABÓ GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SZABÓ GÁBOR
SZABÓ GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. A 11., 15. és 16. ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. A 11-estől igyekszem elrugaszkodni, de azzal kell kezdenem, amit még az előző felszólalásban befejezni nem tudtam.
Novák Előd képviselőtársam a 11. ajánlási pont kapcsán különböző boszorkánykonyhákat említett, amellyel kapcsolatosan az általános vitában elmondtam, hogy hiú remény vagy hiú ábránd, vagy ha tényleg a baloldal esetleges megosztása és föltőkésítése volt ennek a boszorkánykonyhának az eredeti elképzelése, akkor ez nem fog megvalósulni oly módon, hogy habár a különböző baloldali, akár osztódó jelölő szervezeteket tényleg lehet ezzel arra sarkallni, hogy önálló jelölő szervezetként elinduljanak a választásokon, de ezzel mindössze azt éri el a boszorkánykonyha boszorkánymestere, hogy több baloldali jelölő szervezet tud majd hozzájutni közös összefogással ehhez a jelölő szervezetenként 703 millió forintos támogatáshoz. Majd pedig indirekt kampányt folytatva, mint mondjuk, egy békemenet-szervező Civil Összefogás Fórum, ami jelen esetben még nem politikai párt, de ha meglátják ezt az elfogadott törvénytervezetet, akkor lehet, hogy ők is gyorsan politikai párttá alakulnak.
Létezik a kampánytechnológiák között az indirekt kampány fogalma, és amikor a választás előtt ezen baloldali kis szervezetek, amelyek mind fölnyalábolták ezt a 703 millió forintos állami támogatást, akár a nagy baloldali összefogás szervezési segítségével, mindössze annyit kell tenniük, hogy előzetes megállapodás alapján visszavonják a listájukat, és visszaléptetik a képviselőjelöltjeiket. Persze 106 millió forintos visszafizetési kötelezettségük képződik az egyéni jelöltek 2 százalék alatti maradása miatt, de ezt az állami támogatás további részéből simán tudják finanszírozni. Ez azt jelenti, hogy 4-5 különböző, akár kisebb baloldali jelölő szervezet tudja a nagy baloldali összefogás kampányát indirekt kampányüzenetekkel megerősíteni. Ez pillanatok alatt kijátszható. Ha ez volt a szándéka a boszorkánymesternek, akkor itt elízesítette ezt az ételt.
De ami sokkal fontosabb a politikai pártok mindennapi taktikázásánál, hogy ez a törvényjavaslat sokkal drágábbá teszi a választási kampányt. Az igaz, hogy 2010-hez képest azáltal, hogy egyfordulós a választás, 4 milliárd forinttal az eljárási költségek kevesebbe kerülhetnek. De jelenleg is ez a helyzet, tehát ne ahhoz mutogassunk vissza, mintha még mindig kétfordulós lenne a választás. De önök azt mondják, hogy persze, sok pénzt adunk a jelölő szervezeteknek meg a jelölteknek, de ezt bőven kompenzálja az, hogy a pártok nem kapják meg a 2014-es állami támogatásukat, és így lényegében több pénz marad az adófizetők zsebében.
Ez egyszerű számítási vagy számolási hiba, ez még alapjáraton is jóval drágább választási kampány lesz a választópolgárok számára, mint ha egyáltalán be sem nyújtják ezt a törvényjavaslatot, hanem megmarad mindössze a pártok állami támogatása. Hiszen jelenleg közel 2,6 milliárd forintot költ a költségvetés az 1 százalékot elért pártok finanszírozására. Viszont csak abban az esetben, ha a 2014-es választáson mind a Jobbik, mind a Fidesz-KDNP, mind az MSZP és mind az LMP mind a 106 körzetben jelöltet állítana - amire valljuk be, azért mindegyik jelölő szervezet esetében nagy az esély -, nemhogy 2,6 milliárd forint alatt maradna ennek a költsége, hanem több mint 2,8 milliárd forint lenne; a négy jelölő szervezet szorozva a 703 millió forintos állami támogatással, nem beszélve azokról az esetekről, akik mondjuk, rossz szándékúan csak jelölő szervezetet erre ez az egy választásra tuningolnak föl, illetve alakítanak. Tehát akár 4-5 milliárd forintig is fölkúszhat a független jelöltekkel együtt ez az állami szponzorációja a választáson induló jelölő szervezeteknek.
Tehát szeretném, ha leszámolnánk itt az egymás közötti kommunikációban is azzal a tévedéssel, hogy ezáltal sokkal olcsóbb lesz a választás, ha a pártok nem kapják meg az állami támogatást, hanem ez a kampányfinanszírozási javaslat kiváltja őket.
Hadd tegyem hozzá, hogy eléggé nehezen türtőztetem magamat, amikor olvasom a Magyar Szocialista Párt ez ügyben benyújtott kapcsolódó módosító indítványát. Ugyanis abban meg az szerepel, hogy nemhogy a jelölő szervezetek a választási kampányban 703 millió forintot kapnak, ami akár több párt esetében több, mint az állami támogatásuk volt, hanem ők azt javasolják, hogy elfogadják ezt a 703 millió forintos állami támogatást, de ezenkívül még szeretnék, ha egész 2014-re megmaradna a pártok és így az MSZP-nek is az állami támogatása. Tehát ha valami, akkor ez abszolút ellentétes azzal a szónoklattal, amit itt az MSZP vezérszónoka tett a vitában, amikor is félt a demokrácia szűkítésétől, de azért az ezzel járó apanázst nagyon szívesen elfogadja, de meg sem elégszik vele, hanem kéri a régebbi jussát is. Ez egy farizeus álláspont, amit azért már megszokhattunk itt a tőlünk jobbra ülő frakció képviselőitől.
Mivel a 15. ajánlási pontig nem jutottam el, ezért egy következő hozzászólásban teszek erre majd kísérletet.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem