DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Lipők Képviselőtársam! A Jóisten mentse meg maguktól azt, akit maguk meg akarnak menteni, azt kell hogy mondjam.
Nem olyan régen küzdöttünk a szerencsejátékok ellen. Nagyon helyesen, mert számos embert tettek tönkre. Mi lett a vége? Megszűntek a Vas megyei kis falvakban a kocsmában azok a kis játékgépek, amelyek a rezsire szánt összegeket elvitték a kocsmába. Azóta ezek már bezártak - de a szerencsejáték nem szűnt meg, azt önök a saját kezükbe vették.
Most küzdünk a dohányzás ellen. Erre rámegy a trafikrendszerünk: azok a Bözsi nénik, Teri nénik mennek rá egyébként, akik 40-45 éve árulják a trafikjukban a cigarettát, és az önök pártkatonái nyerik meg ezek szerint a pályázatokat.
Tudja mit, Lipők úr? Előre félek attól, ha önök elkezdenek az alkoholizmus ellen küzdeni majd, tudja? Mert az biztos a kocsmákat fogja kiirtani majd kellő alapossággal, ahogy maguk szokták.
Én megismétlem a 9. pontra vonatkozó javaslatomat. Nagyon elegáns, nagyon békés megoldás: vonják vissza ezt az egész pályázati dolgot, és egy lucidum, tiszta, nyilvános és áttekinthető rendszerben folytassák le újra, amihez szerintem itt még mindenki partner is lenne, hogy kidolgozzuk azokat a szempontrendszereket, amelyek megkímélik a versenyzőket a mostani anomáliáktól.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem