GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! A korábbi intelmeit figyelembe véve nem ismételném meg azt, amit képviselőtársaim mondtak. Ez a törvény valójában már a születése pillanatában átverés volt. Szeretném visszaidézni önöknek, hogy az eredeti cím a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szólt. Amiért Szilágyi György hiányolja Lázár Jánost, az az, hogy maga Lázár János mondja azt, hogy a továbbiakban ez már csak dohánytörvény, azaz ő maga elejtette a fiatalokat, azt a 9. pontot, amire én majd külön visszatérnék. Tehát ez egy hatalmas átverés.
Sokkal érdekesebb az az átverés, ami az 1-es pontban van. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-kormányzat és a többség megteremtette annak a lehetőségét, hogy költségvetési pénzről, költségvetési bevételről lemondhasson a kormány, és önök ezt teszik. Józsa úr a koncessziós díjban való versengésről beszélt, én pedig azt mondom, hogy itt a gazdasági bizottság 1-es számú indítványa, amelyben azt mondja, hogy a koncessziós díj száz százalékban a nemzeti dohány rt.-é, tehát egy költségvetési bevételről mondanak le úgy, hogy nulla ellenőrzési lehetőség van. Tessék csak végiggondolni!
És akkor még lehetne folytatni, ha nagyon akarom piszkálni a dolgot, még az sem következik be, hogy valaki ellenőrizné, hogy ez a nemzeti dohány rt. hatékonyan működik-e vagy sem. Ezt befejezem azzal, Lipők úr, hogy én itt ültem ’98 és 2002 között, és hosszan tudnám sorolni azt a sort, hogy az akkori Orbán-kormány a költségvetési pénzeket hogy vitte külső körre, ahol már nem tudta ellenőrizni az Állami Számvevőszék, nem tudott utánanyúlni. Itt sem lehet azt mondani, hogy hány fővel dolgozik, mekkora létszámkerettel, tehát az, ami egyébként a költségvetési intézményekre igaz, az erre a nemzeti dohány rt.-re már nem igaz, de a törvény kimondja, hogy az ő költségeire arányosan el kell osztani. Tehát ez előrevetíti, hogy ez a koncessziós díj akár évente változhat.
De hadd folytassam a sort, és talán ez az egyetlen pont, ahol Szilágyi képviselő úrral is vitába keveredek. Ez a 2. számú pont. Tisztelt Képviselőtársaim! Talán megérti Szilágyi képviselő úr, hogy miért mondom, hogy vitába keveredtünk. Orbán Viktor miniszterelnök úr május 3-án a következőt mondta: nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a pályázaton. A kétpercesekben erről beszéltünk.
Ha a miniszterelnök úr őszinte volt, akkor itt a gazdasági bizottságtól kellene egy olyan módosító indítványnak lenni, ami pont nem a személyt törli ki. Ha ön hátrányos helyzetű térségben van, mint ahogy én is, akkor tudja, hogy ott nem társaságok kezében van a dohánykereskedelem, hanem magánember, aki egy kis boltot működtet. Ha őket továbbra is kizárjuk, akkor - és ezért mondtam az Orbán-kormány hihetetlenül kitervelt, álságos átverését - azt lehet mondani, hogy emberek, hát a törvény tiltja meg, hogy a Teri néni meg a Józsi bácsi dohányterméket áruljon, mert magánszemély nem lehet, csak állami többségű. Vagy ez azt jelenti, hogy a kis boltját, amit évtizedek óta működtet, most be kell vinni a klientúrájuknál valamely részvénytársaságba, hogy megvalósuljon az állami tulajdoni rész?
Tehát azt gondolom, képviselő úr, itt tényleg látszik, hogy a miniszterelnök úr is belátta, baj van, hogy ezt valahogy rettentően el tetszettek rontani, de amit mondott, az nem őszinte, vagy ha az, akkor önök nem veszik tudomásul az általa kimondottakat. Itt csak egy mondattal erősítem meg azt, hogy bizony itt mindenáron tönkre akarnak tenni több ezer embert, több ezer családot, és tönkre is fognak tenni. Ha nem engedik meg… - és mondhatnám azt, hogy valóban az szerepel a dokumentumokban, hogy ahol pályázatot nem nyert vagy nem is volt pályázat, még ott sem mondja meg, hogy az eddigi tovább működhet; és nem akarok általános vitát folytatni, ön is tudja, ismeri a törvényt, hogy mely más paragrafusokhoz kellene hozzányúlni ahhoz, hogy a keretszámokat azonnal meg kellene változtatni, ha önök betegesen ragaszkodnak ezekhez a pontokhoz.
Ezzel a 2. ponttal nagyon szorosan összefügg a 9. pont azért, mert ezzel a képviselőtársaim, Mesterházy Attila, Tóth Csaba, Szekeres Imre bizonyságot tesznek arról, hogy igenis mi elkötelezettek vagyunk abban, hogy a fiatalkorúaknál legyen szigorítás, de ezt meg lehetett volna tenni, és nem akarok általános vitát folytatni, más úton is, de azt mondjuk, hogy azok a részei maradjanak életben, jelesül ez a törvénynek, ha jól emlékszem, csak a 10. §-a, ami erről szól, ugyanakkor semmisítsék meg mindazt, ami ebben egy hatalmas katyvasz. És hogy a dolog miért sürgős, képviselő úr, meggyőződésem, hogy mi itt a parlamenti patkóban azért is felelősek vagyunk, és itt most már vissza kell mennem még az alaptörvényhez is ennek a 9. ajánlási pontnak a kapcsán, hogy a nemzeti vagyonnak része a Bözsi néni kis boltja is meg majd az az elkészülő, mondjuk, új dohánybolt, amit a pályázati nyertesek készítettek. Erre én mondom önnek, hogy már mi lesz a következő balhé, mert az első után már itt a következő, amikor kezdik zsarolni a kistrafikost, hogy itt maradhatsz ennyi meg ennyi pénzért, ha nekem átadod a boltodat, mert július 1-jéig nem lesznek meg ezek az új trafikok, képviselő úr. Tehát aki nyolcat nyert, az csak úgy fog tudni nyolcat felmutatni határidőre, hogy valakit megzsarol, valakit kiszorít a meglévő üzletből, vagy megy a feketepénz. (Dr. Vitányi István: Van tapasztalat, úgy látom!) Ezt önök csinálták! Tehát a mutyi tetten érhető.
Csak amikor azt mondom, hogy a nemzeti vagyonnal való felelős gazdálkodás, akkor ebbe azt is beleértem, hogy az, aki viszont valóban nyert pályázatot és szándéka van ezt megcsinálni, annak milliós beruházásokat kell eszközölni, mert boltot akar csinálni. Gondolják végig, hogy többnapi készletet kell mindabból az árukörből tartania, amit önök a második pályázati elbírálást megelőző fél órában szíveskedtek bővíteni, tehát neki ehhez beruházni kell, miközben egy másik meg tönkremegy úgy, ahogy Józsa képviselő úr mondta. Szóval, én egy 400 lelkes faluban élek. Ott a boltos kifejezetten örült volna annak, ha a dohánytermékek tekintetében, az a kevés, ami fogy, azon ezt a 10, vagy ha a hibát kijavítják, akkor 10, ha nem, akkor 11,5 százalékot kapná, mert nem a kenyér árát emeli. Tehát azt mondanám, ez beleillik, beleillene abba, ha a dohánytermék ára változik, de a termék ára így nem fog változni, mert csupán az árrés az, amit önök itt eszközölnek.
Szeretnék még egy dologról beszélni. Több képviselőtársam érintette, és én magam is beleestem abba a hibába, hogy annak idején azt mondtam, hogy semminemű próbaszámítás nem készült. Most viszont azt mondom, hogy szégyellem magam, át tetszettek verni, biztos, hogy készült, mert más oka nem lenne annak, hogy a 8. ajánlási pontot betette a gazdasági bizottság. Képviselő úr, önök is rájöttek, hogy ez hatalmas pénz, ez több tízmilliárd forint. Ebből önök le akarják venni a hasznot. Tehát azok, akik nyertek, akit hozzájuttattak, és netán most még örülnek annak, hogy mennyit nyertek, azok amikor a 8. ponttal szembesülnek, akkor rájönnek, hogy az a 10 mégsem 10 meg nem is 11, hanem annál kevesebb lesz.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem