SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az 1., 2. és 9. ajánlási pontokról szeretnék beszélni.
A 2. ajánlási pontban örömmel látjuk, hogy talán volt értelme az általános vitának, és önök is rájöttek arra - ezt az általános vita során elmondtuk -, hogy ha pályáztatás nélkül kívánják odaadni magánszemélyeknek ezeket a koncessziós jogokat, ez nem megfelelő a jelenlegi törvényi keretek között. A mi álláspontunk szerint ez egy kizárólagos állami jogosultság, ami a nemzeti vagyon körébe tartozik, így nem is lehetne pályáztatás nélkül odaadni senkinek. Azt látjuk, hogy a gazdasági és informatikai bizottság által ma benyújtott módosító javaslatban az szerepel, hogy kivették belőle a személyt, és többségi állami tulajdonban álló társaságnak adhatják oda ezt a jogot. Kérdés persze itt most természetesen megint az, hogy vajon mi ez a többségi állami tulajdonú társaság, mert ezekről egyelőre nem tudunk semmit. Vajon kik fogják ezt birtokolni, vajon hogyan képzelik ennek az egésznek a megvalósítását? Azért ezt jobban is kifejthetnék! De mondom még egyszer, legalább annak örülünk, hogy az általános vitában elhangzottakat önök megfogadták. Még ha más javaslatainkat nem is fogadtak meg, akkor is legalább ezt az egyet.
Itt jegyzem meg, hogy még mindig nem változtattak a törvény 13. §-ának (8) bekezdésén, amely ha így marad, az a faramuci helyzet állhat elő, hogy önök meg akarják védeni a 18 éven aluliakat a dohányzás káros hatásaitól, amivel maximálisan egyetértünk, tehát ne mehessenek be és ne vásárolhassanak dohányterméket, de eladni eladhatnak. Tehát vásárolni nem vásárolhat senki 18 év alatt, de az a helyzet viszont előállhat, hogy eladhat, ha önök nem teszik bele, hogy “e paragrafus rendelkezéseit a (4) bekezdés kivételével”. A (4) bekezdés kivételével azt jelentené, hogy 18 éven aluli nem is adhatna el dohányterméket. Amíg ez nincs benne, és ezt már elmondtuk, az a helyzet állhat elő, hogy 18 év alatti dohányterméket árusíthat, viszont nem vehet.
Azt is elmondtuk, hogy azért nem nyújtunk be mi módosító javaslatot, mert egy ilyen arcátlan törvényhez, mint ami a dohánytermékekkel kapcsolatos törvény volt, semmiféleképpen nem kívánunk asszisztálni, még módosító javaslatokkal sem, nehogy összekeverjék esetleg a mi nevünket is ezzel az egész dologgal. Azt hittük, hogy annyi minden történt már ebben az ügyben, annyi arcátlanság és mondhatnám arcpirító dolog, hogy itt most megálltak. Az utolsó az volt, amikor 10 százalékos árrésemelésről és 12 százalékról beszélt a miniszterelnök. Ahogy nézem a módosító javaslatokat, hát nem álltak meg! Tehát az, hogy az 1. ajánlási pontban önök most azt mondják, hogy a koncessziós díj összegéről, megfizetésének módjáról, valamint az ellentételezésről a koncessziós szerződésben rendelkezni kell, a koncessziós díj éves összege mindenkor legfeljebb az e törvényben foglalt éves állami feladatok ellátásához szükséges mértékig arányosan határozatható meg, és most jön a lényeg: a koncessziós díj teljes mértékben a 4. § (2) bekezdés szerinti részvénytársaságot illeti meg a törvényben foglalt feladatainak ellátására. Csak hogy lefordítsam, ez mit is jelent: azt jelenti, hogy a gazdasági és informatikai bizottság mai napon benyújtott módosítója értelmében a koncessziós díj árbevétele a Dohánykereskedelmi Zrt.-t illeti meg, tehát a közösség, amikre önök hivatkoznak, hogy a közösség érdekében dolgoznak, a közösség, a magyar állampolgárok immár most eszerint törvényben foglaltan sem részesülhetnek semmilyen előnyben a dohányértékesítés új formájából eredően, hiszen az mind el fog menni a Dohánykereskedelmi Zrt. működésére, vagy nem tudom, éppen adott esetben, hogy mire, mert ha ilyen jól fog működni, mint ahogy ezt a pályázatot lejátszotta, ahogy végigvezényelte, akkor szerintem egy fillért nem érdemelnének egyébként, mert ez minden, csak nem munka véleményem szerint.
Egyet kell értenem Józsa képviselő úrral, hogy a 9. ajánlási pontot megfontolhatnák. Megfontolhatnák, hogy fogadják el. Hiszen nagyon sok negatívumtól mentenék meg ezt az országot. Önök arról beszéltek és azt próbálták folyamatosan magyarázni az általános vita során is és egész végig, amióta ez a botrány kirobbant, hogy önöknek mennyire fontos az egészség megőrzése, hogy szoktassunk le minél több embert a dohányzásról; ezzel mi mind egyetértenénk.
(20.30)
Csak hát ez a törvény nem erről szól. Ha erről szólna, akkor ezzel egyetértenénk. Ez teljesen másról szól. Olyan dolgokról szól, és olyan dolgokat tudnának megakadályozni vele, ami szerintem hasznos lenne ennek az országnak. Szól arról, hogy hány munkahely veszik el ezzel a törvénnyel, több tízezer munkahely fog megszűnni, ellentétben azzal, amit Lázár János mondott, hogy itt majd 7 ezer magyar elárusítóhely lesz, meg 7 ezer magyar kisvállalkozásnak vagy családnak ad megélhetést. Ez mind-mind csak szólam volt, hiszen bebizonyosodott, hogy ez nem így történt. Bebizonyosodott, hogy ezeknek a koncesszióknak a nagy részét önök a saját barátaiknak, szomszédjaiknak, Fideszhez köthető cégeknek, Fideszhez köthető vállalkozásoknak játszották át.
Tehát egy 500 milliárdos piacot újraosztottak a sajátjaik között; azok között, akik valószínűleg nem fértek már oda a különböző állami támogatásokhoz, európai uniós pénzekhez, off-shore cégekhez vagy mondjuk, a Közgép elvitte előlük a különböző pályázatokat, most szétosztottak egy ilyen piacot. És ha valóban az lenne, hogy csak azok maradnának meg ebből a törvényből, ami szigorításokat eredményez, hogy 18 éven aluli ne vehessen olyan könnyen cigarettát és hasonlókat, akkor meg tudnák magukat kímélni attól, és nemcsak magukat, hanem az országot is, amire a felhatalmazást kapták, hogy ennek az országnak az érdekében tevékenykedjenek, hogy megszűnjön ez a több tízezer munkahely.
Aztán meg tudnák kímélni magukat attól is, amit elmondtunk már nagyon sokszor, és önök végig azt mondták, hogy ez nem fog bekövetkezni, hogy ezzel a törvénnyel maguk a feketekereskedelmet fogják erősíteni. Fel fog virágozni a feketekereskedelem Magyarországon. Erre mivel találkozom ma a hírekben? Azzal találkozom, képzeljék el, mi történt, a feketekereskedelmi piac azonnal reagál arra, hogy mi történik ebben az országban, Tégláson egy tanyán 116 ezer doboz cigarettát találtak és foglaltak le; 116 ezer doboz cigarettát, ez 60 millió forint értékű áru volt. És higgyék el, hogy ez csak egy olyan, aki előbb lépett egy kicsivel, mint ahogy a törvény életbe lépett volna, de rögtön érezte, hogy itt egy űr keletkezett, hiszen 1417 településen továbbra sem lehet majd dohánytermékeket árusítani e szerint a törvény szerint. Ki tudja, meddig fog húzódni majd megint ez a koncessziós eljárás. És akkor azonnal lépnek, és a feketekereskedelem, higgyék el, ami majd kieséseket fog jelenteni, akár a különböző adóbevételeknél, erre reagálni fog, és óriási mértékben meg fog nőni.
Aztán ugye, az is érdekes, és ezt is elmondtuk már többször, hogy nem is értjük, hogy egyáltalán mivel tudnák azt megmagyarázni, hiába mondják folyamatosan, hogy itt jelen pillanatban majd ettől egy egészségügyi javulás áll be a magyar társadalomban. Hát, azzal nem fog egészségügyi javulás beállni, hogy többet kell sétálni a cigarettáért, ezt higgyék el nekem. Sokkal inkább másképpen kellene megfogni, programokat kellene ennek alapján indítani, hogy a fiatalok körében ne legyen trendi, mondjuk, rágyújtani, ne legyen trendi cigarettázni. Sokkal több mindent elérnének vele, mint azzal, hogy ilyen mondvacsinált ürügyekkel ilyen törvényeket hoznak, ilyen törvényeket próbálnak végrehajtani.
Ráadásul mi is azt mondjuk, hogy meg kellene szüntetni ezt a pályáztatási eredményt, egyértelműen meg kellene szüntetni, és véleményünk szerint hagyni kellene inkább úgy, ahogy van. De a legrosszabb esetben is új pályázatot kellene kiírni. Ebben az új pályázatban a szempontokat mindenki előtt világossá kellene tenni, egyenlő feltételekkel kellene elindulni ezen a pályázaton, és meg kellene nézni, hogy a kapható pontszámoknál ne az legyen, hogy 120 pontból 60-at majd valami szubjektív megítélés alapján, egy üzleti terv szerint önök kiosztanak, vagy éppen összeülnek megyei vagy alapszervezeti szinten, és megbeszélik önök azt, és eldöntik, hogy ki nyerheti ezeket a pályázatokat.
Nem! Akkor például legyen a pályázat egyik legfajsúlyosabb pontja az, hogy valaki tíz éve dohány-kiskereskedelemből él, és ebből tartja el a családját. Ha önök ezt szerették volna, akkor ezek élveznének előnyöket azokkal szemben, akik most szeretnének belépni erre a piacra. De hát, azt mondom, hogy erre még csak szándék sem volt az önök részéről, hiszen ez jól látható a pályázati kiírásból, mivel ezt a pályázatot egyértelműen azokra az emberekre írták ki, akik végül is meg is próbáltak utána nyerni. Ezt elmondtam a múltkor is önökkel kapcsolatosan, hogy az eléggé visszataszító, ha politikusok a hatalmukat, a pozíciójukat, a beosztásukat arra használják fel, hogy bármilyen pályázatot befolyásoljanak. És hiába próbálják meg védeni a mundér becsületét, bebizonyosodott, nevekkel, cégadatokkal támasztottuk alá mi is, a média nagy része is, hogy milyen visszaélések történhetnek ebben az ügyben.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom feljelentést is tett ebben az ügyben, reméljük, a nyomozó hatóság megfelelő alapossággal fogja kivizsgálni azt, hogy vajon az önök szekszárdi önkormányzati képviselője, Hadházy Ákos igazat mondott-e. Igazat mondott-e, hogy akkor ott az történt, hogy elhozták a listát, és ott döntöttek a fideszesek azzal kapcsolatosan, hogy ki nyerhet a pályázaton? Ezt a feljelentést megtettük Volner János képviselőtársammal. Remélem, hogy a nyomozó hatóság ezt kivizsgálja. Ebből is látszik, hogy amikor ilyen botrányok vannak, amikor egyszerűen az off-shore ügyekkel együtt emlegetik folyamatosan a dohánykoncessziót, azokkal az off-shore ügyekkel együtt, amiket a Jobbik Magyarországért Mozgalom tárt föl szintén, amely off-shore ügyeket önök megpróbáltak ugyanígy védeni; ugyanígy Fónagy János államtitkár úr mondta itt azt, hogy ők a bizottsági vizsgálat elé is állnak, nem is érti, hogy hogyan szavazták le a bizottságban a jobbikos eseti bizottságra tett javaslatot, és ők majd állnak a vizsgálat elé. Majd amikor behoztuk ide a Ház elé egy héttel később, akkor ő ugyanúgy, mint ahogy önök mindannyian, leszavazta ezt.
Ettől ez az ügy még nem áll meg. Ez az ügy tovább fog menni. A Jobbik eseti bizottság felállítását kezdeményezte, és remélem, hogy amikor önöknek színt kell vallani ebben az ügyben, ha nincs takargatnivalójuk, akkor ezt az eseti bizottságot önök támogatni fogják, hogy vizsgáljuk ki. Vizsgáljuk ki, hogy vajon hogyan tudott egy család 9 körzetben 19 koncessziós jogot nyerni! Vajon ők tartoznak-e valakihez? Vajon hogy lehetett az, hogy Sánta Jánosnak az e-mail címéről ment ki Brüsszelbe - Brüsszelbe! -, hogy véleményezzék ezt a törvényt? Vajon Sánta János milyen kapcsolatban van Hódmezővásárhely polgármesterével? Vajon hogy lehetséges az, hogy az V. kerületben szinte az összes koncessziós jogot a Rogán Antal szomszédjához kapcsolódó cég nyerte meg? Vajon ezek csak véletlenek-e? Mert én azt is elhiszem, hogy ezek csak véletlenek, semmiféle tudatosság nem volt ebben. Csak azért kicsit soknak tűnik a véletlen ebben az ügyben.
Azt mondom, hogy amikor ilyen nagy felháborodás van, amikor az önök szavazói is, akik azért adtak önöknek kétharmadot, hogy felszámolják ebben az országban végre azt a 23 vagy 22 éve tartó folyamatos rablóprivatizációt, az ország kirablását, azokat a mutyikat, amik ebben az országban voltak, és önök elszámoltassák az elmúlt 20-22 évet, akkor nem azt várták el, hogy önök túllépnek az elődeiken. És mind az állami pályáztatások, mind az off-shore botrány, mind a földbérleti pályázatok, mind most a dohánymutyi, mind-mind azt mutatja, hogy önök túlléptek az elmúlt 8 éven. És az elmúlt 8 éven túllépni egyébként óriási teljesítmény, csak ez egy óriási negatív teljesítmény.
Tehát arra kérem önöket, hogy ha nem akarnak szégyenkezve a választóik szemébe nézni, ha nem akarnak a kampány alatt olyan kampányt folytatni, ahol esetleg nem tudnak elmenni egy lakossági fórumot tartani, mert ott számon fogják kérni önöket, higgyék el, a saját választóik, akkor fogadják meg azt a javaslatot, hogy ezt a pályáztatást érvénytelenítsék. Fogadják el esetleg a 9. ajánlási pontot, és ne engedjék, hogy érvényre jusson ez az önök által benyújtott arcátlan törvénymódosítás, törvényjavaslat, és szüntessék meg azt a visszaélésgyanús helyzetet, ami ezt az egész dohánykoncessziót jellemzi, és amiről az egész ország beszél. Remélem, hogy megfogadják a tanácsomat, és remélem, hogy ennek az országnak csak a hasznára válik az elkövetkezendő egy év, és nem ilyen dolgokról kell beszélni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem