SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Lipők képviselő úr, megmondom őszintén, én lehet, hogy sajnálnám is magát, csak azért nem sajnálom, mert elvállalta ezt a szerepet. Önt ide beültették, de nincsenek itt a nagyágyúk. Mert én nagyon hiányolom innen Lázár urat, Rogán urat, nagyon hiányolom innen Selmeczi Gabriellát, ha már ennyi módosítót nyújtott be. Hát hol vannak azok az emberek, akiknek itt kellene ülniük és védeniük kellene a mundér becsületét? Hol van az, aki megmagyarázhatná, hogy hódmezővásárhelyi potentátként hogyan sikerült ezt a Tabac Continental dolgot így összehoznia? És elmondhatná nekünk azt, hogy mi mennyire rosszul gondoljuk, mert a Sánta Jánost nem értük utol, mint a sánta kutyát, hanem csak, nem is tudom, miket gondolunk mi itt összefonódásokról. Nem, ön ül itt, és ön próbálja védeni a mundér becsületét. Ezek az emberek arra nem méltatják sem az ellenzéket - de az még a kisebbik dolog lenne, hogy az ellenzéket nem méltatják semmire, hiszen ezt bebizonyították az elmúlt három évben, mert nem hiszem, hogy az ellenzék annyira buta lenne, hogy egyetlenegy olyan önálló törvénymódosítót sem nyújtott be, amely méltó lett volna arra, hogy önök azt megvitassák és elfogadják, mert nem volt még olyan, amit elfogadtak volna -, de nemcsak az ellenzéket, hanem a saját választópolgáraikat sem, hogy itt üljenek. Hát itt kellene ülnie Lázár úrnak, aztán Rogán úrnak mint frakcióvezetőnek, és megmagyarázni azt, hogy rosszul gondolják az emberek, mi valóban elszámoltatunk, és nem élünk vissza a kétharmados hatalmunkkal. Miért nincsenek itt? Mert ezt már nem tudják az embereknek megmagyarázni. Már a fideszes szavazók is, a saját fideszes tagjaik is szégyellik azt, amit csinálnak. Ezért állt ki Hadházy Ákos és mondta el az igazságot, mert már szégyellte azt, hogy egy ilyen közösséghez kell tartoznia, holott ő nem ezért lépett be a Fideszbe. Mert vannak még olyan becsületes fideszes tagok, vannak még olyan becsületes önkormányzati képviselők és szimpatizánsok, akik szégyellik azt az egészet, amit önök művelnek itt az elmúlt három évben. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem