SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem a vitát szeretném gerjeszteni, hiszen valószínűleg most győzködhetjük Lipők képviselő urat. Az, akit meg kell győzni, nincs itt, és nem hiszem, hogy például Lázár János most a monitor előtt ülne és nézné ezt a vitát, és bármilyen módon meg tudnánk győzni arról, hogy vonja vissza ezt a törvényjavaslatot, és ez rajta múlik.
Viszont egy kérdésem lenne, hátha ön bennfentesebb és tud erre nekem választ adni, a mai nap folyamán is nagyon sokan kérdezték ezt. Ugye, az történt, hogy Orbán Viktor egy rádiós interjúban, egy rádiós beszélgetésben azt mondta, hogy van egy külön csoport, akik eddig is dohány-kiskereskedelemből éltek, és az ő ügyüket külön kell kezelni ettől az egész koncessziótól. Majd aznap Lázár János azt mondta - ugyanazt, amit ön is most mondott -, hogy megvizsgálták, körülbelül száz főről lehet itt szó, száz koncesszióról, és majd akkor, ahogy ön is kifejezte most, ezeket a pályázatokat újra fogják értékelni. Most azt nem tudjuk, hogy hogyan képzelik, tehát erre szeretnék választ kapni.
Milyen pályázatokat fognak újraértékelni? Tehát azoknak a pályázatát, akik nyertek? Tehát akiket kihirdettek önök nyerteseknek, azokat össze fogják vetni azokkal, akiket veszteseknek tituláltak, és elveszik a nyertesektől a helyüket és odaadják ezeknek? Vagy pedig - mint mondtam, törvénytelenül elvileg, mert a pályázati kiírásban ez nem szerepelt, meghatározott mennyiségű koncessziót oszthatnak ki - százzal megemelik a koncessziók számát? Tehát mi lesz az a megoldás, amit önök szeretnének ebben az ügyben tenni? Erre tényleg választ szeretnék kapni, csak azért, hogy azoknak az embereknek, akik folyamatosan ezt kérdezik - mert higgyék el, hogy nagyon érdekli az embereket ez a téma, nap mint nap több tucat telefont és e-mailt kapunk, arra az e-mail címre is, ahol jelzik nekünk, a dohany@jobbik.hu e-mail címen jelzik nekünk a visszaéléseket -, nagyon sokan kérdezik, hogy vajon hogyan gondolják ezt.
Tehát erre szeretnék választ kapni, ha megtisztelnének azzal a válasszal, hogy mi lesz itt az önök elképzelése. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem