HORVÁTH LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH LÁSZLÓ
HORVÁTH LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Mindenekelőtt bocsánatkéréssel tartozom önök felé. (Dr. Józsa István: Az kevés! Egy vacsorameghívás! - Derültség az MSZP soraiból.) Lehet, de mégiscsak úgy illik, hogy megtesszük, ha azt mondja a képviselőtársam, hogy kevés. A tájékoztatás úgy szólt, hogy kilenc órakor van a vita (Dr. Józsa István: Itt kell lenni végig!), így aztán én elporoszkáltam, aztán utána viszont vágtában jöttem vissza, ha nem lenne rossz hangzású kifejezés, de ez a lovas kultúrában használatos, lóhalálában - ismer ilyet a magyar nyelv. Köszönöm szépen a megértésüket. Köszönöm mindenkinek a módosító indítványokat. A módosító indítványok nagy része, túlnyomó többsége a célt támogathatónak tartotta, 17 év után egy életszerű és ésszerű szabályozás módosítását, az élethez igazítsuk azt, amit ’96-ban, mondjuk azt, hogy az élet törvényeit nem figyelembe véve alkotott meg a jogalkotó.
Ami a láthatóság dolgát illeti, ez egy hosszú vita, hogy ha a lovasok este mennek az erdőben, akkor bizony lelövik őket, merthogy szarvasnak lehet nézni. Azért én ezt nem bagatellizálnám el, hiszen az igaz, hogy mind a kettő totemállat, a szarvas és a ló is, de azért az nem úgy van, hogy ha egy ló kidugja a fejét a bokorból, akkor arra már illik rálőni vagy rá lehet lőni. (Göndör István: Vadászt is lőttek már le!) Innentől kezdve a láthatóság kérdése mindenkit érint. Innentől kezdve - és nem zárkózunk el - a gyalogost, a kerékpárost és a lovast ugyanúgy érinti a láthatóság biztosítása. Ez az egyik kérdés.
A másik, amire szeretném újból felhívni a figyelmét a kormányzatnak, hogy 2010 áprilisában még azért beárazták az útvonal-kijelölést. Ma 3 ezer forintba kerül egy kilométer kijelölése. Szerintem ez is abszurd ebben az országban, hogy 30 kilométerért 90 ezer forintot kelljen fizetni, ha valaki a törvényt be akarja tartani.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem