DR. IPKOVICH GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. IPKOVICH GYÖRGY
DR. IPKOVICH GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, tisztelt elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem én mondom, hogy kár érte ezeket az embereket, hanem ők mondják, és hozzánk fordulnak, hogy tegyünk valamit a káruk helyreállítása érdekében.
Kétezer éve viszont azt is mondja a római jog, illetve a jogi szabály, hogy aki kárt okoz, az köteles azt megtéríteni. Hogy ez egész nyilvánvaló legyen, most az önök által a Ptk.-ból kiszavazott jogalkotással okozott kár helyreállítását fogjuk persze kezdeményezni a Ptk.-ban. De ettől függetlenül, továbbra is azt igényelnénk, hogy ha már így folyt le ez az eljárás, hogy ha politikai szempontok alapján innen elvettek, oda pedig odatettek - és azért igazán sajnálom, államtitkár úr, hogy önnek kell mondanom, ilyen 70-80 éve nem volt az országban. Talán a zsidó vagyonok elkonfiskálása volt az utolsó olyan dolog, amikor az állam valakitől elvett, és másvalakinek odaadott. Erre nem talál több példát. Tehát, hogy ez jogtalan cselekedet, azt majdnem biztosra mondom.
Tehát fenntartom a kérdésemet: kihez forduljanak most a megélhetésük érdekében kártalanításért ezek az emberek? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem