DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tudom, hogy akinek nincs igaza, az kiabál, de azért azt engedje meg, hogy átlag hangerővel elmondjam mindegyiküknek, az Országgyűlésnek és az ország nyilvánosságának, hogy a trafikpályázat még nem zárult le, körülbelül a felét most írtuk ki, ahol pedig van nyertes pályázat, ott még nem történt meg a szerződéskötés. Ugyanis mindaz, amit önök - ismétlem - politikai ártani akarásból elmondanak, az tulajdonképpen akkor lenne esedékes, amikor ezek a folyamatok lezárulnak.
Egyébként a magyar állam a dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság átengedésére - mint önök is remélhetően tudják - nyilvános koncessziós pályázatot írt ki. A pályázat kiírására és lebonyolítására a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvényben, valamint a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvényben foglaltak alapján a törvényes eljárási rend betartásával, a törvényben foglalt célok maximális szem előtt tartásával került sor. A pályázati kiírás a törvényben foglaltaknak megfelelően tartalmazza az elbírálás szempontjait és mindazokat a törvényben meghatározott taxatív paramétereket, amelyek alapján a pályázatok összpontszáma kialakításra kerül. A pályázat kiírása és lebonyolítása ennek megfelelően a törvényes eljárási rend betartásával, a törvényben foglalt célok maximális szem előtt tartásával történt. Figyelembe véve minden jogilag értékelhető szempontot, annak alapján a törvényes rendben kialakított összpontszám alapján került sor a koncessziós jogok összességében a legelőnyösebbnek ítélt pályázatot benyújtók részére a megítélésre.
A koncessziós pályázatok anyagának megismerésére vonatkozó kérelmével kapcsolatban az alábbi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által képviselt, egyébként a hatályos jogszabályoknak megfelelő álláspontról tájékoztatom. A már hivatkozott jogszabály a dohánytermékek kiskereskedelmi jogosultságának koncessziós szerződéssel történő átengedésére a törvényben foglaltak mellett a koncesszióról szóló törvényt rendeli alkalmazni. A koncessziós pályázat kiírója és elbírálója a hivatkozott jogszabály 5. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint az állami vagyonért felelős miniszter. A miniszternek mint közfeladatot ellátó szervnek a kötelezettsége csak a közérdekű adat, illetőleg a közérdekből nyilvános adat megismerésére vonatkozik. A koncessziós törvény határozza meg a koncessziós eljárás során közérdekűnek minősülő adatok körét, így a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, a pályázat kiírására és elbírálására, valamint a koncessziós szerződés megkötésére jogosult ágazati miniszter alá tartozó minisztérium az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvények alapján csak a koncessziós törvény alapján közérdekű adatnak vagy közérdekből nyilvános adatnak minősülő adat tekintetében jogosult és köteles annak teljesítésére.
(13.30)
Ennek megfelelően koncessziós eljárás során kizárólag a nyilvános pályázatok elbírálása során készített emlékeztetőben foglaltak, valamint a koncessziós szerződés azon tartalmi elemei minősülnek közérdekű adatnak, amelyek a nyilvános koncessziós pályázat kiírásának a részét képezik. Amikor a pályázatok lezárulnak, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. ezeket az adatokat a törvényben meghatározott módon (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) és helyen közzé fogja tenni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem