ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy vannak tények, amelyekkel nehéz vitatkozni, még akkor is, ha a szocialisták ezt időnként megpróbálják.
Ha a tényeket megnézzük, ugye, az államtitkár úr mondanivalójának, azt gondolom, egy hangsúlyos eleme volt, hogy a sport ügyét komolyan vesszük, és egyébként anyagilag is többet fordítunk a sport ügyére, mint az előző kormányok. Nézzük a számokat: a 2010-es költségvetésben sportra 16 milliárd forint szerepelt, 2011-től minden évben 31 milliárd forint szerepel. Ennyit arról, amit az előbbiekben itt a szocialista képviselőtársam elmondott. A szabadidősport támogatására 2010-ben a költségvetésben 150 millió forint szerepelt, 2011-től 372 millió forint szerepel - mintha ez is egy kicsit, sőt sokkal több lenne, mint amennyit egyébként önök annak idején erre a célra fordítottak. (Közbeszólás az MSZP soraiból.) Arról se feledkezzünk el, tisztelt képviselőtársaim, hogy ez a kormány volt az, amely - háta mögött a parlament kormánypárti többségének a támogatásával - bevezette Magyarországon a mindennapos testnevelést. Azt gondolom, hogy ha valami nagyon jót tesz részben a magyar fiatalok testi felkészülésének is, bizonyos értelemben fizikai, szellemi felkészülésének is, részben másik oldalról természetesen akár a kiemelkedő sportágaknak is, az pontosan az, hogy a mindennapos testnevelés révén fel tudnak készülni, ki tudnak emelkedni azok a tehetségek, akik a későbbiekben akár olimpián, akár más sportágakban kiemelkedő teljesítményt tudnak nyújtani.
(13.20)
Tisztelt Képviselőtársaim! Én elhiszem, hogy a szocialisták kritizálják azt, ha Magyarországon stadionok épülnek, de ezt azért szokták tenni, mert az ő idejükben nem épült semmi. Egyetlenegy sportlétesítmény sem épült. Az utolsó komolyabb sportlétesítmény, ami épült ebben az országban, az előző polgári kormányhoz köthető. Nagyon sajnálom, hogy éveknek kellett eltelni ahhoz, hogy kiemelkedő színvonalú sportlétesítmények építését kezdjük meg Magyarországon.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem