DR. SZÓCSKA MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. SZÓCSKA MIKLÓS
DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azért emlékezzünk arra, hogy az Egészségbiztosítási Felügyeletet a korábbi szocialista kormányzat hozta létre 2006-ban, és azért, mert a több-biztosítós modell miatt szükség volt egy ilyen jellegű intézményre - az akkori törvényi indokolás szerint más pályára kívánták állítani az egészségügy piacát. Szerencsénkre, mindannyiunk szerencséjére azért ez a több-biztosítós modellkísérlet megbukott. Csak egy gondolatkísérletként van értelme elgondolkodni azon, hogy hol lenne most a 22 egymással versengő kis betegbiztosító alapnak a részvényárfolyama egy gazdasági világválság után, ezt azért ajánlanám a bankcsődök utáni világból retrospektíven megnézni, tehát ez egy szerencse volt. Tehát igazából az OEP tevékenységét három esetben vizsgálta, rengeteg esetben a szolgáltatókat vizsgálta az intézmény.
A mi koncepciónk szerint két intézmény az, ami a betegjogokat érvényesíti, és csak annyit azért hozzátennék, hogy mivel mi a betegszervezeteket, például a transzplantációs kérdésekben a transzplantációval foglalkozó összes betegszervezetet már a munka folyamatába bevonjuk, ezért születnek konszenzusos döntések, hogy az európai transzplantációs szervezethez csatlakozzunk. Tehát részben a Nemzeti Betegfórum, részben pedig az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ az, ami ezen a területen dolgozik, és azt lehet mondani, hogy a tájékoztatás, a betegdokumentáció, a panaszjogok gyakorlása a betegjogi képviselők hálózatán keresztül érvényesíthető, egy nagyon komoly rendrakó munkafázison vannak túl a kollégák. Úgyhogy a hatósági feladataikkal, a határon túli ellátásnak az áttekintésével együtt vagy annak a nemzeti kapcsolattartó pontjaként nagyon sok munkát fognak kifejteni, és egyetértek a képviselő úrral, hogy a következő időszakban nagyon oda kell figyelni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) arra az élményre, amit a beteg az ellátása során szerez - ez a munkánk egyik központi eleme lesz.
Köszönöm szépen a hozzászólását. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(16.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem