SOLTÉSZ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

SOLTÉSZ MIKLÓS
SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azok az irányelvek, amelyek a felülvizsgálatra vonatkoznak, 2008-ban kerültek bevezetésre, de hozzáteszem, hogy az orvosi minősítési szabályrendszert nemzetközi hírű orvoscsoport közreműködésével alakították ki Magyarországon is.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az orvoscsoport vezetője a SOTE Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének igazgatója volt, illetve részt vettek ebben a munkában az orvosszakmai kollégiumok is, amelyek egyébként a különböző betegségcsoportoknak a vezetőit vagy pedig szakembereit bevonták a rendszer kialakításába. Éppen ezért egyrészt ezt muszáj volt elmondanom, másrészt pedig azt is hozzátenni, hogy mindezek a mérések, amelyek alapján mérnek az orvosok, felülvizsgáló bizottságok, az Egészségügyi Világszervezet ajánlásához igazodva húzzák meg azt a határvonalat, amely alatt az egészségkárosodás nem számít, nem számíthat rokkantságnak.
Tisztelt Képviselő Úr! Éppen ezért Magyarországon is, mint minden tagállamban az Európai Unióban, a funkcióképesség, fogyatékosság és egészség nemzetközi osztályozása alapján, azaz FNO-kód alapján mérik a vizsgálatokat, és döntik el valakiről, hogy ellátásban részesül-e. De hozzáteszem még ehhez, képviselő úr, hogy mindemellett, hogy még van az orvosi felülvizsgálat, Magyarországon bevezettünk egy úgynevezett komplex felülvizsgálatot, amely az orvosihoz kapcsolódik, az úgynevezett foglalkozási, illetve szociális szempontot is, és e három szempont alapján együttesen döntik el valakiről, hogy a felülvizsgálatban a minősítést milyen módon kapja meg, az ellátást milyen minősítésben kapja meg, és egyáltalán kapjon-e ellátást avagy nem. Ennek alapján a következő vizsgálatok történnek és történtek az elmúlt időszakban: egyrészt vannak a felülvizsgálatok, másrészt az újonnan jelentkezők vizsgálatai, és hozzáteszem, hogy mindazok számára, akik adott esetben jogosan sérelmezik a vizsgálatoknak a minőségét, nem értenek a döntéssel egyet, másodfokú vizsgálatra is sor kerülhet. Éppen ezért a következő számokat tudom önnek elmondani, tisztelt képviselő úr.
Felülvizsgálatra eleve 5000 ember nem jelentkezett vissza az elmúlt időszakban, ami egy óriási nagy eredmény, hiszen 5000-en úgy gondolták, hogy nem is érdemes próbálkozniuk, mert a múltban nem volt jogos adott esetben az ő minősítésük, nem volt jogos az ő ellátásuk. Mindemellett tavaly 43 700-nál több felülvizsgálatot végeztek el a felülvizsgáló bizottságok, és a felülvizsgálatra jelentkezők 90 százalékát továbbra is ellátásra jogosultnak minősítették, mindössze 10,8 százalékuk volt olyan, aki nem volt jogosult az elmúlt időszakban a támogatásra.
Tisztelt Képviselő Úr! Ez az arány 2010-ben 12,5 százalék volt, tehát egyáltalán nem változott az aránya az elutasításoknak. És hozzáteszem: az új vizsgálatok esetében 2012-ben 37 500 új vizsgálatot végeztek el, itt az elutasítások aránya 22 százalék volt. 2010-ben még 70 ezer vizsgálatot végeztek, 2011-ben 58 ezer vizsgálatot, és 54 és 60 százalék volt az elutasítás mértéke. Tehát senki sem mondhatja azt, hogy ez a felülvizsgálat, ami most zajlik, egyébként jogtalan, vagy pedig szigorúbb a múltnál. Éppen ezért azt tudom önnek mondani, hogy - nyilván figyelembe véve azoknak a civil szervezeteknek az észrevételeit, amelyek fogyatékossággal foglalkoznak - a felülvizsgálatoknak a lehetőség szerinti minősítését illetően ne mondja azt, hogy negatívabb vagy rosszabb, mint az elmúlt időszakban; igenis a számok azt bizonyítják, hogy kevésbé sem szigorúbbak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem