DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, tisztelt elnök úr. Képviselő Úr! Azt gondolom, az a törvénytelenség, hogy ha az állam visszaveszi a tulajdonát, önök arra biztatnak ott élő embereket, kihasználva a helyzetüket, hogy azt a földet foglalják el és kerítsék be.
Képviselő Úr! Én ugyanazt tanácsoltam most is önöknek. Ha önök úgy gondolják, hogy ott törvénytelenség történt, akkor indítsák meg az eljárást. Persze birtokháborítás miatt ne büntető feljelentést tegyenek, hanem azokat a jogi lehetőségeket használják ki, amelyekre ebben a kérdésben a jogszabály lehetőséget ad. Ha pedig nem, akkor konzultáljanak egy jól felkészült ügyvéddel. (Dr. Szanyi Tibor: Te az vagy? - Derültség a függetlenek soraiban.)
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem