DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem is tudom, Vágó Gábor megérdemli-e egyáltalán, hogy reagáljunk rá, olyan elvtelenség mellett tett hitet. (Vágó Gábor közbeszól.) Úgy gondolom, hogy nemcsak érdekei vannak Magyarországnak, hanem értékei is. Például a származása az egy érték, és nem jó, ha egy országgyűlési képviselő hitet tesz a történelemhamisítás mellett. Ennyi erővel lehetnénk amerikaiak is, az a legjobb érdeke Magyarországnak. Az Amerikai Egyesült Államok a legerősebb állama ma a földnek, ha az ő rokonaik vagyunk, akkor az érdekeinknek az felel meg a legjobban.
Pálffy képviselő úrnak szeretném a figyelmébe ajánlani, hogy a “finnugor nép” kifejezés többször is szerepel a határozati javaslatban és az indokolásban is. Ha értelmezzük azt, hogy mit jelent az, hogy finnugor nép, ezt legjobban talán az osztrák nép példáján tudjuk bemutatni. Az osztrák nép egy német nyelvet beszélő nép, de attól még nem mondjuk az osztrákokra, hogy német nép. Ezért, ha a magyar nép egy finnugor nyelvet beszélő nép, az nem ugyanaz, mintha finnugor népnek nevezzük, ez egyértelműen származásra utal.
Korelnök úr pedig említette, hogy annyiféle rokonság lehet, ezért önmaga mutatott rá, hogy a “rokon” kifejezés pontatlan. Ezért gondoljuk úgy, hogy egyértelműsíteni kell mindenki számára, hogy mit gondolunk “rokon” alatt. A hétköznapi elsődleges jelentése: ha azt mondjuk valakire, hogy nekem ő rokonom, akkor egyértelműen családi, vérségi viszonyra gondolunk. Ha nincs előtte az, hogy nyelvrokon, sem semmilyen más megjelölés, akkor arra gondolunk, hogy itt vérségi rokonságról van szó. Ezért tartjuk hibásnak ezt a határozati javaslatot címében és ebben a tekintetben, hogy nem jelöli meg pontosan, hogy milyen rokonságról van szó, így pedig elsődleges jelentésében önmagában az, hogy rokon, vérségi kapcsolatra utal.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem