NÉMETH ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH ZOLTÁN
NÉMETH ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem könnyű megszólalni mindazon gondolatok után, amelyeket Novák Előd képviselőtársunktól hallottunk, de azért próbáljuk meg egy picit visszaterelni abba a mederbe ezt a vitát, ahova való! Mint ahogy Vejkey Imre képviselőtársam idézte Klebelsberg Kunót, valóban, ezek a gondolatok az 1920-as évek második felében, 1928-ban a Budapesten megtartott finnugor közművelődési kongresszuson hangzottak el, és tegyük hozzá, hogy ezekben az időkben, tehát a ’20-as években indították útjára, útjukra ezeket a kongresszusokat.
Itt hangsúlyozni kell, hogy a finnugor népek közötti kapcsolatok történetében volt ezeknek különös jelentőségük, mint ahogy ezt a határozati javaslat indoklása is tartalmazza, és valóban, ezen népek kapcsolatait szorosabbra fűzni segítette - nemcsak engedte, hanem segítette is - ez a folyamat. Aztán valóban a második világháború és mindazok a folyamatok, amelyek akkor kialakultak, törték derékba, szakították félbe mindezt a folyamatot, amely aztán csak a rendszerváltást követően tudott újraindulni.
Meglehetősen furcsán tekintek azokra a vitákra, amelyeket Novák Előd képviselőtársam idézett, illetve amelyeket ő felhasznál arra és amelyeket számosan felhasználnak arra, hogy mindezt a folyamatot megpróbálják ellehetetleníteni. Számomra ez azért érthetetlen - és erről beszéltünk a kulturális és sajtóbizottság ülésén is -, mert számomra mindig furcsák voltak az ilyen vehemens megnyilvánulások ebben a kérdésben, hogy csak fekete és fehér van, vagy hogy kizárólagosnak tekintik az egyik álláspont hitelességét, és nem fogadják el a másikat.
Itt arról van szó, hogy valóban, egy nép számos másik néppel kerül kapcsolatba, főleg egy olyan nép, mint a mienk, amelyik vándorolt. És amikor erről beszélünk, akkor vegyük azt figyelembe, hogy nincs kizárólagos igazság a tekintetben, hogy hogyan is áll a nyelvrokonság, és nem lehet azt mondani, hogy az egyik lehetőség kizárja a másikat, nem lehet azt mondani, hogy az egyik elmélet teljes egészében kizárja a másikat.
Arról van szó, hogy próbáljunk megértőbbek lenni, és még egyszer mondom: ezt a vitát visszaterelni abba a mederbe, ahová való, világossá tenni, hogy itt most genetikai értelemben - ez el is hangzott például a kulturális bizottság ülésén -, genetikai, rokonsági kérdésekben nem feladata ennek a határozatnak, határozati javaslatnak állást foglalni.
(18.10)
Nem ezt tűzte ki célul, hanem tegyük világossá azt, hogy az a folyamat, amely megindult részben a húszas években és aztán újraindult a rendszerváltást követően ezeknek a népeknek a kapcsolatában, mindenkinek csak jó lehet, aki ebben a folyamatban részt vesz. Csak adhatunk egymásnak, és nem elveszünk egymástól vagy másoktól. Ezt vegyük tudomásul, és ne csináljunk ebből ilyen harcos, vehemens előadásokkal egészen furcsa hadszínteret.
Azt kérem a tisztelt képviselőtársaktól, akik még a továbbiakban hozzá fognak szólni, és akik erről az egész kérdésről véleményt nyilvánítanak, hogy mindezen gondolatokat figyelembe véve közelítsenek ehhez a kérdéskörhöz. Bízom abban, hogy mindezt meghallgatva tudunk világosan és egyértelműen együtt lépni ebben a kérdésben itt, a Magyar Országgyűlésben. Kérem szépen ezért a határozati javaslat támogatását.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem