VONA GÁBOR
VONA GÁBOR
VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szót. A Jobbik álláspontjával kapcsolatban kialakult némi bizonytalanság a Fidesz padsoraiban. Bár azt gondolom, hogy minden árnyalat ellenére a mi álláspontunk teljesen világos. Mi vitatjuk azt, hogy a magyarság egy finnugor rokon nép lenne, azt pedig, hogy a nyelvrokonság fennáll-e vagy sem, egy, a tudomány által eldöntendő kérdésnek tartjuk. Örömteli volt hallani Kőszegi Zoltán és Boldog István képviselőtársaim hozzászólását a Fidesz-frakció részéről, és elnézést kérek, Gruber képviselőtársam, hogy ezt önnek címzem, de ennek nem lehet más a címzettje: én azt mondom, inkább önök döntsék el, hogy mi a Fidesz álláspontja ebben a kérdésben, mert itt azért világossá vált, hogy a valódi bizonytalanság és a valódi kérdés nem a mi frakciónkon belül van ezzel a kérdéssel kapcsolatban, hanem az önök frakcióján belül. Itt hallottunk a Jobbik számára egészen szimpatikus hozzászólásokat, de egészen vállalhatatlan hozzászólásokat is.
Én magam azért kértem szót, hogy a magunk álláspontjának az esetlegesen az önök részéről kritizált emocionális, érzelmi alapjait megvilágítsam, hogy miért is van ez. A finnugorizmus történelmi-politikai hátteréről jobbikos képviselőtársaim közül már többen is beszéltek, elmondták, hogy emögött politikai szándék volt, amikor úgymond hivatalossá és egyeduralkodóvá tették. Aztán a két világháború között a Horthy-rendszerben a turanizmus a reneszánszát élte, és egy szabadabb légköre volt az alkati vitának, amit a szocializmus aztán sajnos keresztbetört, kettétört. Maga Bibó is lezárta az alkati vitát, azt mondta, nincs értelme azzal foglalkozni, hogy kik vagyunk és honnan jöttünk, a szocializmus pedig teljes mértékben száműzte ezt a kérdést. Mi, jobbikosok viszont úgy gondoljuk, igenis fontos tudni, hogy kik vagyunk, honnan jövünk, fontos tudni elmondani a gyermekeinknek, hogy kik vagyunk mi, magyarok itt a Kárpát-medencében.
Jelen pillanatban a tudomány állása szerint és a tudományos vizsgálatok, az antropológia, a genetika vizsgálatai alapján nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem vagyunk finnugor rokon nép. Ezért is kritizálta a Jobbik és adott be ezzel kapcsolatban módosító javaslatot az önök határozati javaslatával kapcsolatban. Én továbbra is azt mondom, a tudomány döntse el, hogy van-e nyelvrokonság vagy nincs, én a magam részéről megengedő vagyok. De azért azt is lássuk be - Horváth képviselőtársam hozzászólására is válaszolva -, hogy persze többféle rokonság létezik, de azért valahol ismerjük már el, hogy az igazi rokonság mégis a vér szerinti rokonság.
A nyelvi kapcsolatokat, különösen egy sokat vándorló nép kapcsán fontos ápolnunk, fontos számon tartanunk, de hogy kik vagyunk, kikkel vagyunk rokon népek, azt igenis a vér szerinti genetikai vizsgálatok és az antropológia tudja perdöntő módon eldönteni. Picit sarkítva a nyelvi rokonság túlhangsúlyozását akár azt is mondhatnánk, hogy mivel egy brooklyni néger angolul beszél, ezért ő Oroszlánszívű Richárd leszármazottja, egy korabeli angolszász, ha a nyelvet tennénk a rokonság legfontosabb komponensévé, bizonyító erejű részévé. Mi azt mondjuk, hogy ez nem így van.
Nem akarom ezt a vitát tovább folytatni, ugyanis egy szempontot hadd mondjak el annak bizonyítására, hogy miért vagyunk mi ebben a vitában önök szerint érzelmileg túlfűtve. Ezt különösen mondom a Fidesz-frakció szakértői páholyában ülő fiatalembernek, aki láthatóan nagyon unja ezt a vitát. De ha valakit idedelegálnak, akkor mégiscsak el kell tudni viselni ezt a dolgot. Kérem, próbálja megérteni ő is, hogy ez nekünk fontos. Ami igazán felháborít bennünket, az nem az, hogy finnugor nyelvrokonságot támogat valaki vagy sem, hanem ami igazán felháborít bennünket néhány hozzászólásban, az a közömbösség, az a posztszocialista közömbösség, ami kiérezhető volt, hogy vannak képviselők a Magyar Országgyűlésben, akik számára úgy tűnik, hogy nem fontos, honnan származunk, nem fontos, hogy mi a magyarság múltja. Ez az, ami bennünket érzelmileg feldühít, és néhány hozzászólásunkban érzelmileg túlfűtötté tesz. Ez van emögött. Ez súlyos felelőtlensége a magyar közéletnek, és megismétlem, ez egy szocialista örökségünk. Ezzel szeretnénk szakítani.
Vágó Gáborra már nem is reagálok. A parlament bizonyos képviselőinek a hozzászólását mindig körüllengi a szocialista örökség, mondván, ne foglalkozzunk azzal, hogy kik vagyunk. Persze tudom, hogy a tudomány szempontjai, a tudomány vizsgálata is nagyon nehéz ennek a kérdésnek a biztos és alapos megválaszolásában, és azt is nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy százszázalékosan biztos és bizonyító erejű eredményre valószínűleg soha nem fogunk jutni. De azért lemondani önként ennek a kérdésnek a vizsgálatáról, az a Magyar Országgyűléshez, a nemzet templomához méltatlan hozzáállás.
Mint ahogy a Pálffy képviselőtársunk hozzászólásából kiérezhető, egyébként jó szándékú viszonyulás is méltatlan, mert amikor ilyen fontos, ilyen súlyos kérdésről van szó, akkor egyszerűen nem lehet érv és indok a diplomáciai siker. Amikor arról beszélünk, hogy kik vagyunk, mi a mi származásunk, és ezt hogyan tudjuk a magunk számára hosszú-hosszú évtizedek elszakítottsága, tudati sötétsége után végre újra napvilágra hozni, akkor azzal érvelni, hogy a diplomácia igénye, szándéka ezt megköveteli, nos, ez méltatlan.
(19.00)
Nem beszélve arról egyébként, hogy a másik álláspontban, a turáni álláspontban rejlő diplomáciai lehetőség, azt gondolom, sokkal több töltettel rendelkezik, mint az észt vagy finn rokonsággal kapcsolatos diplomáciai lehetőség. Ugye, azt mondta Pálffy képviselőtársunk, hogy mi lenne, ha az észtek és finnek hallanák ezt a vitát. Bizonyára nem lenne számukra talán annyira szimpatikus, de azért tőlük is megértést kérek. Azt kérem tőlük, értsék meg, hogy ezt a kérdést itt, Magyarországon hosszú-hosszú évtizedekig nem lehetett átbeszélni, megbeszélni. Engem, Pálffy képviselőtársunkkal ellentétben, sokkal inkább aggaszt az, hogy mit szól ehhez a magyar társadalom és a magyar nemzetnek azon része, amelyik igenis szeretné a gyökereit ismerni, ha ezt a vitát megnézi. Engem ez a fajta aggodalom sokkal inkább eltölt.
Nem szeretném, ha ezt a kérdést elviccelnénk vagy elbagatellizálnánk. Láttam néhány fideszes képviselőtársam arcán, hogy nem érti a Jobbiknak ezt a fajta hozzáállását. Úgy érzik, hogy a kákán is csomót keresünk, pedig egyszerűen arról van szó, hogy számunkra a múltunk, történelmi gyökereink tisztázása alapvetően fontos kérdés. Ebben mi a legmesszemenőbbekig következetesek akarunk lenni, ezért adtuk be módosító javaslatainkat, hozzátéve, hogy bizonyos értelemben a mi támogatóink, a mi frakciónk sorai között még ez is öncsonkítás. Tehát mi nyitottak vagyunk arra, hogy ilyen politikai diplomáciai gesztusból a saját elveinken csonkítást végezzünk, de azt azért nem várják tőlünk, hogy eközben hallgassunk arról, ami viszont számunkra igazán szent kérdés.
Ezért javasoljuk azt is a módosító javaslataink mellett, hogy a finnugor rokon népek napjáról szóló határozati javaslat mellett az Országgyűlés fogadjon el egy turáni rokon népek napjáról szóló határozati javaslatot is. Ezzel talán el tudunk érni egy olyan kompromisszumos megoldást, ami mind a diplomáciai igényeket, amelyeket, mondom még egyszer, alapvetően méltatlannak érzek ebben a vitában, de lehetőségeink szerint méltányolva ezt, ezeket is ki tudja elégíteni, de egyúttal ajtót nyitunk végre az érdemi tudományos és kulturális vizsgálatoknak, párbeszédnek, a társadalom tájékoztatásának arról az alapvető kérdésről, hogy kik vagyunk mi. Nem hiszem, hogy van még a világon egy olyan országgyűlés és egy olyan nép, amelyiket ez a kérdés nem érdekel. Ne mi legyünk már az egyetlen ilyen nép!
Ezt szeretné a Jobbik, ez az egyedüli indoka a mi vehemensségünknek, indulatunknak, és kérem, hogy ezt a javaslatunkat, a turáni rokon népek napjáról szóló határozati javaslatot támogassák, módosító javaslatainkat is, és akkor mi arra az öncsonkításra, amiről beszéltem, hajlandóak leszünk.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik és a Fidesz soraiban.)
