DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, önálló zárógondolatokra nincs szükség. Bencsik képviselőtársunk összefoglalta a javaslat lényegét.
Jávor képviselő úr felvetésére szeretném mondani, hogy minden szabályozás közelítés dolga. Nem akarom ismételni minden normaalkotással kapcsolatban azt a lapos, de talán igaz közhelyet, hogy a kést lehet kenyérszeletelésre használni, és lehet emberölésre. Szerencsétlen kés nem tehet róla - az a kérdés, hogy mire használják.
Előterjesztőként is, képviselőként is az a meggyőződésem, hogy ez a szabályozási javaslat egy sok-sok éves jogfejlődés eredményeként jött létre, és annak a részben nemzeti energiarendszernek és nem utolsósorban egy közszolgáltatás jellegű alapszolgáltatás-rendszernek a felügyeleti szerveként jön létre szándékaink szerint, amely a mostani minisztériumi háttérintézményként vagy alárendeltségben működő intézményhez képest mindenképpen egy magasabb szintű, minden szempontból függetlenebb, önállóbb, és az ország érdekeit minden ágazati érdektől függetlenítve tudja irányítani, felügyelni és szabályozni. Úgyhogy meggyőződésem, hogy az ön víziója reményeim szerint megalapozatlan, és nagyon bízom benne, hogy ez a jogszabály tartalmi kitöltése mind az előterjesztői szándék szerint, mind pedig az Országgyűlés reményeink szerint a javaslatot megszavazó többségének akarata szerint fog megvalósulni.
Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem