ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF, a számvevőszéki és költségvetési bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Ma délelőtt a számvevőszéki és költségvetési bizottság megtárgyalta a költségvetés módosításával összefüggő anyagot, előterjesztést, és a költségvetési bizottság is tudomásul vette döntő többségében, hogy a négy nagy elem tekintetében a költségvetés módosítása megtörténik.
Az 5 ezer fő feletti helyi önkormányzatok adósságelemeinek kiváltását az állam részben úgy tervezi teljesíteni, hogy 250 millió forintnál kisebb összegű adósságelemből átvállalandó rész visszafizetéséhez egyszeri vissza nem térítendő költségvetési támogatást nyújt. Ennek a teljes összege 20 milliárd forint.
Az egészségügyi feladatokat ellátó megszűnő gazdasági társaságoktól átvállalt adósság rendezésére 9,5 milliárd forintot irányoz elő, valamint a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs formában létrejött megállapodása alapján a költségvetésből 10 milliárd forint támogatást terveznek nyújtani a kötelező legkisebb munkabér és a garantált bérminimum emelésével összefüggésben.
Itt szeretném még hangsúlyozni, hogy több olyan kisebb technikai módosító indítvány is tárgyalásra került, amely egyrészt rendezi az önkormányzatok bevételi rendszerét, itt a gépjárműadóhoz kapcsolódó bírság, pótlék, végrehajtási költségeknek az önkormányzatnál történő maradása szerepel, valamint módosítással lehetővé válik, hogy a nem állami fenntartású települési és területi nemzetiségi önkormányzatok is igényelhessék bölcsődében és fogyatékos személyek nappali intézményében elhelyezett gyermekek étkezésének támogatását.
Egyértelműsíti a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. hitelnyújtásához kapcsolódó kormányhatározatot, valamint az önhikirendszerben módosítja az EU Önerő Alapból való támogatást. A támogatási célok kibővülnek a belterületi közutak, kerékpárutak infrastrukturális fejlesztéseivel, továbbá a nem KEOP-os ivóvízminőség-javítással érintett beruházások képeznének kivételt azon szabály alól, hogy az uniós forrásról szóló támogatási döntéseknél a 2012. évben vagy azt követően megszületett döntéseknél ezt figyelembe lehet venni.
A költségvetési bizottságban 15 igen és 5 nem arányban történt meg a döntés az általános vitára való alkalmasságról. Itt elsődlegesen szóba került az ellenzék részéről, hogy ez most már a harmadik-negyedik olyan költségvetési módosítás, amelynél a kormány részéről elhangzott, hogy ma még nem kell hozzányúlni a költségvetéshez, de inkább ez és e körüli témák jelentették a vita tárgyát, nem pedig maga a tartalmi része a költségvetés-módosításnak.
Itt szeretném hangsúlyozni, hogy az előző két költségvetési módosítás sem borította fel az államháztartási egyensúlyt sem, tehát sem a bevételi, sem pedig a kiadási oldalon, hisz kezességvállalásról volt szó.
Ebben az esetben is, ahogy az államtitkár úr a maga részéről megfogalmazta és elmondta, ez nem borítja fel az európai uniós elszámolási rendünket, mert vannak olyan kompenzációs elemek, amelyek minden további nélkül kiváltják azt a kiadási összeget, amely be lett tervezve.
Még egyszer szeretném elmondani, az ellenzék esetében az 5 nem kimondottan és elsődlegesen a költségvetéshez való hozzányúlást érintette, és hogy miért ilyen gyorsan, miért ilyen sürgősen; de szeretném tudatosítani képviselőtársaimmal is, hogy a múlt héten hoztuk meg például azt a döntést, amely miatt is elsődleges, hogy a költségvetést kell módosítani, ez pedig az egészségügyi feladatokat ellátó megszűnt gazdasági társaságokról, az átvállalt adósság rendezéséről szólt. Ezt a múlt héten fogadta el a parlament, tehát itt van egyfajta kötelezettsége a parlamentnek, hogy ha ezt a törvényt megalkotta, akkor ennek a fedezeti mögöttes hátterét is meg kell tudni teremteni, és ebből adódóan lett a költségvetés tulajdonképpen ily módon módosítva. De még egyszer szeretném hangsúlyozni, ez az első olyan költségvetés-módosítás, amely tulajdonképpen átrendezi a bevételi és a kiadási főösszegeket, de nincs ellentétben az európai uniós elszámolási kötelezettségekkel, tehát ebből a szempontból egyensúlyi állapotban van. Itt még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy 15 igennel és 5 nemmel a számvevőszéki és költségvetési bizottság ilyen nagyságrendben általános vitára és elfogadásra javasolja.
Úgy érzem, hogy a képviselők döntő többsége egyetért magával a módosítással, hisz nem elvesz, hanem inkább ad az önkormányzatoknak, az egészségügynek, az önkormányzati szférában, valamint a munkaadói, munkavállalói oldalon, és rendez olyan kötelezettséget, amellyel a múlt év folyamán a költségvetés elfogadásával a magyar kormány, a magyar parlament is maximálisan egyetértett.
Köszönöm még egyszer a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem