ELNÖK (Balczó Zoltán)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Balczó Zoltán)
ELNÖK (Balczó Zoltán): Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Malév Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, továbbá a Malév Zrt. visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között meghozott intézkedéseket, illetve az ebben az időszakban felmerülő döntéshozói felelősség kérdéskörét vizsgáló bizottság vizsgálatának eredményéről szóló jelentés elfogadásáról szóló határozati javaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás. A gazdasági és informatikai bizottság önálló indítványát H/10077. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását H/10077/2. számon kapták kézhez.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Tájékoztatom önöket, hogy a H/10077/3. számú kapcsolódó módosító javaslatot az Országgyűlés elnöke visszautasította. A bizottsági ajánlásban szereplő 1. pontot az előterjesztő nem támogatja, a bizottság szükséges támogatását sem kapta meg, de az MSZP frakció kérte róla a szavazást.
Az ajánlás 1. pontjában Józsa István, Veres János és Göndör István a vizsgálóbizottság által elmulasztott tevékenységekkel egészítik ki a határozati javaslat 1. pontját. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 2 igen szavazattal, 259 nem ellenében, 42 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elutasította.
Tisztelt Országgyűlés! Mivel az Országgyűlés módosító javaslatot nem fogadott el, a határozati Házszabály 106. § (8) bekezdése alapján most sor kerülhet a zárószavazásra. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/10077. számú határozati javaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 298 igen szavazattal, 8 nem ellenében, tartózkodás nélkül a határozati javaslatot elfogadta.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem