DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt szeretnék csatlakozni ahhoz a megállapításhoz, hogy 2011 óta, amióta előjött az a hagymázos ötlet, hogy alaptörvényben kell a bírák nyugdíjkorhatárát csökkenteni, ez valójában csak kárt okozott a jogkereső magyar polgároknak.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az, hogy ön előírta annak idején, hogy a bírák nyugdíjkorhatárát egy mozdulattal csökkentsék le, ráadásul az alaptörvényben, azt jelentette, hogy rövid időn belül legalább 30 ezer folyamatban lévő ügyet kellett átszignálni. Ez azt jelentette, hogy az átlagos pertartalom sok bíróságon megkétszereződött. Rögzítenünk kéne most ezen a ponton, hogy ez iszonyatos kártétel volt a magyar igazságszolgáltatásnak, és nem szolgálja azt, hogy a perek Magyarországon felgyorsuljanak.
A 9. számon előttünk fekvő szocialista, zárószavazás előtti módosító javaslat nem mond egyebet, mint hogy azokban az esetekben, ahol egyébként a bíróság jogellenesnek ítélte meg a bíráknak az elmozdítását, azok a bírák, akiknek így nyílik meg joguk különböző kifizetésekre, mentesüljenek a különadó-fizetési kötelezettség alól.
Érdemes itt egy ponton megállni. A különadó intézménye volt az első szégyenfolt az önök törvényalkotási munkáján. A különadót annak idején azzal indokolták, hogy a pofátlan BKV-s végkielégítések miatt van szükség erre a 98 százalékos adóra. Ehhez képest mi történt? Az történt, hogy akik pofátlan módon végkielégítést kaptak a BKV-tól 2009-ben meg azt megelőzően, azok szépen felnyalhatták a végkielégítést, és nem lehetett tőlük visszakövetelni. Az LMP már akkor tett javaslatot arra, hogy nem ezt az utat kéne járni. Önök ezt az utat választották, s ennek az lett az eredménye, hogy az Alkotmánybíróság jogköreit erre hivatkozással korlátozták, miközben azok, akik valóban pofátlan módon vettek fel végkielégítést, röhögtek a markukba, és hazamentek azzal a pénzzel, amit erkölcstelenül felvettek 2009-ben meg azt megelőzően.
Ez a zárószavazás előtti módosító javaslat viszont arra vonatkozik, hogy ha valakit a jogviszonyából bíróság által megállapított módon jogellenesen billentettek ki és jogot formál arra, hogy ő például pluszkifizetést kapjon a korábbi munkáltatótól, a magyar államtól, ezeknek az embereknek ne kelljen a különadó alá tartozniuk. Azt gondolom, hogy ez a minimum.
Valójában arra lenne szükség, hogy minden egyes bírát abba a pozícióba kell visszahelyezni, ahonnan a nyugdíjkorhatár-emelés miatt kimozdították, az ügyeket pedig vissza kell adni a törvényes bírájuknak. Egyebekben pedig a 98 százalékos adóról szóló törvényt vissza kell vonni, az Alkotmánybíróság jogköreit helyre kell állítani, és azt kéne lehetővé tenni, hogy valóban azoktól lehessen visszakövetelni a pofátlanul felvett közpénzeket, akik ezeket felvették, és azóta is röhögnek a markukba.
Köszönöm szépen. (Taps a függetlenek soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem