DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Azért is vagyunk érdekeltek a minél tisztább viszonyokban és a minél olcsóbb végrehajtási költségekben, hiszen előbb-utóbb a végrehajtást elszenvedőnek kell ezeket kifizetni, tehát pontosan azoknak a terhe ne nőjön, akik nehéz helyzetben vannak.
A bírósági végrehajtással kapcsolatos és egyéb igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2011. évi CLIII. törvény a végrehajtó eljárása elleni kifogás előterjesztésének és elbírálásának a szabályait jelentősen modernizálta, és a kifogás elbírálásának a határidejét jelentősen lerövidítette. A gyorsabb eljárás kevesebb költséget és hamarabb biztos viszonyokat eredményez.
Bevezettük viszont a jogszabálysértő végrehajtói eljáráshoz fűződő speciális vagyoni szankciót, és 2013. január első napjától, tehát az idéntől fogva már nem pusztán felsőfokú végzettséget követelünk meg a végrehajtóktól, akik ilyen állásra pályáznak, hanem jogi végzettséget. Bízunk benne, hogy a szakmaiság ezáltal is magas színvonalú lesz a végrehajtók körében, kevesebb kifogás és kevesebb elhúzódó eljárás következhet be. Mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, de a tisztességes eljáráshoz nyilván a kamara nagymértékű együttműködése is szükséges.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem