BAGDY GÁBOR

Teljes szövegű keresés

BAGDY GÁBOR
BAGDY GÁBOR (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Orbán Viktor miniszterelnök úr 2010. október 3-án, az önkormányzati választások éjszakáján azt mondta: “Magyarország ezzel az összefogással lett igazán egységes, hiszen ma szerezte vissza fővárosát. Mától Budapest az egység része, mától ismét Budapest a nemzet fővárosa.” A főváros új vezetése azonnal nekilátott az örökölt helyzet feltérképezéséhez, elkészült a Fehér könyv, amely Budapest örökségéből a legsúlyosabb 50 problémát fogta csokorba. Emlékeztetőül hadd utaljak néhányra: a főváros hatalmas adósságállománya, a kimerített bevételi és hitelfelvételi lehetőségek, a megkezdett és súlyos problémákkal terhelt nagyberuházások, például a 4-es metró, hogy csak egyet említsek, és korrupciógyanús ügyek tömkelege.
A 2012-ben megjelent Félidőben című kiadványunkban már számos eredményről is be tudtunk számolni. Hogy csak néhányat említsek, visszavásároltuk a Vízműveket, megállapodtunk a metrószerelvényeket szállító Alstommal, a “Budapest szíve” program keretében átépítjük a Belvárost, és hosszas tárgyalások eredményeként végre birtokba vettük a CET-et is. Miniszterelnök úr a fővárosi közgyűlés alakuló ülésén a következőket mondta: “A nemzeti ügyek kormánya támogatni fogja önöket. A magyar kormány nevében mondhatom, ránk számíthatnak.”
Az akkori szavak ma új értelmet nyertek. Pénteken ugyanis megállapodást írt alá Orbán Viktor miniszterelnök úr és Tarlós István főpolgármester úr.
A megállapodás Budapest fejlődését szolgálja, azt, hogy Budapest a XXI. században is a világ egyik legversenyképesebb fővárosa legyen. A kormány átvállalta Budapest adósságának 60 százalékát, mintegy 104 milliárd forintot. Így kiszabadította a fővárost az örökölt súlyos, szinte kezelhetetlen adósságcsapdából. Ezzel végre lehetővé vált, hogy a város vezetése ne csak a működtetés, üzemeltetés mindennapos ügyes-bajos dolgaival foglalkozzon, hanem a város távlati fejlesztésére helyezhesse a hangsúlyt, és végre az álmok valóra válhassanak, például a közösségi közlekedés járműparkjának megújítása és a főváros Duna-parti területeinek egységes fejlesztése és hasznosítása.
Gyönyörű fővárosunk ugyanis nemcsak a nemzet fővárosa, hanem egyúttal a magyar gazdaság motorja is. Budapest a világ nagyvárosainak élmezőnyébe tartozik az Economist Intelligence Unit versenyképességi rangsora alapján már ma is. Budapest csodálatos elhelyezkedése, a Duna olyan értékek, amelyek miatt városunk a természeti környezet vonatkozásában az első helyre került.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány-főváros megállapodás új fejezetet nyit Budapest és az ország életében egyaránt, mert Budapest sikere Magyarország sikere.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem