TÓBIÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! (Zaj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Miniszterelnök úr “Magyarország nem hagyja magát” címmel egy bírósági ügyről egy bírósági döntést követően a kormányzati oldal álláspontját mondta el a mai napirend előtti felszólalásában. Miniszterelnök úr elfelejtett arról beszélni, hogy mi is vezetett ide, hogyan állt elő a helyzet. Csak néhány számot szeretnék önnek mondani. (Zaj a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) A néhány szám pedig arról szól, hogy 5 százalék fölött van az infláció ma Magyarországon, 4 százalékkal kevesebbet érnek a bérek, mint a tavalyi évben, és a “Magyarország jobban teljesít”-ből annyi látszik, hogy -1,7 százalék a tavalyi év úgynevezett növekedése. Ebből a helyzetből ma Magyarországon azt kell mondani, jogos az a felvetés, hogy mindazt a terhet, amit önök az elmúlt két és fél évben a magyar társadalom tagjaira róttak a különadóktól kezdve minden olyan intézkedéssel, amelynek a végén a magyar adófizető van, azt tudom önnek mondani, hogy ideje már, hogy egy lépést megtettek.
De, miniszterelnök úr, szeretném mondani, hogy van egy másik kérdés is, amelyről meggyőződésem volt, hogy a miniszterelnök úr ma beszél. Ez pedig nem más, mint az alaptörvény negyedik módosítása. Azt hittem, hogy a miniszterelnök úr fölismeri azt, ami ma, az elmúlt napokban, hetekben zajlott és zajlik Magyarországon; hogy a miniszterelnök úr végre szembenéz azzal, akár azzal a döntésével, hogy ez helyes, akár azzal a döntésével, hogy ezzel nem ért egyet, és visszavonulót fúj. Nevezetesen, azt a határvonalat nem kívánja átlépni a tisztelt kormánypárti többség, amely előtt áll ma délután.
Ez a határvonal pedig az, hogy egy demokráciában sem az ellenzéké, sem kizárólag a kormányé nem lehet a demokrácia. Ha ez igaz, ha még mindig azt gondolja, miniszterelnök úr, hogy az emberek akarata számít, akkor az emberek akarata most egyértelmű üzenetet mond önnek: 80 százaléka elégedetlen az önök kormányával. (Zaj a kormánypártok soraiban.) 80 százaléka nemcsak azért elégedetlen, merthogy a rezsicsökkentésben vagy a bérekben, a jövedelmekben hogyan lehet ma jobban élni, mint akár egy-két évvel ezelőtt, bár ez is benne van. Az alapkérdés az, hogy lehet-e egy alkotmányos demokráciában élni, lehet-e olyan akaratnak még lennie, amely az önén kívül legitim módon jelenik meg ebben az országban.
Miniszterelnök úr, az elmúlt két és fél évben szisztematikusan minden egyes döntésnél, ahol a miniszterelnök úr álláspontja nem találkozott az Alkotmánybíróság álláspontjával, ott önök úgy válaszoltak erre, hogy gyengítették, elvonták a hatásköreit az Alkotmánybíróságnak. Tették ezt akkor, amikor a visszamenőleges hatályú törvényekről beszéltünk. Tették ezt akkor, amikor az átmeneti rendelkezésekről szóló törvényeket semmisítette meg az Alkotmánybíróság. És szeretném mondani, ne azzal érveljenek, hogy csak formai hiba volt, mert önök is tudják, hogy nem is vizsgálta tovább az Alkotmánybíróság, bár hogy most jelezte, hogy kész arra, hogy tartalmilag is vizsgálja az úgymond alkotmányellenesnek minősített törvényeket, ezért a negyedik módosításban önök ezt is megszüntetnék, lehetetlenné tennék, hogy az Alkotmánybíróság érdemben válaszoljon.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az alkotmányos rend védelme ma minden demokratának kötelessége. Ma Sólyom László, az önök által támogatott köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság volt elnöke egyértelműen foglalt állást amellett, hogy mindaz, ami most történni fog ma délután, az az alkotmányos rend végét jelenti. (Felzúdulás és közbeszólások a kormánypártok soraiban. - Az elnök csenget.) Szeretném önöknek mondani, lehet, hogy most még önök hangosak, de ne feledjék azt, hogy minden egyes demokráciában lesznek sokan, egyre többen, akik akarnak alkotmányos demokráciában élni, olyanban, amely ’89 óta az egyik legerősebb vívmánya, nevezetesen: minden kormánynak kell erős korlátot építenie maga köré. Ez volt az Alkotmánybíróság. Most önök ezt szüntetik meg. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Olvasd el még egyszer!)
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Nem Európával, nem a Bizottsággal, nem az Európa Tanáccsal, nem az amerikai kormánnyal, nem a német kormánnyal, nem a nemzetközi világgal van önnek problémája, nem azokkal harcol, miniszterelnök úr. Ön önmagával harcol. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Az önmagával való harc viszont az, hogy nem tudja elfogadni, hogy van olyan, aki önnek megmondja, hogy az úgy nem helyes.
Kérem miniszterelnök urat, ne rángassa magával Magyarországot. Ne legyen mértéktelen! Legyen az a mérték, hogy elfogadja, hogy egy demokráciában önnek is meg lehet mondani (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hogy azt már úgy nem lehet.
Köszönöm elnök úr türelmét. (Nagy taps az LMP-frakció megszűnése után függetlenné vált képviselők soraiban. - Felzúdulás és derültség a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem