SZÁVAY ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN
SZÁVAY ISTVÁN (Jobbik): Köszönöm szépen. Államtitkár úr, nem gondolom, hogy nehezet kérdeztem volna öntől, sőt azt sem gondolom, hogy támadtam volna önt, pedig ellenzékből ezt akár meg is tehettem volna, számon kérhettem volna öntől a kormány elmúlt két és fél évének a mulasztásait, vagy azt, hogy mennyire ambivalens módon álltak ehhez a kérdéshez. Ezt nem tettem, hanem egy világos kérdést tettem fel önnek, amit szíveskedett megkerülni és a végén valamilyen általánosságba becsomagolni, hogy mindent megtesz a magyar diplomácia.
Martonyi külügyminiszter úr nemrégiben Bukarestben járt, s megtett megint egy teljesen felesleges, ám nagyívű gesztust a románoknak - román barátainknak, ahogy önök szoktak fogalmazni -, amikor kijelentette a külügyminiszter úr, hogy Erdély Magyarországhoz való visszacsatolása teljes képtelenség. Rendben van, de most már a székelyek is várják a gesztusokat, államtitkár úr, várják a konkrétumokat a kétoldalú kapcsolatokban, a nemzetközi fórumokon. Vagy akár említhetném Románia schengeni uniós csatlakozását is, ami szintén lehetne egy lehetőség arra, hogy akár az autonómia, akár más, az erdélyi nemzeti közösség számára fontos és sérelmes ügyben előrelépést érjünk el. Ezekkel kapcsolatban, államtitkár úr, konkrétumokat szeretnék várni én is és úgy gondolom, hogy az érintettek is.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem