DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenekelőtt szeretném megköszönni a tisztelt Ház türelmét, nagy szükség volt rá, jómagam is türelmesen hallgattam végig háromszor-négyszer ugyanazt az imamalmot, természetesen ez a dolgunk, ezért fizetnek bennünket, nincs ezzel baj, csak ez nem biztos, hogy előreviszi a közös ügyünket.
Szokásomhoz híven konkrét dolgokat szeretnék elmondani, bár túl sok konkrét kérdés nem hangzott el, azért egyet hátralépve tisztázzuk azt, hogy milyen törvény is van jelen pillanatban előttünk: egy nagyon fontos törvény, a felnőttképzésről szóló törvény. Ha ma Magyarországra egy befektető érkezik, sok mindent kér, sok mindent kérdez, de az első és legfontosabb, hogy áll-e megfelelő számban és minőségben munkaerő rendelkezésre. Ezt követi az, hogy milyen adókedvezmény, infrastruktúra meg sok minden más, de az első kérdés ma már ez. Ezért nagyon lényeges kérdés az, hogy az a jogszabály, amely most a parlament előtt van, az minőségben hogyan fogja változtatni a korábbi időszak felnőttképzéssel kapcsolatos szabályozását. Itt Horváth János képviselőtársunk pontosan erre hegyezte ki a mondanivalóját, a humán erőforrás fontosságára, és ez napnál világosabban jelentkezik most.
Aztán azt szeretném jelezni, hogy akik kritizálnak jelen pillanatban, hogy miért csak 1,3 százaléka vesz részt az összes vállalkozásnak a felnőttképzésben vagy általában a képzésben, tanulószerződésben, vagy hogy a források felhasználása miért olyan, amilyen, arra szeretném fölhívni a figyelmet, azért, mert a most hatályos felnőttképzési törvény nem oldotta meg ezeket a problémákat, meg a korábban hatályos szakképzési törvény nem volt alkalmas a probléma megoldására. Sok mindent csinált: bent tartotta az intézményekben a gyerekeket, bent tartotta a felnőttképzésben, és a felnőttképzést folytató cégek nagyon szerettek képezni, hiszen ez elég jelentős összeget jelentett számukra, és akik munkavállalók vagy regisztrált álláskeresők beléptek, szerették, hiszen egyrészt keresetpótló juttatást kaptak, nem kevés összeget. Másrészt a 6., 7. papírt is minden további nélkül meg lehetett szerezni, hiszen semmiféle relevancia nem volt, hogy ennek van-e gyakorlatilag valós tartalma, van-e munkaerő-piaci igény a háttérben, pipa, pipa, addig sincs a rendszerben, probléma megoldva, kezelve.
(19.10)
Hatalmas pénzek mentek el teljesen feleslegesen erre, tisztelt képviselőtársaim. Hát induljunk ki abból, hogy miért kellett ehhez a mostani rendszerhez hozzányúlni!
Kevés a résztvevő, ez elhangzott több részről is, meg kevés pénzt fordítunk rá, relatíve ez a dolog, miután az előző mondatot ha valaki górcső alá veszi. A másik, ami nagyon fontos: ha a számadatokat vizsgáljuk, akkor az Európai Unió átlagához képest a felnőtt lakosság aránya valóban elég szűk, nagyjából a harmada-negyede, mint az Unió átlaga. No de mögé kell menni, hogy mi ennek a gyakorlati oka, és az a felnőttképzési törvény, amely jelen pillanatban hatályban van, kezelte-e ezt a problémát vagy nem kezelte.
Sós képviselőtársam azt kérdezte, hogy SWOT-analízis készült-e. Szeretném jelezni, képviselő úr, hogy készült, méghozzá nagyon komoly, átfogó, és a SWOT-analízis eredménye a következő volt: régi törvény ki, új törvény be. Ez az igazi SWOT-analízis. Mert az a törvény, amely most hatályban van, egyszerűen nem alkalmas a probléma kezelésére. Nem toldozni-foldozni kell, hanem kitenni, és egy új törvényt, méghozzá új alapokra helyezve megalkotni.
Csökken a jogbiztonság, ezt is hallottam több alkalommal. Ezt nem egész pontosan értem. Jelen pillanatban mi az alaphelyzet? A felnőttképzési törvény azt mondja, ha egy képző intézmény akar magával valamit kezdeni, akkor először intézményi akkreditációt kell neki elvégeztetni, potom 400 ezer forintért. Ugye így van? Papíron eleget lehet ennek a dolognak tenni, négyévente lejár, négyévente két ember kimegy ellenőrizni, megint átfut a papírokon, megint tesz egy pipát 400 ezer forintért, és ez a dolog így ismétlődik, és egyébként minden rendben van, magunkat is megnyugtatjuk, hogy tulajdonképpen príma akkreditált képző intézmények csinálják a képzést, itt már nagy baj nem lehet.
A másik láb a programakkreditáció. Képviselő úr, nézze meg a programakkreditációkat most! Van olyan, amelyik adott programra 300 órára adta ki a zöld utat, 450-re, 670-re, 1100-ra meg 1400-ra. Hát tessen már megkérdezni azt a programakkreditációs szakembert, hogy ez meg hogy a túróban van! Hogy létezik az, hogy 300 óra alatt is ugyanazt a bizonyítványt lehet megszerezni, mint 1400 óra alatt, vagy urambocsá! nappali rendszerű oktatásban 3 ezer óra alatt? Valami nem stimmel! Vagy a 300 óra nem stimmel, vagy a 3 ezer óra nem stimmel. Amikor arról beszélünk, hogy egyenszilárdság, jogbiztonság, meg nem is tudom, miket hallottam még itt, nos, a helyzet az, hogy recseg-ropog a rendszer. Azért kellett hozzányúlni, mert teljesen alkalmatlan a probléma kezelésére.
A közismereti tudás hiánya - ez messze vezet. Az előbb Szél Bernadett is jelezte a felnőttképzés kapcsán, s nyilván ez a közismeretre, a szakképzésre, meg sok mindenre vonatkozik. Most is azt állítom, hogy aki a nyolc általánosban nem tanulja meg a kör kerületét kiszámolni, semmi esélye sincs sem a szakközépiskolás tanárnak, de különösen nem a felnőttképzésben részt vevő tanárnak, hogy ezt megtanítsa. Szóval a helyzet az, hogy az alapokat kell rendbe tenni, és az alapok ott kezdődnek. A köznevelési törvényhez is azért nyúltunk hozzá, mert az alapokat ott kell lerakni. És ha van alap, lehet, hogy 2,00 az az alap, csak amögött ne az legyen, hogy átrugdostam egyik helyről a másikra az illetőt, hanem az a 2-es legalább az anyag tudásának a 40 vagy 50 százalékát takarja, mert akkor nincs nagy baj. Mert egyébként azzal az emberanyaggal a szakközépiskolában is meg a felnőttképzés keretében is érdemben sajnos nagyon nehéz eredményeket elérni. Nyilván a felnőttképzés metodikája, módszere, célja más, mint a szakképzési rendszeré, de itt is nagyon fontos, hogy megfelelő alapok legyenek. És nem attól lesz megfelelő alap, hogy 18 évről lehozzuk 16 évre a tankötelezettséget. Önmagában ez nem baj, aki tanulni akar, az észre sem fogja venni, hogy 16 éves lett a tankötelezettségi kor, mert 17 éves koráig leszakmunkásvizsgázik, és ha úgy gondolja, megy tovább. Nincs ezzel semmiféle probléma. Vagy akár a felnőttképzés keretében is részt vehet. Nem a felnőttképzés keretében kell majd megtanulni a kör kerületét kiszámolni. Szerintem az rossz hozzáállás, hogy egyébként a felnőttképzésben azért nem fog majd jól szerepelni az illető, merthogy a közismeretis órák száma a nappali rendszerű szakiskolában a harmadára csökken, tehát 33 százalékra. Nem ezen múlik! Ha megvannak az alapok, akkor ez nem probléma.
A nyilvántartási kötelezettség megszűnik. Nem is értettem Michl képviselőtársamnak ezt a kérdését. Hát hogy szűnne meg! Dehogy szűnik meg! Pontosan az a lényeg, hogy a mostani egyébként kiszekusza rendszerrel szemben - hogy papíron megoldottam és pipáltam intézményakkreditációt, pipáltam programakkreditációt, és minden kész van - azt mondjuk, hogy nem kérünk 400 ezer forintot azért, hogy te papíron eleget tegyél a dolgodnak, hanem azt mondjuk, hogy nyilvántartásba veszünk, viszont biztos lehetsz benne, hogy kétévenként téged ellenőrzünk. Nem úgy, mint eddig! Az előbb hallottuk, hogy 150 ellenőrzés volt, ha jól emlékszem, éppen Bertha Szilvia képviselő asszony mondta. Tudják, hány képzés van Magyarországon? Tudják, hány képző cég van? Hanyadrésze ez a 150 az össznek? Az az egyenszilárdság, hogy azt mondjuk, kétévente mindenkire sor kerül, és mindenkinek minőségbiztosítási rendszert kell bevezetnie. Ez garancia! Az, ami most van a törvényben, hogy papíron tegyünk eleget, semmire sem alkalmas.
Sós képviselőtársam szélesebb kontextusba helyezte a dolgot - háromszor 15 perc alatt volt is lehetősége rá -, és megemlítette, hogy a felnőttképzési pályázatok esetében miért nincs a nyertes pályázat mögé odaírva. Megint csak ebben a késői órában, de felhasználom az alkalmat, és nem hagyok kérdést fent. Hadd jelezzem, amit akkor a szóbeli kérdésére vagy interpellációjára is válaszoltam, hogy ha megjelennek képzések, mondjuk, a munkaügyi szervezet kiír képzési ajánlatokat, tudjuk azt, hogy 900 és 1000 óra között lehet képezni, és azt is tudjuk, hogy a fajlagos költség 450-550 forint között lehet, mit fog csinálni, aki szeretne nyerni: a legkisebb óraszámra meg a legalacsonyabb költségre fogja kiállítani a bilétát, majd bepályáznak tizenöten, és mind a tizenöten ugyanazért az összegért. Tessék mondani, képviselő úr, hogyan fogja eldönteni, ha a legalacsonyabb költség jelenti az egyedüli mércét, hogy a tizenötből ki nyert? Mert akkreditált mindenki, meg mindenki mindennek megfelel. Mégis hogyan? Ezért mondtuk, hogy a költségoldal az egyharmada, az összes többi meg a kétharmad, ami legalább ilyen fontos. A korábbi időszakban hogyan működött ez, hogyan helyezkedtek el a hallgatók, akik ott végeztek, milyen a hallgatók megelégedettsége, amit most kötelezően fogunk mérni, és ezzel is minősítjük a képző cégeket. Ha ez sem minőségbiztosítás, vagy ez sem egyenszilárdság, akkor mi, képviselőtársaim, ami garanciákat ad?
Szél Bernadett képviselő asszony a közmunkához kapcsolódó képzéseket említett a végén. Szeretném jelezni képviselőtársamnak, hogy a tavalyi évben 27 ezren, az idei évben pedig még 25 ezren vesznek majd részt zömében közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzésben. Ez a TÁMOP 2.1.6. projekt, ha utána akar majd nézni, tehát a TÁMOP 2.1.6-ban részben közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó képzés van, részben pedig OKJ-s, tehát állam által elismert, nem közfoglalkoztatásban részt vevő, de egyébként hátrányos helyzetű, rendelkezésre állási támogatásban részesülő személy vesz részt, csak ezeknek a programoknak a segítségével. Ezenkívül a TÁMOP 1.1.2. program keretében a munkaügyi központokon keresztül több tízezres nagyságrendben jelen pillanatban is folynak elsősorban OKJ-s és állam által elismert képzések.
S bizony a kamara szerepe rendkívül fontos. Elhangzott kritikaként, hogy a kamara vajon eleget tud-e tenni, megfelelően felkészült-e, s a többi. Szoktam mondani, most is megerősítem, a kamarának ez óriási lehetőség és óriási felelősség. Közösen kell nekünk ezt a felelősséget készpénzre váltanunk a következő időszakban, mert ha nem a kamara, akkor ki az, aki a munkaerőpiac igényeit közvetítve a segítségünkre lehet abban, hogy ezek a képzések ne öncélúak legyenek. Nekünk az a dolgunk, hogy egy olyan jogszabályt alkossunk, amelyben jól lehet a felnőttképzéssel foglalatoskodni. Én úgy gondolom, sőt meggyőződésem, hogy az előttünk fekvő jogszabály a gerincét tekintve alkalmas. Ha jó módosító javaslatok jönnek, természetesen megfontoljuk, és ha szükséges, beépítjük a végleges törvénytervezetbe, de én jó szívvel tudom ezt az alaptörvényt mindannyiuk figyelmébe ajánlani.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
(19.20)
