DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A felnőttképzésről szóló, a felnőttképzéssel foglalkozó törvény sokkal-sokkal fontosabb annál, mint ahogy azt a jelenlévők száma jelzi. Ha szerte az országban vagy valahol az országban emberek idenéznek, hogy mi is a téma az Országgyűlésben, hogy miről is törvénykezünk és mennyire érdekli ez az országgyűlési képviselőket, akkor nagyon furcsa aránytalanság mutatkozik. No de hát ilyen az élet!
Miért is gondolom én azt, miért is gondolhatnánk azt, hogy ez egy nagyon fontos törvény? Olyan ez - hogy kicsit allegorikusan mondjam -, mintha valahol a kiskunsági homokmezőkben, amelyek kétszáz évvel ezelőtt még nemigen voltak megmunkálva, megy valaki, ott bandukol a szamarán, és aranyrögök kerülnek elő, meg gyémántmicsodák. Amikor felnőttképzésről beszélünk, akkor aranybányával foglalkozunk. Felnőtt embereknek, akiknek képességük van valamire, valamit már megtanultak, nem kezdők, a továbbépítése, továbbképzése egy rendkívül profitábilis, rendkívül hasznos valami. A közgazdaságtanban ezt úgy mondjuk, hogy marginális befektetés. Tehát többlettudást juttatunk el azokhoz az emberekhez, akikben már van tudás, tehát nem elölről kell kezdeni, ebből kifolyólag ez igen jövedelmező lehet. Ez a közgazdasági analízis útja lehetne, aminek ez a hely nem az eszköze, de említem. Megéri azok számára, akik ilyesmivel képesek vagy akarnak foglalkozni.
Aztán eszembe jut egy másik hasonlat vagy figyelemfelhívó, az, hogy a tudás a legnagyobb örökség. A tudás a legnagyobb örökség. Aztán az is, hogy a tudás egy termelési tényező, olyan termelési tényező, aminek az értéke növekszik a hozzáadott értékkel, a hozzáadott befektetéssel, rendkívül hatásos módon. Ez következik abból is, ha úgy látjuk, hogy az emberi hozzájárulás a termelési folyamathoz hogyan is történik. Az ember egy termelési tényező. A modern közgazdaságtan, vagy a nem is olyan modern is, ezt úgy szokta tanítani, hogy a termelési tényezők a föld, a munka, a tőke és a menedzsment, vagy valami más szót használnak. Tehát az ember. Én gyakran teszem azt, amikor közgazdaságtanról beszélek, az egyetemen, vagy egyik-másik írásomban is, hogy megforgatom ezt a sorrendet, és azt mondom, hogy a legelső termelési tényező az ember.
(17.50)
Konvencionálisan a földmunka, tőke; én azt mondom, az ember. Ha van az az ember, aki elmegy valahová, és olvassuk a Bibliában, vagy Árpád apánk, mikor meglátta, megtudta, hogy mi van itt a Kárpát-medencében, az ember ment el, aki meglátta, észrevette, és a meglévő földet, tehát természeti kincset alkalmazta vagy művelte is, lett belőle valami. Vagy eszembe jutnak ilyen történelmi megjegyzések; azt hiszem, gróf Széchenyi Istvánt szoktuk idézni, hogy “a legnagyobb örökség a kiművelt emberfő, mit vérednek adhatsz” - ugye, milyen szépen hangzik, és mennyire igaz.
Aztán tovább még a szervezési és az organizációs szempontokat hasznosítva eszembe jut az, amit magam műveltem kutatásaim, írásaim során: az emberi tudás fokozásába, fejlesztésébe való befektetés, tehát az arra elköltött, mondjuk, pénz, annak a hozama, ha úgy tekintjük azt, mint egy befektetés, és annak a hozama mennyi. Hát magasabb, mint bármi más termelési tényezőbe való befektetés. Több a visszatérés, mint hogyha azt a valamennyi vagyonát valaki részvényekbe fekteti vagy állampapírokba, vagy akár erdőt ültet. Tehát az emberi tudásba való befektetés még profitábilis szempontból is nagyon hasznos.
Persze ott van egy idődimenzió. Mert valahol elkezd tanulni az az emberpalánta, aztán eljut odáig, de ezt a számítást különösen úgy szoktuk végezni, én magam ilyesmiről tanúskodhatom, és szívesen mutatok ilyen tanulmányokat, hogy az egyetemistáknál szoktuk, amikor valaki elvégzi a középiskolát, hogy aztán továbbtanul-e vagy nem, és akkor megnézzük, hogy mennyibe kerül majd az a továbbtanulási négy-öt vagy tíz esztendő, és ebből kifolyólag mennyivel lesz több az élettartama során a jövedelme, mennyivel több, mint ha nem tette volna azt a beruházást, azt a befektetést. Tehát mind ilyen szempontok mondatják velem - ahogy kezdtem -, hogy az emberi tudás egy rendkívül értékes valami, és kihasználatlan igen gyakran.
Ennek a törvénynek az az erénye, hogy hozzányúl ehhez a témához. Nem mondom azt, hogy megoldja, de jó lépéseket kezdeményez, és ilyen gondolatokat ébreszt, ha bennem, gondolom másokban is. Azok, amiket a törvényjavaslat előhoz és kimond, az úgy jó - többnyire, talán itt-ott lehet adjusztálni, de az irány jó -, aztán annál inkább jó, mert újabb gondolatokat támaszt. Ahogy kézben tartjuk az okmányt, a törvényjavaslatot, jó emlékezni, és különösen azért, mert itt-ott módosítás juthat eszünkbe, és a módosításra nemcsak úgy gondolok, hogy az itt beadott módosítás a törvényalkotás során, hanem majd az alkalmazás során, és előfordulhat, hogy három-négy vagy öt esztendő múlva törvénymódosítása lesz ennek a törvénynek a tapasztalatok fényében. Nincs abban semmi rossz, törvényeket módosítani, csak az egy kicsit zavart keltő, ha már a kezdet kezdetén rossz törvényeket hozunk. Na, de hát azok nem mi vagyunk, ugye?
A felnőttképzés az iskolarendszeren kívüli képzést jelenti - mondja az általános indoklás -, és piaci alapon valósul meg. Igen, piaci alapon valósul meg - ez egy ilyen refrén, visszatérő valami az okmányban -, mégis ennek a piaci alapon való megvalósulásnak elég sok intézményesítése van, szabályozás. Hát a piac általában nem arról nevezetes, hogy szabályozzuk, hanem éppen az, hogy megold dolgokat bizonyos intézményi rendszer, megbízható intézményi rendszer keretén belül. Az, hogy az intézményeket aztán mégis megemlíti, hogy állami vagy akár önkormányzati vagy egyházi vagy különböző alapok, amelyek ezt tehetik, vagy akár civil szervezetek, ez jó irányba mutat véleményem szerint, mert teret nyit és buzdítja a kezdeményezést. Legyen az a kezdeményezés a cecei paprikanemesítők, vagy van, ahol selyemhernyó-termelők vagy nyúltenyésztők, amiből majd szőr és hús lesz, szóval olyan emberi képességet is termelővé tesz, ami nem történne vagy kevésbé történne, ha azt intézményesítenék, és jelentős méretű adminisztrációra volna szükség.
Talán kívánatos - majd kíváncsiak leszünk rá, vagy akik majd figyelik évek múltán - az a kezdeményezés, hogy a törvény létrehoz egy felnőttképzési akkreditációs testületet. Na, e tekintetben úgy óvatosságra intek mindenkit, hogy hát kezdeményezés, de aztán majd valakik fölülvizsgálják. Persze jó az akkreditáció, ha a terméket, a produktumot valahogyan mérni lehet, de itt azért óvnám azt, akik ezt majd csinálják.
Aztán érdemes elgondolkodni a felnőttképzési támogatási rendszerről. Honnan jön erre a forrás? Az az elgondolás, ami ebből az okmányból kiderül, az jó, de még aláhúznám - mégiscsak aláhúznám - azt, hogy több önkéntes, decentralizált eljárás lehetséges és kifizetődő volna.
Aztán a piaci verseny - most inkább csak paragrafuscímeket emelek ki - szerepe igen jó, kívánatosnak tartom. Persze valaki föltehetné a kérdést, hogy hát hogyan lehet azt mérni, hogyan tudja a piac mérni a felnőttképzés eredményét. Hát bízzuk a piacra! Majd a mesterember alkalmazza azt az inast vagy segédet, aki ott tanult, vagy az a szövetkezet, amelyiknek éppen szüksége van a tejfeldolgozóra, és így tovább, és így tovább. A piac sokkal képesebb, ha nincs agyonregulázva és agyonszabályozva, hogy minőségmérő legyen. A képzés minőségéről itt többször is szó van, több paragrafus foglalkozik vele. Jó, hogy gondol rá a törvényalkotó, mert valóban, a minőség nagyon jelentős lesz. De nem aggodalmaskodnék túl sokat, mert az alkalmatlan személyt nem fogják alkalmazni, és az alkalmasért pedig majd versenyez a munkaadó. A minőség emelésének a kulcsa - amiről itt szó van -, az kívánatos és hasznos.
Egy másik paragrafus: a szabályozás dolga; hogyan hangolja össze a támogatást és a minőség-ellenőrzést. Azt hiszem, itt a törvény kezdeményezője túlságosan optimista, ha azt hiszi, hogy ez így megy; de nem baj, majd a piaci verseny és az alkalmas emberek alkalmazása választ ad a laza részekre.
Nagyon fontos a felnőttképzés az agráriumban, a mezőgazdaságban. Annyi minden hely és alkalom van ebben a Magyarországban, ahol olyan jelentős hányada a termelőeszközöknek nem termel, milyen nagy hányada a termőföldnek nem vagy kevesebbet, mint amire képes lehetne; vagy olyan, ahol elhanyagolva volt régen és most is, meg olyan kezdeményezések, amiket én az elmúlt tíz év alatt hányszor elmondtam itt, hogy eperfákat, szederfákat ültetni, selyemhernyót tenyészteni.
(18.00)
Mennyi felnőttképzés kell ahhoz? Az a gyerek, aki még nem alkalmas másra, vagy azok a különböző hátrányos helyzetű emberek, akiket nem lehet nyomban munkába állítani, pedig vannak olyan tevékenységek. Az ilyen felnőttek képzése, ennek a marginális jövedelme olyan magas ahhoz képest, mint ha ugyanazt a pénzt elköltjük valamilyen elegáns (Az elnök csengetéssel jelzi a hozzászólási idő leteltét.) elektrotechnikai berendezésekre.
Elnök úr, köszönöm a figyelmeztetést - a professzornak nehéz abbahagyni. Köszönöm szépen. (Taps.)
