BALÁZS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BALÁZS JÓZSEF
BALÁZS JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy először Suhajda Krisztián képviselőtársam szavaira reagáljak. Azt hiszem, hogy ő négy-öt perc közötti időtartamig a magyar falunak az elmúlt húsz évben kialakult helyzetével foglalkozott.
Azt gondolom, hogy az előttünk fekvő törvénytervezet szellemisége tartalmában éppen a magyar falu, a szőlő- és borvidékeken lévő települések megújítását próbálja előrevinni. Szeretném leszögezni, szőlőtermelő vagyok. Bort is előállítok, hegyközségi tag is vagyok most már tizenhét éve, tehát nyomon követtem azt, ami az ágazatban történik az elmúlt években.
Voltak ilyen állításai, hogy szembeállítja a szőlészt a borásszal. Ha jól elolvasta volna a törvényt, pontosan és részletesen, akkor világosan kiolvashatta volna belőle, hogy a különböző döntéshozatali szinteken a szőlészek és a borászok egyensúlyban vannak, tehát az egyik a másik rovására nem hozhat döntéseket.
Érdektelenség. Nem tudom, hogy hány hegyközségi közgyűlésen vett részt az elmúlt időszakban. Én voltam olyan hegyközségi közgyűlésen, ahol 647 hegyközségi tagból 8-an vettek részt. Pont azért vettek részt 8-an az elmúlt időszakban, mert magának az 1995-ös törvénynek a szellemisége, ereje, amelyet ki kellett volna fejtenie, nem érte el a termelőket, nem érte el a gazdákat. Azért kellett megújítani, azért kell az érdekeltséget belevinni, hogy akik szőlővel, borral foglalkoznak, azoknak az érdekei a hegyközségek működésében megjelenjenek.
Felmerült a szőlőár kérdése. Azért tessék beszélni a szőlőtermelőkkel, bármelyik borvidéken, hogy az elmúlt egy-két évben milyen szőlőárak alakultak ki a korábbi évekhez képest. Jelentős nagyságrenddel növekedtek, és azt gondolom, hogy a szőlőtermeléssel foglalkozó embereknek valahol az elmúlt egy év visszaadta a hitét. És szerintem ebben még segíteni fog a hegyközségi törvény elfogadása is.
Fontosnak tartom ezen kiigazítás révén - visszatérek az előttünk fekvő törvénytervezethez -, hogy a hegybírók feletti munkáltatói jogkörök esetében egy praktikus változás történik. Világos, hogy a felmentést, kinevezést a Nemzeti Hegyközségi Tanács főtitkára gyakorolja, viszont ha el akar menni szabadságra, célszerű, ha a borvidéki hegyközségi tanács titkárának adjuk át ezt a lehetőséget.
Horváth képviselőtársam beszélt a járulékfizetés alapjainak a kiszélesítéséről. Én még azt is fontosnak tartom, hogy a termőterület, a szőlő és a bor után fizetendő járulékok arányai is rögzítésre kerülnek. Tehát nem lehet az egyik járuléktípust a másik rovására megnövelni. Én tudok olyan hegyközséget, ahol mondjuk, november táján elfogy a pénz, akkor hirtelen a hegyközség közgyűlése felemeli a járulékot azon egy borászati felvásárló részére, akitől a hiányzó forrásokat be tudják szedni. Tehát ilyen anomáliák is el tudnak tűnni a hegyközségek működéséből.
Ugyanúgy fontosnak tartom azt is, hogy nemcsak a települési hegyközség esetében lesz az a kritérium, hanem a hegyközségi tanács esetében is, hogy fenntartási hozzájárulást nem fizető települési borvidéki hegyközség nem vehet részt a döntéshozatalban. Ez nemcsak a hegyközség, hanem a borvidéki tanács esetében is kötelező erejűvé válik.
Fontosnak tartom, hogy az elmúlt napokban-hetekben, amikor hegyközségi tisztségviselőkkel, tagokkal találkozott az ember, akkor kiderült, hogy valóban az egyik legnagyobb gondot az átmenet szabályozása jelenti; a jogászok erről beszélgettek, a jelenlegi hegyközségi törvény és az új hegyközségi törvény között az átmenet; hogyan, meddig kell tartani a közgyűléseket, hogyan kell megoldani.
(20.10)
Én azt gondolom, hogy ez a törvény ezekre a kérdésekre, amelyek fölmerültek, világos és egyértelmű válaszokat ad.
Ahogy kezdtem a hozzászólásomat, szeretném azt megerősíteni, hogy aki mostanság borvidékeken szőlősgazdák között jár, az elmúlt egy-két évben voltak olyan pozitív változások, amelyek egyértelműen a jövőbe vetett hitüket erősíti. De azt is el tudom mondani, és azt gondolom, hogy akik szőlővel foglalkoznak, megerősítenek abban, hogy nem a kivágáson gondolkoznak, hanem a telepítéseken. Az elmúlt időszakban soha nem volt annyi kiadott telepítési engedély, mint az elmúlt egy-két évben; a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a telepítésekhez szükséges szőlőoltvány rendelkezésre áll-e az országban vagy hogyan, honnan lehet beszerezni. Én azt gondolom, hogy ez rendkívüli fontosságú, akik szőlővel foglalkoznak, azok hisznek abban, hogy amivel foglalkoznak, annak van jövője és van perspektívája. Ezt gondolják az országban szerintem nagyon sokan, de nálunk is odahaza a mátrai borvidék településein.
Azt gondolom, hogy fontos, itt van körünkben államtitkár úr, a múltkori hegyközségi törvény vitájában is elmondtam, azt kérem a minisztériumtól, hogy a bürokráciát, ameddig csak lehet, ésszerű mértékben csökkentse, hiszen ez a másik olyan terület, amelyben bár sok előrelépés történt az elmúlt egy-két évben, de még további bürokráciacsökkentések szükségesek, hogy a termelők munkája, a termelők mindennapjai még egyszerűbbé tudjanak válni.
Én azt gondolom, hogy az előttünk fekvő törvénytervezet összességében ezekkel az apróbb kiigazításokkal, pontosításokkal világosan rögzíti a hegyközségi törvény átalakításának, a hegyközségek megújításának az irányát. Azt gondolom, ezekkel a pontosításokkal azokra a kérdésekre, amelyek az elmúlt hetekben a hegyközségi fórumokon, a szakmával való találkozás során felmerültek, világos és egyértelmű válaszok születtek.
Én arra kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák szavazataikkal a törvény elfogadását, hogy ezek a módosítások minél hamarabb a termelők, a hegyközségek életének gördülékenyebbé tétele érdekében megvalósuljanak.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem