MILE LAJOS

Teljes szövegű keresés

MILE LAJOS
MILE LAJOS (független): Igen. Tehát az a javaslatom, nemcsak azért, mert tetszetős fogalom a nemzeti együttműködés és a konszenzus, hanem azért is, mert valóban egy olyan területről van szó, amikor a nemzet biztonságáról és a szolgálatokról beszélünk, ami fölötte áll a politikai csatározásoknak. Nagyon szeretném azt elérni, hogy végre egyszer megtörténjen, hogy kiemeljük az aktuálpolitikai térből éppen a szolgálatok vagy a nemzetbiztonság kérdését. Mert ha nem, akkor nagyon rossz mintát fogunk mutatni az utánunk következőknek is, és semmivel nem fog javulni a szolgálatok megítélése sem a közvéleményben. Természetesen a szolgálatok működéséért felelős politikai elit, összességében a politika megítélése sem fog javulni, ami azért a demokrácia minőségére nézve akár végzetes is lehet.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem