ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Varga Géza képviselőtársam után és az általa elmondottakhoz pár dolgot azért szeretnék kiemelni. Egyrészt maga a Fenntartható Fejlődési Tanács kétévente beszámol, és vele párhuzamosan a kormány tevékenységét is tulajdonképpen önmagában értékeli. Tehát ebből kell kiindulni.
A másik ilyen kérdés a különböző személyek meghívása. A Fenntartható Fejlődési Tanács által létrehozott bizottságokban minden további nélkül bármely külső személy a tevékenységben részt tud venni. Hiszen rengeteg bizottságot alakított annak idején a tanács, és külsősök is meg lettek hívva, sőt mi több, a bizottságban szavazati joggal is rendelkeztek, és az került utána tulajdonképpen a Fenntartható Fejlődési Tanács elé. Na most, egy kormánybiztost kinevezni a hat államtitkár mellé; ugye itt a szerepkörök változnak abban a pillanatban, hiszen a tanács kéri számon a kormánytól, hogy a fenntartható fejlődés keretstratégiáját meg tudja-e azokkal a törvénykezésekkel tölteni, amire tulajdonképpen elsődlegesen az államtitkárok hivatottak, hogy készítsék elő azokat a törvénykezési folyamatokat, amelyek beleilleszthetők magába a keretstratégiába.
Tehát én ezekhez abszolút nem ragaszkodnék, mert akkor itt lehetne 50, 100 meg 500 főt is hívni a tanácsba, holott az elsődleges törekvés nem az volt, hogy hihetetlenül nagy, széles körben próbáljuk meg ezt, hanem maga a tanács tényleg rakjon össze egy olyan keretstratégiát, amivel minden további nélkül hosszú távon tulajdonképpen a jövőt meg lehet alapozni.
A másik ilyen kérdés a természet és az ember. Önmagában a természet az ember nélkül is rettentő jól van. Képviselőtársam, te azt mondtad, hogy helyezzük előtérbe magát a természetet, de én úgy fogalmazok, hogy a kettőt együtt kell, mert az ember tevékenysége hat ki a természet folyamataira, akár negatív, akár pozitív irányban.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem