ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr, a szót. Azt hiszem, Ivády Gábor képviselőtársammal aránylag elég jól ismerjük egymás véleményét, itt az egyik módosító javaslattal kapcsolatosan, hogy az uniós forrásokat próbáljuk meg, és erről hozzunk valamiféle döntést. Az Európai Parlament az európai uniós következő keretet, 2007-től 2020-ig máig nem fogadta el, tehát egyelőre nincs miről beszélni. Itt egy dolog lehetséges majd, amikor a prioritásokat minden kormánynak saját magának erre a hét évre ki kell alakítania, akkor tudja eldönteni azt, hogy mely prioritások mentén próbálja meg a keretstratégiát önmagában támogatni.
A másik nagyon fontos kérdés az önkormányzatok, társadalom, nemzettudat átalakítása, formálása. Itt Varga Géza képviselőtársam mondta, és azt hiszem, ezzel ma már egyre többen egyetértenek, hogy ma a világban a természet erőforrásainak a túlfogyasztása zajlik. Itt a kérdés az, hogy ennek a végessége tulajdonképpen mikor fog bekövetkezni. Itt a világ már tulajdonképpen arra hajt, hogy a túlfogyasztásból, az erőforrások túlfogyasztásából adódóan ki milyen szerepet fog tudni betölteni a függőségek kialakításában. Tehát sokkal nagyobb tulajdonképpen ennek az össztársadalmi vagy a világra kifejtett hatása, mint amire most, jelen pillanatban merünk és tudunk gondolni, mert itt a kérdés az lesz, hogy ki lesz az a 100, 200 vagy 1000, aki majd a 9 milliárdot tudja kellőképpen uralni és adott esetben sakkban tartani. Tehát ezek a kérdések, amelyeket ilyen szinten tulajdonképpen nekünk is vizsgálnunk kell, és valóban nemzeti érdekként elsődlegesen kell alárendelni mindent annak, hogy valóban társadalmi, nemzeti szinten is olyan jövőt tudjunk mindenképpen felsorakoztatni és megalkotni, amellyel tényleg nem vallunk szégyent az unokáink előtt. Tehát az a legfontosabb kérdés, hogy ebben milyen karakánul tudunk lépni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem