DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most közvetlenül tudok csatlakozni Nagy képviselőtársam mondatához.
Nézze, képviselő úr, a Lehet Más a Politika, amikor ebbe a parlamentbe bejutott, már akkor egy olyan programot tett le az asztalra, ami arról szólt, hogy igazságos társadalmat akarunk, és arról szólt, hogy hogyan kívánjuk azt elérni.
Nekünk volt egy olyan oktatáspolitikánk és a mai napig van, és egyre inkább arról szól, hogy hogyan lehet ebben a társadalomban, Magyarországon a társadalmi felemelkedés csatornáit tágra nyitni, és feljutni azokba a székekbe akár, ahol mi most vagyunk, azokból a falvakból, ahonnan például képviselőtársaim származnak. Önök ezeket a csatornákat bezárták.
Nézze, itt arról van szó, hogy ön beszél jogokról és beszél kötelességekről. Önök már az eddigi kormányzás alatt is nagyon kemény kötelességeket írtak elő, az egyik a 30 napos munkavégzés, amit a segélyhez igazolni kell, a közmunkát el kell fogadni, az udvart így is rendben kell tartani, mert jöhet az önkormányzat és ellenőrizhet, azonkívül a szülőknek is be kell tartani a gyermek iskolába járatásával kapcsolatos kötelezettségüket.
De van itt egy összemosás - amit azért nem kellene megtenni - a családi pótlék és a közmunkáért járó munkabér között. A családi pótlékot azért kapja egy család, hogy a gyermekkel járó pluszkiadásokat fedezze, a közmunkabér pedig egy munkának a bére. Innentől elkezdve kérdezem én tisztelt államtitkár urat vagy a tisztelt kormánypárti képviselőtársaimat főleg, az alaptörvény 16. cikk (1) bekezdése kimondja, hogy minden gyereknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. Hogyan fog az a közmunkás szülő gondoskodni a gyermekéről, akitől önök az utolsó fityingjét is elveszik, hiszen ha közmunkából kerül ki, akkor 60 nap, mire be tud jelentkezni segélyre, és egy évet együtt kell működnie? Mit fog az alatt a 14 hónap alatt csinálni?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem