NYAKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Csendben jegyzem meg, hogy az adófizetők pénzéből nagyon sokan élnek ebben az országban, ön is, képviselőtársam, mi itt mindannyian a közigazgatásban, államigazgatásban és többek között a Start-munkaprogramban vagy a közmunkaprogramban is. Éppen ezért az a méltó és igazságos, hogy ha szabályokat alkalmazunk és állapítunk meg, akkor az mindenkire vonatkozzon ugyanúgy - egyszer.
Másodszor: itt van a kezemben az alapvető jogok biztosának jelentése, december 27-én adta ki ezt a biztos úr. Rengeteg ponton fogalmazott meg kritikai észrevételt a közmunkaprogramokkal kapcsolatban: emberi méltósághoz való jog, egyenlő bánásmód követelménye, szociális biztonsághoz való jog. Jó lett volna, ha adott esetben ezekkel is tudunk ma foglalkozni, vagyis ezekkel tudtunk volna először foglalkozni, és utána olyan kritériumokkal, amelyeket a belügyminiszter úr, illetve a minisztérium elénk tárt.
Az egyenlő bánásmódhoz való jog kapcsán hadd idézzek kettőt, reggel már ezt megtettem. A bérfizetés tekintetében ugye, ők nem kaphatják a minimálbért, mint 2010-ig, másfél heti bérüket elvették a közmunkásoknak. Erről a következőképpen szól az állampolgári jogok országgyűlési biztosa: “Megállapítom, hogy a közfoglalkoztatottak esetében az eltérő kötelező bérminimumok előírása, ennek következtében pedig az alacsonyabb összegben meghatározott betegszabadság és táppénz sérti az egyenlő bánásmód követelményét.” De jó lett volna, államtitkár úr, ha ezekkel a kérdésekkel is tudunk foglalkozni!
Vagy a szabadság tekintetében itt arról van szó, hogy húsz nap alapszabadság jár mindenkinek, ezen kívül az életkor előrehaladtával, illetve a gyermekek száma után pótszabadságot kapnak. Na, nekik nem jár ez a dolog, a következőt mondja a biztos úr: “Megállapítom, hogy a közfoglalkoztatottak esetében a szabadság kiadásával, illetve mértékével kapcsolatban - a többi munkavállalóhoz képest - a rájuk vonatkozó garanciális szabályoktól ésszerű indokok nélkül eltérő rendelkezések sértik az egyenlő bánásmód követelményét.” Szerintem ezek problémák, sajnálom, hogy ezekkel nem tudtunk foglalkozni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem