SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nem értettem Pál Béla kifogásait itt a közfoglalkoztatással kapcsolatban. A közfoglalkoztatásra úgy kell tekinteni, mint egy munkahelyre, egy olyan munkahelyre, amit az adófizetők pénzéből azért működtet a kormány, hogy bizonyos embereket visszavezessünk a munka világába. Ha ezt egy befektetésnek szánja a kormány, akkor egyértelmű, hogy ez nem lehet egyoldalú akarat, hogy ezek az emberek visszakerüljenek a munka világába, mert ezt a másik oldalnak is akarnia kell. Mi mással is akarhatná a másik oldal, mi mással bizonyíthatná be a másik oldal azt, hogy valóban ő is szeretné azt, hogy normális életet éljen és minden egyebet? Azzal bizonyíthatja be, hogy az alapvető társadalmi normákat betartja: járatja rendesen iskolába a gyermekét, ha már szülő és vannak gyerekei; normálisan rendben tartja a saját portáját; és megpróbál becsületes élni, hiszen ezek az alapok ahhoz, hogy ezen a programon keresztül ő még utána munkát is találjon.
Tehát szerintem bármilyen kívánalmakat állítunk ezekkel az emberekkel szemben azért, hogy részt vehessenek ebben a programban, az énszerintem teljes mértékben megfelelő, hiszen ha egy gyerek nem jár iskolába, az egyetlenegy ember felelőssége, a szülei felelőssége, nekik kell ezeket a gyermekeket iskolába járatni. Ez nem kriminalizálás, hiszen nagyon sok ember, aki megtalálta a munkahelyét, és munkahelyen dolgozik, szintén betart szabályokat, mert nem szeretné elveszíteni a munkahelyét, és el szeretné tartani a gyermekeit.
Aztán lehet, hogy felkapják a fejüket emberek, de idéznék, és az is igaz, hogy: “A Start-munkások nagy része cigány, akiknek először munkakultúrát kell tanítani.” - mondta Orbán Viktor ma egy megbeszélésen. Ha ezt mi mondtuk volna valamikor, akkor rasszisták lennénk, de végre kezdjük kimondani az igazságot ezzel kapcsolatosan. Valóban erről szól a Start-munkaprogram, valóban erről szól a közfoglalkoztatás (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), tehát ha itt erre áldozunk, akkor elvárható a másik oldalról is, hogy normális életet éljenek, és az alapvető társadalmi normákat betartsák. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem