SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen. Sajnálom, hogy Nyakó István elment, mert megkérdeztem volna tőle. Azt mondta, hogy mindenkire vonatkoznak a dolgok, arra gondolt, hogy járatom-e iskolába a gyermekeimet. Igen, járatom mindegyiket, és úgy gondolom, a köztisztviselők és a közalkalmazottak nagy része is rendesen járatja iskolába a gyermekeit, hiszen közpénzből vállalnak, mondjuk, munkát - ahogy Nyakó István mondta -, és még rendben is tartják a portáikat. Itt nem ez a kérdés.
Az a kérdés, hogy mire költjük a pénzt, tehát mire költjük az adófizetők pénzét. Például közfoglalkoztatásra költjük, ahol dolgozni kell, ahol bizonyos követelmények vannak, ahol az együttélés alapvető szabályait be kell tartani valakinek ahhoz, hogy bekerüljön ebbe a programba. Erre költsük a pénzt, vagy arra költsük a pénzt és olyan felzárkóztatási programokra, ahol ezekkel a felzárkóztatási programokkal kapcsolatban szinte nincsenek követelmények, és ezeknek a felzárkóztatási programoknak a vezetői kiállnak, mondjuk, egy pólóban, hogy “roma vagyok, nem bűnöző”, majd másfél év után elítélik egy év tíz hónapra?
(15.20)
Tehát ez a kérdés, hogy melyik a megfelelőbb, hogy mire költsük a pénzt, és mi azt mondjuk, hogy az a megfelelőbb, hogy közfoglalkoztatásra költsük a pénzt, hogy megpróbáljuk ezeket az embereket visszavezetni a munka világába. Az, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik nem tartják be a társadalmi együttélés szabályait, és ezért kikerülnek ebből a programból: valahol nekik is felelősséget kell vállalni a saját életükért, a saját családjukért. Mint ahogy mindannyian, akik ebben az országban bérből és fizetésből próbálnak élni, akik bejárnak normálisan dolgozni és normálisan járatják az iskolába a gyermekeiket, ők is felelősséget vállalnak a saját tetteikért, felelősséget vállalnak a saját gyermekeikért, felelősséget vállalnak a saját életükért. Végre felelősséget kell vállalni a másik oldalnak is, és be kell bizonyítani a másik oldalnak is, hogy igenis, szeretne visszatérni a normális életbe, a normális társadalomba, és szeretné betartani a normális szabályokat, hiszen mi is azt mondjuk, mint Érpatak polgármestere mondja: csak romboló és építő emberek vannak, eközött kell megkülönböztetni a társadalmi rétegeket. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem