TÁLLAI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÁLLAI ANDRÁS
TÁLLAI ANDRÁS belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Szeretném megköszönni az aktivitást, amit bizonyítottak a vita során, különösen az ellenzéki képviselők. Érdemes volt ennyit várni, mert a vita elejénél, kétharmadánál bizony nagyon kevés szó esett magáról a törvényjavaslatról, úgyhogy köszönöm azoknak a képviselőknek, akik inkább a vége felé foglalkoztak a kérdéssel, hiszen ők már érintették a törvényjavaslatot. Szeretném megköszönni a kormánypárti frakcióknak, a frakciószövetségnek a támogatását, a támogató hozzászólásokat. Szeretném megköszönni az ellenzék oldaláról is a támogatást, hiszen azért ne feledjük el, hogy mind az MSZP, mind az LMP - aki most nincs a teremben - és bizonyos értelemben a Jobbik is azt mondta, idézem szó szerint, hogy elvileg támogatja a javaslatot. Elhangzott, hogy jónak tartják, és jogosnak, és az is elhangzott, hogy ez a törvényjavaslat jobbító szándékú, de jön a szokásos ellenzéki magatartás, hogy egyébként a szándék jó, egyébként elvileg a cél jó, de ahogy az a törvényjavaslatban van, és ahogy meg van fogalmazva, az viszont már nem jó.
Úgyhogy én azt gondolom, magának a törvényjavaslatnak az a célja, hogy a közfoglalkoztatás alapján, bázisán próbáljuk meg támogatni azokat az embereket, akik a munkatapasztalatukból, illetve az állam, az önkormányzat által biztosított vagyonból és eszközből értéket tudtak létrehozni, az állam által támogatott díjazásból megtanultak valamit megművelni, létrehozni, megteremteni, ők lépjenek ki ebből a körből, és ugyanazokkal a támogatásokkal - itt elsősorban az eszközre és vagyonra gondolok - próbálják meg előbb kiscsoportban, kisközösségben, később esetleg nagyobb közösségben közösen gondolkodva, dolgozva ugyanúgy létrehozni azt az értéket. Nem osztom azokat a véleményeket, amelyek azt mondják, hogy ez egy kidobott pénz, hiszen egyrészt nem arról van szó, mint a közfoglalkoztatásban, hogy a díjazást is, tehát a munkabért is és annak járulékát is lényegében az állam finanszírozza, hanem arról van szó, hogy ezt a bizonyos 6660 forintot havonta, az egészségbiztosítási járulékot az állam fizeti helyettük, de ugyanakkor jövedelmet az ebben részt vevőknek nem biztosít. Azért ne hasonlítsuk össze azt, hogy valakit ennyivel támogatunk - és csak az első évben 100 százalékban, mert utána az is évente 25 százalékkal csökkenni fog -, aztán otthagyjuk, és azt mondjuk neki, hogy az eddig művelt földön, ami önkormányzati vagy állami tulajdon, a közfoglalkoztatási programból megvásárolt eszközökből, és még egyszer mondom, az egy év alatt megszerzett munkatapasztalatból igenis tudják folytatni azt a tevékenységet, és nyilván átszámolják százszor, mielőtt belevágnak, hogy az abból származó értékből még saját maguk és a családjuk számára esetleg még megélhetést is tud biztosítani.
Elfogadom azt a kritikát vagy véleményt, hogy ez nem egy csoda, ez nem fogja megoldani egyik napról a másikra Magyarországon a munkanélküli-kérdést, a közfoglalkoztatási kérdést, nem is egy hosszú törvényjavaslat, több törvényt is módosít, hanem lényegében egy lehetőség. Egy lehetőség arra, hogy mégis, míg 2012-ben 261 ezer ember jelent meg fizikailag a közfoglalkoztatásban, remélhetőleg 2013-ban ez a szám 300 ezer lesz, vagy 300 ezer fő fölé fog lépni, és azok között az emberek között igenis van olyan, aki képes a jövőbe látni, gondolkodni, és igenis képes azt elhinni önmagáról, és azokkal, akikkel összefog, igenis meg tudja szervezni a saját életét. Ha ebben mi sem hiszünk itt a parlamentben, és különösen a kormánypártiak, akkor valóban nem fog semmi történni. Akkor az fog történni, amit a szocialisták csináltak a közmunkával - az ellenzéki pártok még mindig úgy mondják, hogy közmunka, de majd erre egy kicsit kitérek -, tehát amit ők tettek a közmunkával, hogy itt van, nesze, a minimálbér, vagy még attól több is, semmilyen elvárás nincsen, csináljad, évekig fizetjük, és nem történik semmi.
Úgy gondolom, hogy ez egy része, egy kis eleme annak a rendszernek, amely Magyarországon létre fog jönni, és amelynek az az elvi megalapozása, hogy az embereknek, az embernek, minden embernek munkából kell megélnie. Elfogadom azokat az aggódó kérdéseket, hogy mi van akkor, amikor nem tud értéket létrehozni, akkor mit fog tenni, és persze sok nyitott kérdés van még, de azért vagyunk itt, és azért van a kormány, hogy ezt értékelje, hogy ha ez a törvény hatályba lép, annak milyen hatásai lesznek, és ha szükséges, mint ahogy sok más területen - lásd a devizahitelesek terén vagy más dologban is -, akkor azon tudjunk módosítani és javítani, hogy az eredeti célt, amelyben egyébként itt egyetértünk nagyrészt, meg tudjuk valósítani.
Megmondom őszintén, azt nem gondoltam, hogy ennyi mindenről ma szó esik, ami végül is ezen a törvényen keresztül lett levezetve, hogy a szociális ellátórendszer is rossz, az oktatási rendszer is rossz Magyarországon, a közbiztonság is - tudjuk a Jobbiktól -, aztán itt lehetett cigányozni egyet. Megmondom őszintén, mi több, még az is kiderült, hogy ezáltal, hogy ez a rendszer létrejön, és a közfoglalkoztatás terén esetleg az a szabályozás hatályba lép, hogy három hónapra ki kell zárni azt a közfoglalkoztatottat, akinek a gyermeke nem teljesíti a törvényben előírt kötelezettségeket, ezáltal a társadalom kriminalizálódik. Na, ez a csúcskifejezés!
Úgy gondolom, hogy aki ezen az úton jár - ellenzéki képviselő -, aki így gondolkodik, az nagyon-nagyon rossz úton jár. Egyrészt ne feltételezzük, hogy ebből a 300 ezer emberből ez nagyon sokat fog érinteni. Azt gondolom, hogy ez probléma, kisebb probléma a megtett intézkedések hatására, de nem akkora társadalmi probléma, hogy ilyen következtetést kelljen levonni a parlamentben, hogy ezáltal a bűnözés még könnyebbé fog válni. Azt gondolom, hogy az olyan esetekben, amikor ezt a határozatot meg kell hozni, ott nagyon súlyos családi, társadalmi, morális problémák vannak, és ez egy végső eset, hogy az a család megkapja a figyelmeztetést arra, hogy Magyarországon egy családban mindenkinek tenni kell a dolgát. Tenni kell a gyermeknek is, mert milyen család az, ahol a szülő elmegy közfoglalkoztatásban dolgozni, egyébként pedig a gyermeke csavarog.
Az első lépés egy családon belül az, hogy a családfő feleljen azért, a családfők feleljenek azért, hogy mindenki a családban elvégezze a dolgát, el kell hogy végezze a gyermek is, és azért ő felel. Hiába kiváló közfoglalkoztatott maga a családfő, ha egyébként a három gyermeke egy órát nem megy be az iskolába. Lehet azon vitázni, hogy ez túlságosan szigorú szankció-e, de nyilvánvaló, hogy ezt a társadalmi problémát kell hogy jelezzük a család számára, és úgy gondolom, hogy ez a szabályozás nem aránytalan ezzel a társadalmi problémával szemben.
(16.10)
Sok-sok ellenzéki - hogy is mondjam - politikai lózungra tételesen lehetne válaszolni. A legélvezetesebb az, hogy ha valaki végigköveti ezt a vitát, és azt figyeli meg, hogy a frakción belül mit mondanak a képviselők. Hihetetlen ellentmondásba keverednek frakción belül is. Én például azt vettem észre, hogy a Jobbikban az, aki elöl ül, egészen mást mond, mint az, aki hátul ül. Itt is olyan ellentmondások voltak, hogy vannak ugyan jogok meg kötelezettségek, de amikor már arról van szó, hogy a szülőnek felelni kell a családon belüli dolgokért, a gyermekért, akkor az már elítélendő a kormány elképzelése szerint.
Ahogy mondtam, még egy elvi kérdésről szeretnék beszélni, mégpedig arról, hogy miért nem közmunka az, amit mi teszünk. Le kellene szokniuk az ellenzéki pártoknak is erről a kifejezésről, mert ez nem közmunka, hanem közfoglalkoztatás. Az én véleményem szerint az a különbség a két dolog között, hogy a közmunka kifejezés valamilyen munka elvégzését jelenti, azt jelenti, hogy az előttünk lévő munka a fontos és az egy köztevékenység vagy közszolgáltatás, míg a közfoglalkoztatásnál, úgy gondolom, mégiscsak a foglalkoztatott van a központban, tehát foglalkoztatunk valakit és az közpénzből közösségi célokra végzi el az adott tevékenységet, és azért megfelelő díjazást kap. Azt gondolom, hogy ez alapvetően meghatározza a különbséget a két gondolkodásmód között.
Én nagyon várom, hogy milyen módosító javaslatok fognak érkezni, hiszen ha azok a szabályok nem jók, amelyeket ebben a törvényben írtunk, de a célkitűzés helyes, akkor meg kell tudni mondani az ellenzéki pártoknak, de a független képviselőknek is, hogy mi legyen helyettük. Ha ezek a módosító javaslatok megérkeznek, akkor úgy gondolom, a jövő héten a részletes vitában tudjuk ezt folytatni. És nagyon köszönöm mindenkinek a felszólalását.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem