Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nehéz Matolcsy György búcsúajándékát érzelmektől mentesen értékelni, de esküszöm, hogy kísérletet teszek rá, még akkor is, hogyha az általam felvetett és a köreinkben nagyon fontos kérdésnek, miszerint ki a kedvezményezettje annak, hogy a kaszinóknak kedvez a kormány, nemhogy választ nem kaptam, de hát sajnos már a teremben sincs az a képviselő, akihez elsősorban intéztem ezt a kérdést, hiszen ő említette ezt a kérdéscsokrot.
Tehát Matolcsy György búcsúajándéka kapcsán meg kell hogy állapítsuk, már a cím is vérlázító, hiszen ha valaki a világhálón böngészik, és véletlenül a parlament.hu oldalra téved, azt látja, hogy az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló törvényjavaslat is a Ház elé kerül.
Egyébként beszédes az, hogy az MSZP azért nem támogatja a saját elmondása szerint részben ezt a törvényjavaslatot, mert nem eléggé nemzetközi, ez bizottsági szinten kiderült. Önmagában botrányos egyébként ez a jelenet. De lépjünk ezen túl, és vizsgáljuk azt, hogy miközben múlt héten kijelentette a kormányzat egyik képviselője bizottsági szinten, hogy már nem változtatnak lényegileg az adójogi szabályokon, senki ne várja egy kormánytól azt, hogy a ciklus végén vagy az utolsó évhez közeledve komoly változtatásokat foganatosítson, egy héttel később mégis megérkezik az előző nemzetgazdasági miniszter búcsúajándéka, olyan nagyon súlyos változtatásokkal, amelyek salátába vannak csomagolva.
Nagyon sokszor olyan helyzetbe hoznak önök bennünket, hogy a salátatörvények kapcsán egy tartózkodó álláspontra kényszerülünk, hiszen számos támogatandó elem és momentum megjelenik a törvényjavaslatokban, amelyekre nem mondhatunk nemet nyilvánvalóan. Tehát ha családoknak kedveznek, gyermekvállalásnak kedveznek, otthonteremtésnek kedveznek, a Jobbik erre soha nem fog nemet mondani, hiszen nemhogy nem vagyunk ellendrukkerek, de ezek olyan közös célok, amelyek minden épeszű magyar országgyűlési képviselő - vannak nem ilyenek is - számára a lehető legfontosabb kérdés kell hogy legyen, hogy ezeket a nemzetstratégiai pontokat támogassa. De ezen előttünk fekvő salátatörvény esetében nagyon nehéz megtalálni azokat a pontokat, amelyek legalább egy tartózkodásra elégségessé tehetnék ezt a csomagot, a negatívumokból viszont bőven van.
Vannak ilyen aprónak tűnő, ám mégis súlyos kérdések, mint a cégautóadók esetében különböző adóügyi változtatások, amelyek a kettős adóztatás megkerülését céloznák, de példának okáért egy autókat érintő pénzügyi lízing esetében nem lelhető fel szövegszerűen ez a szétválasztás, vagy legalábbis nem egyértelmű. Tehát a lízingbe adó cég kellene hogy fizesse az egyik adófajtát, és aki ténylegesen használja a gépjárművet, az a másikat. Ugyanakkor a törvény szövegezése nem egyértelmű e téren, javítandó. Jelen pillanatban is jellemző az, hogy az önkormányzatok a lízingbe vevővel fizettetik meg a súlyadót és a cégautóadót is.
Tehát vannak olyan területek, az ügyfeleket, állampolgárokat mindennapi szinten és sokszor húsbavágóan érintő területek, ahol lehetne változtatni. Ez a salátatörvény sajnos itt is adós marad a teljesen átlátható és a teljesen normatív, a mindennapi életben tisztességesen használható megoldásokkal.
De vannak ám itt olyan tételek és olyan tényezők is, és a fehér csekkre szeretnék kitérni pár szó erejéig, ahol az EU által önök számára meg nem tiltható módon kedvezményben lehetne részesíteni magyar ágazatokat, magyar cégeket. Jelen pillanatban a Magyar Postát lehetne kedvezményben részesíteni egy piacnyitási folyamatot megelőzően, amikor a piacnyitás liberális és őrülten gyors volta miatt veszélybe kerülhet ez a magyar stratégiai ágazat. Ehhez képest ahelyett, hogy a tranzakciós illetéket nem terjesztenék ki a fehér csekkre, vagy mondjuk, a posta számára lehetővé tennék, hogy a saját rendszerén belül történő kifizetéseket ne terhelje ez az indokolatlan adófajta, ami egyébként nem illeték, hanem adó, ahelyett önök kiterjesztik a tranzakciós illetéket ide is, az ügyfelek nyakába még egyszer a “közteherviselés” nevében.
Már maga az egykulcsos adózás is ellentmond a közteherviselésnek egyébként, de erre most ne térjünk ki, mert tényleg újabb többórás vitát folytathatnánk le sokadszor erről a témáról. Én tudom, hogy igazunk van, önök ezt máshogy gondolják, de nem ez az előttünk fekvő előterjesztés tárgya.
Viszont azt látni kell, hogy itt Magyarország kormánya helyzetbe hozhatott volna egy stratégiai magyar ágazatot, vagy legalábbis levegőt adhatott volna számára a piacnyitás előtti időszakban, de nemhogy ezt nem tette meg, hanem nehezítette a helyzetét ennek az ágazatnak.
Ami pedig talán a legdurvább tétel, az a szerencsejáték-adó mértékének a megváltoztatása. Látható, elhangzott, és a legtöbben tudják, akik foglalkoznak a témával, hogy Magyarországon ma nincs olyan kaszinó, amelynek az árbevétele elérné a 10 milliárd forintot. Tehát ez a módosítás jelen pillanatban nem vonatkozik egyetlen itt és most működő cégre sem. Adódik a kérdés ugyanakkor, hogy miért fontos mégis a kormányzat számára, hogy ezt a módosítást most meglépje.
Bizottsági szinten elhangzott, hogy van kettő olyan kaszinóberuházás, amelyre még az előző kormányzat írt alá szerződést. Önmagában egy képtelen és kretén helyzet, hogy az előző kormány által szerződésben vállalt dolgokra könnyítéseket biztosít a jelenlegi kormányzat, abban a hiszemben, hogy majd a következő kormányzati ciklusban ennek learathatja a babérjait. Tehát egy akkora nagykoalíciós mutyi sejlik fel a háttérben, ami itt és most még megcáfolható ezen vita során, tehát én nyitott vagyok a cáfolatokra, és nyitott vagyok arra a magyarázatra, ami azt illeti, hogy miért kell megaberuházókat, megakaszinókat kedvezményekben részesíteni, ráadásul potenciálisan érintve olyan cégeket, olyan társaságokat, amelyekkel még az előző, gazdasági szabadrablásokat elkövető kormányzat állapodott meg, és amelyeknek a beruházásai vélhetően ebben a ciklusban nem is kerülnek tető alá.
Tehát mi lehet az indoka annak, hogy a mostani, magát nemzetinek valló kormányzat kedvezményeket biztosít olyan jövőbeni beruházások és beruházók számára, akikkel az MSZP, SZDSZ és társai állapodtak meg? Tehát mi lehet ennek az épeszű magyarázata? Mi lehet a magyarázata annak, hogy 10 milliárdos árbevétel fölötti cégek esetében adókönnyítéseket adnak? Lehetővé teszik számukra, hogy kevésbé vegyenek részt pont abban a közteherviselésben, amit a Magyar Posta esetében meg számon kérnek! Tehát önellentmondás található ebben az előterjesztésben, ebben a salátában, és semmiféle épeszű magyarázatot erre nem kaptunk.
Továbbmehetnénk olyan, szintén aprónak tűnő, de nagyon komoly tételek felé, mint amilyen az üzletbezárások kérdésköre. Eddig jellemzően 30 napos bezárással lehetett sújtani egy olyan üzemegységet, amely folytatólagosan, minősítetten visszaélt a fogyasztói, vásárlói bizalommal. Mi a polgár szót jobban szeretjük, mint a fogyasztót, de általában a törvények szövegében a fogyasztó jelenik meg, ezért néha ehhez kell hogy ragaszkodjunk, ha törvényeket idézünk. De azzal a változtatással, hogy most a 30 napos mellé egy 12 napos bezárási lehetőség is társul, látszólag a kormány elérné azt, hogy rugalmasabban lehessen kezelni azokat a bűnelkövetéseket, szabálysértéseket, amelyeket az érintett üzemegységek foganatosítanak. Csakhogy az eddigi kötelező bezárás, ami bizonyos esetekben kötelező volt, innentől mérlegelés tárgyává válik. Tehát ha éppen a mérlegelést egy olyan testület, egy olyan személy követi el, amely vagy aki liberálisabban viszonyul a témához, akkor láthatóvá válik, hogy enyhítést foganatosít a kormány ezzel a változtatással.
(17.20)
Nem kerülne sokba egyébként taxatíve felsorolni azt, hogy milyen esetekben igenis kötelező 30-60 vagy 90 napra bezárni az adott üzemegységet. Mi is azt mondjuk, hogy vigyázni kell ezekkel. Azért kell vigyázni, mert ha egy multival fordul elő mindez, nagyon sokszor a bevételkiesést megpróbálják leverni a munkavállalón, megpróbálják nemcsak kényszerszabadságra űzni, hanem adott esetben az ő kifacsarásával, túlhajszolásával többletbevételre szert tenni és így pótolni azt, ami az állami ellenőrző rendszerhez elfolyt álláspontjuk szerint. De azt is látnunk kell, hogy ha ez a bezárási fenyegetettség megjelenne a rendszerben, és mondjuk, egy nagy beruházóval vagy egy nagy bevásárlóközponttal előfordulna egyszer Magyarországon, nem az a lényeg, hogy ebből világhír lenne, az a lényeg, hogy az összes többi elgondolkodna azon, hogy azokat a visszaélési formákat, amelyeket a korábbiakban folytattak, merészeljék-e folytatni a jövőben. Ez pedig óriási előnyöket biztosít nemcsak a magyar munkavállalók, de a magyar beszállítók és magyar kisvállalkozások számára is.
Nem akarok részleteiben még egyszer kitérni arra, hogy az MSZP miért nem tartja támogathatónak ezt a salátatörvényt, és miféle nemzetközi igényeket kevesell, amelyek kiszolgálásában egyébként ez a kormány jeleskedni szokott, de látnunk kell azt is, hogy alapvető és koncepcionális változtatást nem közöl ez az előterjesztés az egykulcsos zsákutca eredményein. Tudjuk, hogy az egykulcsos adózás következtében, párosulva annak következményével, hogy az adójóváírás lehetősége megszűnt, a nehéz sorban lévő polgárok 85 százaléka rosszul járt; rosszul járt, mert kevesebb pénz landol nála, a bankszámláján vagy a zsebében. Ez statisztikai tény, nagyon nehezen vitatható, bár lehet rajta vitatkozni, állok elébe.
Ezt a rosszuljárást, ami egyébként az össztársadalom nagyon-nagyon széles rétegeit érinti, egyáltalán nem enyhíti, és csak nagyon kis mértékben módosítja ez az előterjesztés. Pedig egy tisztességes adókoncepcióval még most is vissza lehetne fordulni az egykulcsos zsákutcából, mégpedig oly módon, hogy felszámolnánk az egykulcsost, és adott esetben egy olyan többkulcsos stratégiát vezetnénk be, ami a legnehezebb sorban élők számára könnyítést jelent. Le lehetne menni akár 12 százalékig is, ez vita tárgyát képezi, de legalább vitatkozni kellene róla. És mindemellett pedig a családi adókedvezmények teljes tömegét helyben kéne hagyni, hogy egyetlen magyar család se járjon rosszabbul.
Az, hogy a milliárdosok hogyan járnak, egy másik kérdés, hiszen van Magyarországon egy nagyon széles kör, jól kereső és a pénzét jellemzően nem is itthon elköltő kör, akik számára folyamatosan kedvez ez a kormányzat. Ez az én álláspontom szerint indokolatlan, vagy ezen kedvezmények mértéke indokolatlan. Viszont egy tisztességes adópolitikával a termelő és értéket termelő ipari ágazatokba lehetne csoportosítani a felszabaduló pénzösszegeket, így a hazai tulajdonban lévő ipart, a mezőgazdaságot, a feldolgozóipart, a turizmust, ezen belül is a gyógyturizmust lehetne és kellene támogatni. Még egyszer hangsúlyozom, egy ilyen koncepcionális módosítás által az emberek nem járnának rosszabbul, viszont a gazdaság végre fejlődésnek indulhatna.
Be kellene látni, hogy azok a módszerek, amelyeket gazdaságélénkítés, fejlesztés terén önök megpróbáltak keresztülvinni, nem voltak hatásosak. Az egykulcsos adózás által a lakosság egy részénél maradt felszabaduló pénzösszeg pedig nem az egészséges gazdasági cirkulációs folyamatokba került, nem váltott ki multiplikátorhatást, nem lett belőle nagy megrendelési tömeg magyar kis- és középvállalkozók számára. Önök is belátták már egyébként államtitkári szinten is, hogy ezek az összegek jobbára törlesztésre mentek el. Törlesztésre, idegen hátterű bankok leánycégei számára, tehát a magyar gazdaság számára ezek pár, nem mondom, hogy elenyésző, de pár munkahelyen kívül semmiféle hasznot nem hoztak. Tehát ezek a százmilliárdok úgy folytak el, hogy a magyar gazdaságot időközben talpra lehetett volna állítani.
(Az elnöki széket Balczó Zoltán, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Eközben pedig azt is látjuk, hogy a devizahitelek kérdéskörének megoldása továbbra is várat magára, legalábbis a négyötödüké, a családok otthonteremtési lehetőségei és egy átfogó otthonteremtési és bérlakás-építési program továbbra is várat magára, hiszen a szocpol minimális kiterjesztését nem lehet annak tekinteni. A családi adókedvezmények nagy tömegét továbbra sem tudja igénybe venni az érintettek és jogosultak majdnem fele, ez látható. Negatív adóval és egyéb konstrukciókkal sem próbált enyhíteni ezen a helyzeten a kormányzat.
Tehát a Jobbik szerint a megoldás két irányban képzelhető el; egyrészt egy olyan adókoncepció meghonosításával, ami a termelő szférákba irányítja a fennmaradó és felszabaduló összegeket, másrészt pedig talán azt is érdemes lenne figyelmünkben tartani, hogy itt a parlamentben jellemzően 80 százalékban csak elosztási jellegű viták folynak. Tehát arról beszélünk, mintha adott lenne a bevételi oldal, hogy azt hogyan és mire költsük el. A Jobbik álláspontja szerint legalább ilyen fontos lenne arról is beszélni, hogy a torta, a közös torta méretét hogyan lehetne növelni, és ezen koncepcióban, egyáltalán a kormányzati adópolitikában, iparpolitikában és fejlesztési politikában nem lelhetőek fel azok a momentumok, amelyek arra utalnának, hogy a közös magyar torta méretét hogyan, miből és milyen úton-módon kívánja növelni a kormányzat. Kérem, változtassanak ezen, amíg még nem késő. Van egy évük arra, hogy belássák a saját hibáikat, és Magyarország szekerét végre kihúzzuk a kátyúból.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
