HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Én jobbára azokra a pontokra szeretnék reagálni a törvényjavaslatból, amely az önkormányzatok életét érinti, az önkormányzatokkal kapcsolatos döntéseket szeretném elemezni. Ugyanakkor mielőtt elkezdeném az ezzel kapcsolatos észrevételeimet sorolni, egy általános jellegű észrevételem lenne a törvényjavaslattal kapcsolatban, illetve általában olyan törvényjavaslatokkal kapcsolatban, amelyek az egészségügyet bármilyen módon érintik. Azt az alapvető kérdést kell feltennünk e tárgykörben is, hogy miért jó ez igazából az állampolgároknak, mindazok számára, akik valaha az egészségügyi ellátással kapcsolatba kerülnek. Vajon ettől a törvényjavaslattól megoldódnak majd az egészségügyben lévő gondok, bajok? Az a rendszer, ami valljuk be, hogy recseg-ropog, és számtalan ponton vérzik szó szerint és átvitt értelemben is, vajon most ettől javulni fog ez a szituáció, javulni fog a műszerezettsége az egyes intézményeknek? Több orvosunk lesz? Több ápolónőnk? Valaki vissza fog majd térni esetleg az eddig elvándoroltak közül? Mi az, ami igazi forradalmi változást jelentene ebben a szituációban? Vajon ez a törvény hozzátesz-e bármit ehhez a kérdéskörhöz? Azt kell hogy mondjuk általánosságban, hogy nem. Itt igazából nem erről van szó, nem ez az alapvető kérdés. Itt nem a rendszer megújítása és javítása az alapvető cél, sokkal inkább az ingatlanvagyon sorsa, amit ez a törvényjavaslat érint.
Ugyanakkor volnának olyan napi gyakorlati problémák, amelyekre jó lenne, ha az államtitkárság választ tudna adni, és amiben segíteni tudna. Most kérem, engedjenek meg két olyan példát, ami lehet, hogy nem az általános és mindennapi gondok, de higgye el, hogy jelen vannak az egészségügyben.
Az egyik ilyen példa az, hogy bármilyen furcsa is és meglepő, mondjuk ki, megdöbbentő: van olyan magyar orvos, aki miután kint dolgozott külföldön, szeretne visszajönni Magyarországra, és szeretne Magyarországon dolgozni, mert azt gondolja, hogy fontos lenne, ha a gyermekeit Magyarországon magyarként tudná felnevelni. Azzal kell hogy ezek az orvosok szembesüljenek - abszolút az életből vett példát említek -, hogy nincs olyan kórház, amely őket ma Magyarországon alkalmazni akarná, tudná. Miért? Azért, mert túl jó orvosok. Most ezt szó szerint értse, államtitkár úr. Addig, amíg mondjuk, egy ortopédsebész itt, Magyarországon akár egy budapesti kórházban is az elmúlt évek alatt, mondjuk, százas nagyságrendű műtétet tudott volna csak végrehajtani, kint, Angliában ezres nagyságrendű a műtétjeinek a száma.
(10.30)
De tény és való, hogy itt Magyarországon, míg ő kint dolgozott, nem gyűjtögette a magyar kreditpontokat, ezért Magyarországon nem állhat munkába, hiába van hallatlan nagy rutinja abban a konkrét feladatban, amit el kell látnia, sajnálatos módon nem kaphat engedélyt a magyarországi működésre, dolgozásra. Azonkívül pedig az is igaz, hogy a kórházvezetők bevallják azt, hogy sajnos több esetben jobban megéri két rezidenst felvenni azért a pénzért, amiért idősebb és tapasztaltabb orvost foglalkoztatnák. Hiába, hogy a két rezidens nem dolgozott még életében, talán szikét is alig látott, de ügyelni pont kétszer annyit tud, mint az egy darab, egyébként tapasztaltabb orvos.
A másik ilyen jellegű kérdéskör, amit szeretnék idehozni önök elé, például az, hogy hogyan lehet ezeket a bizonyos kreditpontokat megkapni, megszerezni. Egy karácsony előtti miniszteri rendelet azt rendezi, hogy ezentúl a gyakorlati pontok, az a 20 darab gyakorlati pont, amit meg lehet szerezniük a szakorvosoknak, már csak heti 30 órás, tehát napi 6 órás rendelés után járna, tehát mindenki, aki ennél kevesebbet rendel, kénytelen lesz majd elmenni egy továbbképzésre ide, Budapestre, tehát egy vidéki orvos, ha a szakrendelését, ezt a 30 órás heti kvantumot nem tudja nyújtani és biztosítani, azért, mert egyébként van egy másik szakrendelése, ahol szintén teljesítenie kell, akkor bizony le kell húznia a redőnyt, ott kell hagynia a betegeket vidéken, és fel kell jönnie egy másfél- vagy két hónapos képzésre Budapestre. Vajon ettől jobb lesz a rendszer? Nem inkább ezzel kellene foglalkozni? Nem ezt a kérdést kellene először és sürgősen rendezni? Emiatt egyébként komoly felháborodás van az orvosok között.
Visszatérve a törvény konkrét szövegére és javaslatára, azt kell hogy mondjam, hogy itt az egészségügyi államtitkárság, röviden így fogalmaznék, “smittelte” a korábbi más törvényekben már előforduló, államosítással kapcsolatos paragrafusokat és szakaszokat, amennyiben, ugye, a megyei önkormányzatok államosításáról van szó, a kórházak államosításáról, a múzeumok államosításáról, a közoktatás rendszere államosításának első fordulójáról beszélünk; gyakorlatilag ugyanezeket a szófordulatokat, ugyanezeket a mondatokat találhatjuk itt minden tekintetben, például az európai uniós pályázatok tekintetében, az adósságrendezés tekintetében, a szállítói tartozások tekintetében, a közalkalmazottak jövője tekintetében, a köztisztviselők és egyéb munkavállalók tekintetében ugyanazokat a fordulatokat kell hogy olvassuk, mint az előbb felsorolt törvényekben. Kimondhatjuk tehát összefoglalóan és egyértelműen, hogy itt a vagyonról van szó.
Alátámasztanám további paragrafusokból vett idézetekkel. Például a 2. §-ban a feltételrendszer meghatározásáról van szó, azaz, hogy az a bizonyos szakellátási felelősség, amelyről az államtitkár úr hosszan beszélt nekünk a miniszteri vagy államtitkári expozéban, hogy milyen komoly felelősség ez, hogy tulajdonképpen milyen feltételrendszer keretében valósulhat meg, igazából erről azután többet a törvényből nem tudhatunk meg. Félő, hogy ez úgy lesz megszabva, hogy azok az önkormányzatok, amelyek egyébként is rendkívül kivéreztetett helyzetben vannak, egyébként is iszonyatos nehézségekkel küzdenek, tudjuk, hogy csak ebben az évben 150 milliárd forint hiányzik az önkormányzati szektorból, amellett, hogy összességében a teljes adósságrendezés az egész önkormányzati szektorra csak 80-90 milliárdot jelentene, tehát itt jócskán van még egy komoly hiányosság, amit a központi költségvetésből rendezni kellene. Ezek önként vállalt feladatként teljesítenék a szakellátást, tehát az a 150 milliárd, amit az előbb említettem, hogy a kötelező feladataik közül hiányzik, ezenfelül lenne még az ilyen önként vállalt feladatok finanszírozása.
Vajon hogyan fogják tudni hiánytalanul ezt a bizonyos feltételrendszert teljesíteni? Félő, hogy lesznek olyan feltételek, amelyeket nem fognak tudni teljesíteni, és tudjuk, hogy ha 3 hónapig nem teljesítik, akkor első körben ideiglenesen használatba lesz véve az a bizonyos intézmény, majd utána kisvártatva véglegesen államosítva lesz, és azután a GYEMSZI lesz az, amelyik az 5. § szerint az elidegenítésre adott esetben lehetőséget kap, és a 11. § szerint ezeket az ellátási kötelezettségeket át lehet telepíteni egy másik helyre, tehát át lehet csoportosítani, azaz ott lesz a feladatellátás biztosítva, ahol az állam ezt jónak látja. Igen, adott esetben mondjuk ki, ha egy olyan önkormányzati ingatlanról van szó, amelyik rendkívül szép fekvésű, nagyon jó helyen van, és bizony az ingatlan többet ér, akkor lehet, hogy lesz majd olyan döntése a GYEMSZI-nek, hogy az abban ellátott feladatokat átcsoportosítja egy másik területre, egy másik helyre, és az ingatlan eladásra fog kerülni. (Dr. Szócska Miklós: Mi megőriztük!) Ez ebből a törvényjavaslatból kiderül, teljesen nyilvánvalóan, egyértelműen ez következik. (Dr. Szócska Miklós: Mondjon egyet!) És azt kérdezem, államtitkár úr, mondja meg nekem őszintén, mitől különb akkor ez a rendszer, mint a Molnár Lajos meg Horváth Ágnes által kialakított rendszer? Mitől különb ez? Semmitől nem különb!
Nem véletlenül van az, hogy egyrészt az önkormányzatok rendkívüli módon ragaszkodnak, még erejükön felül is, mondjuk ki, erejükön felül ragaszkodnak ehhez a szakellátási rendszerhez, és ezért van az, hogy az ott dolgozók - például a szentendrei rendelő példáját említeném - kifejezetten levélben fordultak a saját önkormányzatukhoz, amelyben kérik, hogy az önkormányzat ne hagyja őket államosítani, mert attól tartanak, hogy annak bizonyára az ott ellátott feladatok látják majd a kárát, mert úgymond, ha egy kórház alá be vannak csoportosítva ezek a szakellátást végző intézmények, akkor minden alkalommal háttérbe szorulnak a kórházhoz képest. Lefordítom magyarra, mit is jelent ez a háttérbe szorulás. Ez azt jelenti, hogy az ott lévő olyan eszközöket, eszközparkot, amelyet korábban az önkormányzat finanszírozott meg, elképzelhető, hogy egyébként a szegényesebb kórházi ellátáshoz fogják átvinni, mondjuk így, átcsoportosítani, gyakorlatilag kiürítik ezeket a rendelőket a kórházak javára. Természetesen tudom, hogy mind a két helyen a betegek fogják ezt igénybe venni, ez tény, csak nem mindegy, hogy mennyire közel van a feladatellátás az emberekhez.
Úgyhogy ezek azok az önkormányzatok szempontjából felsorakoztatott érveink, amelyek miatt nem tudjuk elfogadni ezt a törvényjavaslatot, az összes többi érvet pedig a kollégám fogja kifejteni.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
