DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben, hónapokban sok tény, adat, történelmi előzmény és a jelen napjaink szükségszerűsége elhangzott ebben a Házban, és meggyőződésünk, mi több, szándékunk, hogy az elkövetkezendő időszakban még több adat, tény és ezek megváltoztatására irányuló kormányzati szándék bejelentésére kerüljön sor.
Tisztelt Ház! 2002 és 2015 között tizenöt alkalommal emelte a szocialista-liberális kormány a gáz árát, ennek következtében a gáz ára 206 százalékkal, tehát háromszorosára emelkedett; az áram ára 97 százalékkal, tehát közel a duplájára nőtt.
Emlékeztetni kell arra is, hogy 2002 és 2010 között csökkentek a nyugdíjak, a bérek, a családtámogatások. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Ez nem igaz!) Ennek eredményeképpen 2010-ben az a helyzet állt elő, hogy a magyar családoknak kellett fizetnie piaci árparitáson mérve Európának a legsúlyosabb rezsiköltségét. A magyar háztartások magasabb rezsidíjat fizettek, mint a német, a svéd vagy a dán családok, és ez a vásárlóerő-paritáson mért teher másfélszerese volt az Európai Unió átlagának. Úgy gondolom, hogy ezen vitatkozni, ezt másképpen értékelni, ezt másképpen számolni nem lehet.
Bíztunk és továbbra is bízunk abban, hogy ezeknek a terheknek a csökkentése nem pártkérdés, ez egy alapvető társadalmi probléma, amelynek változtatásáért egy társadalomért felelősséget érző és vállaló kormánynak intézkednie kell, amely intézkedéseket egy társadalomért felelősséget vállaló parlamentnek, a saját szavazói támogatását korábban megkapó, és gondolom, a jövőben is azt igénylő parlamentnek támogatnia is kell.
(9.50)
Csak emlékeztetőül mondom, hogy 2013. január 1-jével 10 százalékkal csökkent a villamos energia, a gáz és a távfűtés lakossági díjainak költsége. Jelenleg dolgozunk a palackos gázon és a tartályos gázon, amely ugyan mennyiségében az energiában kisebb, de a fogyasztók mintegy 8-10 százalékát érinti; dolgozunk a víz- és csatornadíjak, a kommunális hulladékszállítás, a kéményseprés költségeinek csökkentésén, amely költségek csökkentését legkésőbb 2013 első félévének végével végre kívánjuk hajtani.
Tisztelt Ház! Ezekhez a változásokhoz egy határozott, a családok helyzetét figyelembe vevő, családokat támogató általános kormányzati politika mellett természetesen szükség van jogalkotásra is; nem véletlen, hogy már az első intézkedésekhez három törvényt, számos kormányrendeletet és tizenvalahány energiahivatali határozatot kellett megszerkeszteni, előterjeszteni és jóváhagyni. Ilyen jogszabályok megalkotására az elmúlt napokban, hetekben sor került, mi több, a mai napon is sor kerül, amihez kérjük mindazoknak a támogatását, akik a választóik megélhetéséért felelősséget éreznek, akik támogatni kívánják a kormány azon szándékát, hogy a magyar családok - ismétlem, Európában talán legmagasabb - rezsidíj-fizetési kötelezettsége csökkenjen.
Csak emlékeztetni szeretném - hiszen jelen megszólalásomra jobbikos képviselőtársam felszólalása adott lehetőséget -, hogy a Jobbik a támogató nyilatkozata mellett azért hétfőn nem szavazta meg a sürgősséget. Amennyiben tényleg valós a támogatási szándék, akkor jó lenne, ha ez a technikai lépésekben is megvalósulna.
Ennek reményében köszönöm meg mindenkinek az eddigi és a kért jövőbeni támogatását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem