LENGYEL SZILVIA

Teljes szövegű keresés

LENGYEL SZILVIA
LENGYEL SZILVIA (független): Köszönöm szépen, elnök úr. Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ezzel a törvénnyel kapcsolatosan már minden lényeges dolog eldőlt tavaly, és amit most végzünk vagy pontosabban önök csinálnak, az egészen egyszerűen csak egy vakolatjavítással aposztrofálható, ugyanis egy tavalyi törvény átgondolatlan további javítgatásáról van szó. Ez annál is nagyobb probléma, mert a hegyközségi rendszer tizenöt éve formálódott, és egy olyan demokratikus köztestületi rendszer volt, ami igazán figyelemre méltó volt itt a magyar rendszerben, ennek a teljes átalakítása történt meg az érintett gazdák feje felett, ami azt jelentette, hogy gyakorlatilag a feje tetejére állították ezt a hegyközségi rendszert, az érintettek megkérdezése nélkül. Ismerünk olyan véleményeket, amelyek szerint maga a törvény kevesebb mint száz embernek készült.
A tavalyi módosítással megváltozott az addigi képviseleti rend a hegyközség szervezetén belül, az addigi egy tag-egy szavazat elve helyett területalapú szavazási rend lépett életbe. Itt is szeretném azt hangsúlyozni, hogy köztestület esetében nem szabadna azt megengedni, hogy gazdasági erő érvényesüljön, márpedig csak az egy tag-egy szavazat elve nyújtana garanciát arra, hogy a termelők is tudják hallatni a hangjukat. A hegyközségi rendszer minden szintjén az egy tag-egy szavazat elvének kellene érvényesülnie úgy az alapegységnél, tehát a hegyközségnél, a középső szintnél, a hegyközségi tanácsoknál és ugyanígy a legfelsőbb szintnél, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsánál. Minden köztestületben ez a helyzet és nem véletlenül, ezt követeli meg a demokratikus alapelv, hogy a kisebb szereplők ne lehessenek a nagyok érdekeinek alárendelve. Javaslom, hogy az egy kézben összpontosuló túlzott szavazatkoncentráció elkerülése érdekében a kormány gondolja át még egyszer az egy tag-egy szavazat elvének alkalmazását a hegyközségi rendszer minden szintjén.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök között szép számmal vannak olyanok, akik a gyakorlatban is foglalkoznak szőlővel és borral, tudják, hogy a szőlő- és bortermelést összefogó hegyközségi rendszer nem egy zártkörű részvénytársaság, nem is egy kft., hanem sok-sok ezer magyar családnak ez a részbeni vagy egészbeni megélhetési alapja. Önök talán azt gondolják, hogy ez a fajta vállalati elv hatékonyabbá teszi a hegyközségi rendszert, de én azt gondolom, hogy ez csak a közérdek háttérbe szorulásához vezet. Ezért hibás a kormány által sebtében levezényelt átalakítás, amely álláspontunk szerint nem szolgál mást, mint a nagyobb területtel rendelkező családi gazdaságok befolyásának növelését, valamint a közvetlen politikai befolyásolás biztosítását. Ez utóbbit a miniszteri biztos beiktatásának lehetősége jelenti a rendszerben, amit feleslegesnek és ártalmasnak tartok, mivel ezáltal sérül az önkormányzatiság és a helyi részvétel elve.
A hegyközségekkel kapcsolatos törvényességi és információáramlási probléma hiányával nem látom a lépés indokoltságát, csupán a politikai központosítás szándékát. Az egyik módosítómban pont ezt javasoltam önöknek, hogy ezt a miniszteri biztosi státust vegyük ki a törvényből.
A másik módosító javaslatomban, amit önök leszavaztak, a hegybíró megválasztásának módját is megváltoztattam volna, annak érdekében, hogy a hegybíró minél közelebbi kapcsolatban maradhasson a gazdálkodókkal. A kormány javaslatával sérül az önkormányzatiság és a helyi részvétel elve. Itt szintén nem látom a lépés indokoltságát, csak azt, hogy az eddigi konszenzus helyett egy direkt utasításos rendszer lép életbe, és ez a szándék egyértelműen. Ezért javaslom, hogy a hegybírót a korábbi szabályoknak megfelelően a hegyközség választhassa.
Patay Vilmos képviselőtársam javaslatát, amely a termelői szövetkezéseket támogatná, nagyon helyesnek tartom, sajnálom, hogy az új hegyközségi törvény egészét nem ez a szellem hatja át, pedig éppen ezt a szövetkezést kellene hogy ösztönözze a törvény minden egyes paragrafusában, ahelyett, hogy az eddigi lehetőségeket nyirbálja meg a kistermelők érdekeinek érvényesítésében. Gondolok itt a hegyközségi szavazási rendre ismételten, miután ezzel további versenyhátrányba kerülhetnek a kistermelők a közvetítő kereskedőkkel szemben.
A benyújtott módosító javaslataim nem kapták meg a bizottságban a szükséges számú szavazatot. Ezt ismételten, de már nem meglepődve vesszük tudomásul, és nagyon örülnénk neki, ha esetleg valamilyen formában ezek a javaslatok egyszer majd utat törhetnének.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem