DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a zárószavazás előtti módosító szokás szerint érdemi változtatásokat tartalmaz, amelyeket illett volna korábban megvitatni. De nemcsak az eljárással, hanem a módosító tartalmával sem tud a Lehet Más a Politika egyetérteni.
Az egyik eleme arról szól, hogy a kiszervezési tilalmat a korábbinál még szigorúbbá teszi. Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy egy átgondolatlanul és általános érvénnyel bevezetett kiszervezési tilalom egyetlen kiszámítható következménye az, hogy munkahelyek és egzisztenciák kerülnek veszélybe tömegével. És ez megint kisvállalkozásokat, illetve magánvállalkozókat fog érinteni.
Szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket arra, hogy a közműcégek rendszerint nem jókedvükben vagy adótrükkök miatt alkalmaznak ilyen megoldásokat, hanem azért, mert vannak olyan időszakosan jelentkező feladatai, ellenőrzés, karbantartás és őrzés terén, amiket így lehet a legcélszerűbben elvégezni. Ilyen tipikus feladat például a közterületi fák gallyazása, hogy egy kicsit megfoghatóbbá tudjam tenni az önök számára ezt a problémát. Ha ezt nem tehetik meg, hogy ezeket a feladatokat kiszervezzék, akkor hogyan fognak az ármérséklési és a versenyképességi elvárásoknak eleget tenni? Ha önök megszavazzák ezt a változtatást, akkor egy nyilvánvaló következmény lesz az a jelenlegi adótörvények ismeretében, hogy ezek a szerződések meg fognak szűnni, így ezeket a munkákat ritkábban, alacsonyabb színvonalon, illetve esetlegesen fogják elvégezni. Láthatjuk tehát itt, hogy nemcsak az ellátásbiztonsággal lesz probléma, hanem ennek a szavazatnak komoly foglalkoztatáspolitikai hatásai is lesznek.
A másik, amire szeretném felhívni a figyelmüket, az egy nonszensz, ami a törvényben van, hogy a negyedéves leolvasást az okosmérők alkalmazása nem váltja ki. Na most, ez viszont szakmai alapokon nem állja meg a helyét, ugyanis az okosmérőket teljesen felesleges a helyszínen leolvasni, hiszen pont azért hívjuk ezeket okosmérőknek, mert továbbítják a központba a fogyasztási adatokat, és az esetleges manipulációs kísérleteket is jelentik. (Taps a függetlenek soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem