DR. HARANGOZÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. HARANGOZÓ TAMÁS
DR. HARANGOZÓ TAMÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban, az első szó a köszöneté, minden tűzoltónak, rendőrnek, katonának, minden hivatásosnak, aki a mentésben részt vett, minden civilnek és önkéntesnek, akik visszaadták a hitet, hogy Magyarországon az emberek legalább egymásra vigyáznak. Nem ők tehetnek a kialakult káoszról, ők az elmúlt napok valódi hősei.
Orbán Viktor a következőket mondta tavaly: “Valódi sikerágazat a magyarországi katasztrófavédelem, amelynek új rendszerével elkerülhetők lesznek a 2010-es iszapömléshez hasonló katasztrófák. Az állam mostantól nem moshatja kezét, ha a katasztrófavédelemben valami nem működik rendesen.”
(13.10)
Márpedig, hölgyeim és uraim, napokkal korábban is jelezték a hivatalos szervek a vihar beköszöntét, ahogy a belügyminiszter is mondta. Megelőző intézkedésnek ehhez képest nyoma sem volt. Csütörtök délután már javában katasztrófahelyzet volt, amikor a Belügyminisztériumban és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon a teljes ezért felelős vezérkar egymás között egymást ünnepelte március 15-én, miközben az emberek már az elakadt autóikban ültek. Hölgyeim és Uraim! Buszokat indítottak a semmibe ebben az időszakban, a kamionstopot nem rendelték el időben. A Közút a megelőző napokban-hetekben beszedte a hóelfogókat. Nem volt állampolgári tájékoztatás, még a meglévő kipróbált eszközöket sem használták. Későn hívták a honvédséget, korán küldték haza az osztrák segítséget. Ez alapján az új katasztrófavédelmi szervezet csődöt mondott, vagy maga a rendszer, miniszter úr, vagy annak vezetője. Ha ez volt a hibátlan intézkedés, kérdezem én, mire számíthatnak az emberek, ha valóban baj van. Az állam mostantól nem moshatja kezét… (Közbekiabálások a kormánypártok soraiból: Nem volt baj?) Az állam mostantól nem moshatja kezét - mondta a miniszterelnök úr. (Az elnök csenget.)
Valóban, a vizsgálatokat azért követeljük, hogy derüljön ki, hol volt hiba. A hó lassan elmegy, jöhet az árvíz, jöhetnek a belvizek, miniszter úr. Az emberek érdekében kérjük, hogy vonják le a tanulságot, távolítsák el a felelőtlen vezetőket (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és készüljenek fel rendesen a katasztrófahelyzetekre.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP padsoraiban. - Wittner Mária: 2006-ban…)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem