DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A mobilinternet elterjedésének elősegítése állami és piaci érdek is egyben. Egyfelől a mobilszolgáltatók a felszabaduló spektrumhelyek kihasználásával lehetőséget kapnak arra, hogy azokon megfelelő technológiával korszerű mobil szélessávú szolgáltatást nyújtsanak, másfelől az elmúlt évben meghirdetett és a 2013. év során megvalósuló GOP körzethálózat-fejlesztések program keretében olyan optikai hálózati kapacitások létrehozása van folyamatban, ami lehetővé teszi a mobilszolgáltatók számára, hogy nagyobb sávszélességű lefedettség eléréséhez minél több bázisállomást telepíthessenek, és jobban kihasználhassák az infrastruktúra-szinergia költségcsökkentő hatását.
A “Miskolc és agglomerációja - digitális közösség” című program célcsoportjának jelentős részét diákok, az általános iskola felső tagozatán és középiskolában tanulók, illetve felsőoktatási hallgatók teszik ki. Kiválasztásuknál nemcsak a hátrányos helyzet játszik szerepet, hanem a jó tanulmányi eredmény és az informatikai programokban való részvétel vállalása is. További előny az informatikaérettségi vagy az informatikai felsőoktatásban való részvétel vállalása. A felsőoktatásban részesülő hallgatók esetében informatika szakon, tanító- vagy tanárképzésben részt vevő diákok élveznek előnyt. A munkanélküliekre, közülük kiemelten a pályakezdő fiatalokra is nagy hangsúlyt fektetünk. A legfontosabb szempont tehát az, hogy a hátrányos helyzetű jelentkezőket juttassuk lehetőséghez. Emellett feltételül szabjuk, hogy a jelentkezőknek nem lehet közüzemi tartozásuk, csekély összegű internet-előfizetést kell vállalniuk, és regisztrálniuk kell az ügyfélkapun, részt kell venniük a szakmai programokban.
Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem