SZEDLÁK ATTILA

Teljes szövegű keresés

SZEDLÁK ATTILA
SZEDLÁK ATTILA, az önkormányzati és területfejlesztési bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az önkormányzati és területfejlesztési bizottság 2013. március 18-án, hétfőn megtárgyalta a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról szóló T/10329. számú törvényjavaslatot. A javaslat egyik célja, hogy a települési önkormányzatokat terhelő kötelezettségek teljesítésének törvényi hátterét biztosítsa, másik célja pedig a Balaton-törvény 2008. évi átfogó módosítása óta eltelt idő alatt összegyűlt tapasztalatok alapján rugalmasabbá, életszerűbbé tétele, a közben felmerült ellentmondások feloldása.
A normaszöveget érintő egyik legtöbb módosítási igényt fölvető kérdés a zöldterületek szabályozását érinti. A hatályos szabályozás egyes esetekben az indokoltnál jelentősebb mértékben korlátozza a települési önkormányzatoknak a közigazgatási terület felhasználásának meghatározására vonatkozó mozgásterét. Példaként említésre került Balatonalmádi önkormányzatának abbéli szándéka, hogy szerette volna az egyik óvodáját bővíteni, ami egy közpark, zöldterület mellett helyezkedik el. Azonban a hatályos jogszabály alapján hiába volt meg az a szándéka, hogy a közparkból a bővítéshez szükséges, körülbelül 100 négyzetméteres terület helyébe adott volna akár kétszer nagyobbat is, de a törvény alapján ezt nem lehet. Így a mai napig nem tudta a település és annak gyermekes családjainak jogos közcélú igényét teljesíteni.
A normaszöveget érintő másik fontos módosítási igényt fölvető kérdés az erdőgazdálkodási térség vonatkozásában fogalmazódott meg. A nagyarányú erdőtelepítésre alkalmas terület, erdőterület települési területfelhasználási egységként való kijelölésének kötelezettsége számos településen ellehetetleníti más területfelhasználási egységek kijelölését. Például saját településemen, Litéren ez nemcsak azért probléma, mert a rendezési tervünk most folyó felülvizsgálatában továbbra is kénytelenek vagyunk erdőfelhasználási egységbe sorolni, de probléma azért is, mert nem tudjuk biztosítani a területi mérlegben a mezőgazdasági terület törvényben előírt arányát.
Azonban kérjük megfontolni, hogy a térségi szerkezeti tervben megállapított, erdőgazdálkodási térség által nem érintett, a településrendezési eszközökben erdőterület települési és területfelhasználási egységbe sorolt területet ne csak mezőgazdasági települési területfelhasználási egységbe lehessen sorolni, hanem a törvénymódosítás céljával egyetértve, azaz életszerűbbé tételével, amennyiben a terület utcahatáros beépítésre szánt terület utcavonalának túloldalán fekszik, akkor ebben az esetben is a terület beépítésre szánt területnek kijelölhető lehessen.
Tisztelt Elnök Úr! A bizottság a törvényjavaslatot 20 igen szavazattal és 2 ellenszavazattal általános vitára alkalmasnak tartja.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem