BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN
BALCZÓ ZOLTÁN (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. A kollegiális segítséget is köszönöm, hogy meghosszabbítva az ülés vezetését lehetővé teszi a felszólalásomat.
Talán némi indoklást igényel, hogy miért élek a Házszabály adta lehetőséggel, hogy az általános vitában előre bejelentett felszólalóként az emelvényről beszélek. Nem valamiféle személyes magamutogatás vezet, amikor nyolc kormánypárti képviselő jelenlétében innen szólok, hanem éppen ez inspirál erre. Ugyanis sokan úgy fogják fel - és ez persze némileg érthető -, hogy itt egy megszokott technikai tárgyalásról és szavazásról van szó. Egy kormányközi megállapodást, amit megelőzött egyébként egy országgyűlési határozat, beiktatunk, egy technikai feladatról van szó. Szeretném világossá tenni azzal is, hogy innen mondom el a Jobbik véleményét, hogy itt egy nagyon súlyos lépésre és döntésre kerül sor.
Valóban, ezt nem tudom jobban alátámasztani, mint Orbán Viktornak 2011. december 12-én innen elhangzott beszédével, amikor ő a december 9-ei EU-csúcsról hazatérve a következőket mondta erről a költségvetési paktumtervezetről: “Ez egy vízválasztó az Európai Unió történetében. Itt olyan kérdéseket szabályoz, amelyek érintik a nemzeti szuverenitás kérdését. A közös pénz után létrehozzák a költségvetési uniót, ha jól látom, a költségvetési unió után létrehozzák - ők - a szinte teljes gazdasági uniót, és egyre nyíltabban beszélnek arról, hogy esetleg egy teljes politikai uniót is létre fognak hozni.” Nem többes szám első személy, hanem “ők”, és mi ebbe a helyzetbe kerülünk.
Tudjuk jól, hogy a 9-ei ülésen éppen David Cameron brit államfő képviselt egy elutasító álláspontot, és legalábbis a sajtó számára ellentmondó volt, hogy ezt a miniszterelnök úr támogatja-e vagy nem. Nyilván egy hajnalig tartó tárgyaláson sok minden félreérthető, de itt azt mondta a miniszterelnök úr: “Vajon látunk-e olyan kivetnivalót a brit álláspontban, amit egyébként ne lehetne támogatni?” Ehhez még azt a kiegészítést mondta el, amit az előterjesztés indoklásában önök is leírnak. Azt mondta Orbán Viktor: a magyar álláspont kialakítását parlamenti vitától és parlamenti döntéstől tette függővé. Január 30-án! Majd a miniszterelnök úr a következő csúcson egyértelműen elkötelezte magát amellett, hogy ennek a paktumnak részesei leszünk, eközben a kérdést sem az európai ügyek bizottsága nem tárgyalta meg, sem pedig a parlament. Tehát a kérdés megtárgyalása döntéshozó testület elé nem került. Az más kérdés, hogy a konzultációs testület előtt beszámolt róla.
Ezt követte természetesen, szó sincs róla, hogy február 22-én a parlament nagy többséggel rátette utólag pecsétjét a január 30-án képviselt álláspontra. Természetesen nincs kétségem, ha januárban egy rendkívüli ülésen megtörtént volna, amit a Jobbik proponált, ott is támogatást kap, hiszen valamilyen módon a miniszterelnök úr véleménye megváltozott. Sajnos, nekünk nem azt kell figyelnünk, amit mond, hanem amit tesz, ahogy ezt az USA külügyminisztériumának is annak idején jelezte, és itt egy pálfordulásra került sor. Egyébként hadd tegyük hozzá, hogy nemcsak az Egyesült Királyság került kívül ezen és nem fogadta el, hanem Csehország sem. Egyébként egyikben sincs, Csehországban sincs euró, tehát ugyanolyan feltételek között vett volna benne részt, mint mi, mégis úgy gondolta, hogy elutasítja.
(21.20)
S akkor néhány szót arról, hogy mi nem vagyunk az eurózóna tagjai, tehát tulajdonképpen ezek ránk nem vonatkoznak. Hát döntsük el, hogy ha ami ebben a szerződésben van, ez hasznos és jó, akkor miért azt mondjuk, hogy jaj, de jó, hogy ránk nem fog vonatkozni? A másik az, hogy öt éven belül - ebben a javaslatban is benne van - az alapszerződések részévé válik.
A másik az, hogy én azt nem értem, hogy a kormánypárti képviselők vagy miniszter úr nem abban gondolkodik-e, hogy ez az ország hosszú távon az Európai Unió tagja marad, és attól félünk, egy olyan Európai Unió, amely a lisszaboni úton megy előre. Ha erre építenek, akkor most érvként egy ilyen elkötelezettség mellett annyit mondani, hogy még nem vagyunk az eurózóna tagjai, ez nem indokolás arra, hogy egy ilyen típusú döntést a maga minden következményével most elfogadunk vagy pedig nem fogadunk el. Ez teljesen nyilvánvaló.
Még annyit hadd tegyek hozzá, hogy milyen lehetőségek vannak. Azért ez a teljesen nyílt kijelentése ennek az útnak. Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy Barroso bizottsági elnök a 2012-es őszi európai parlamenti plenáris ülésszak kezdetekor tett egy világos, tiszta beszédet, és a jövőkép a föderatív államot határozta meg. Egy föderációban az az önálló állami lét, amelyben jelenleg vagyunk, nem létezik.
A prágai Károly Egyetemen Angela Merkel tartott egy előadást, amelyen kijelentette, hogy még egy olyan tíz évet várni kell arra, míg úgy teljesedik ki ez az integráció, hogy a jelenlegi államoknak az lesz a szerepük, mint most egy regionális önkormányzatnak vagy hasonló szervezetnek.
Tehát teljesen világos, hogy amit eddig csak úgy hallottunk, hogy több Európa, arról valójában most már leplezetlenül látjuk, hogy mit jelent. De ez rendkívül megerősítette azokat a politikai erőket is, amelyek most már világosan ezzel szembemennek.
Azért hadd mondjam azt, hogy az európai politikai elit és Európa lakossága, népei vajon szinkronban vannak-e egymással. Azért ne felejtsük el, a lisszaboni szerződést tartalmilag megelőző alkotmányos szerződést két ilyen ország utasította el, alapító ország népszavazáson, mint Hollandia és Franciaország, majd magát a lisszaboni szerződést első nekifutásra az egyetlen ország, ahol népszavazást kellett tartani, Írország. Tehát ez is azt a kérdést veti föl, hogy vajon egy ilyen parlamentekben megszülető többségi döntés mennyiben van szinkronban Európa lakossága többségi akaratával.
Egyébként a britek világosan értésre adták, hogy milyen módon kívánják átalakítani az Európai Uniót, vagy milyen feltétellel maradnak benne. A brit konzervatív pártnak van egy “új kezdet” projekt nevű nagy anyaga, amelynek én a vezetői összefoglalását ismerem. Arról szól, hogy variációk, változatok a változáshoz és kapcsolatok újratárgyalása az EU-val. Világosan leírja itt, hogy ezt az egész intézményrendszert és utat, amelyen az Európai Unió halad, ők károsnak ítélik, és természetesen a saját maguk érdekeit is figyelembe véve kívánják újratárgyalni az ő kapcsolatrendszerüket, és ha ez nem sikeres számukra, akkor merül föl az Európai Unió elhagyásának kérdése.
A Jobbik tett egy javaslatot a termőföld védelmében, jogi alátámasztással, hogy diszkrimináltak vagyunk ebben a kérdésben. A tőke szabad áramlása keretén belül került sor a termőföldtulajdon lezárására. Azt javasoltuk, hogy a csatlakozási szerződés újratárgyalását vessük föl ebben a kérdésben. Az hangzott el erről, hogy nyilvánvalóan ez egy közbotránkozást keltett. Íme, itt a példa.
Egyébként milyen kérdést tesznek ők föl? Nem csak a konzervatívok, Lord Owen egykori brit munkáspárti külügyminiszter a következő népszavazást javasolta. Két kérdés: 1. Akarja-e, hogy az Egyesült Királyság része maradjon az európai közös piacnak? Másik kérdés: akarja-e, hogy az ország elfogadja a teljes gazdasági és politikai integrációt? Világos, nem önmagában a kilépést teszi föl, aki semminemű együttműködést nem akar, mind a kettőre nemet mond, aki - mondjuk így - a nemzetek Európáját akarja, az a másodikra mond nemet.
Tehát teljesen világos, hogy vannak olyan súlyú kérdések, amelyeket demokratáknak népszavazással lehet megoldani, mert mi más lenne a demokrácia mércéje, talán nem az, hogy itt azon a helyen a magukat demokratáknak nevezők egy furcsa paraván mögül nevetségesen bekiabálnak. Nem. A demokráciában, amit a Jobbik is elfogad, egy ország, egy nemzet sorsát hosszú távon meghatározó kérdésben népszavazásnak kell döntenie. Ezért gondoljuk úgy, hogy a kormány abban az esetben, ha ezen az úton, amely a teljes politikai integráció irányába vezet, újabb döntéssel majd tovább akar lépni, akkor mi úgy ítéljük meg, hogy föl kell tennie azt a konzultációs kérdést, amelynek a legvilágosabb formája a népszavazás, hogy akarja-e ön, hogy Magyarország egy európai politikai unió, egy föderáció tagja legyen. Erre kell választ várni, és ennek ismeretében lehet a további lépéseket megtenni.
Még egy idézetet hadd mondjak azzal kapcsolatban, hogy félreérthetetlen, hogy amit egyik nap több Európának neveztek, az valójában mit takar. Angela Merkel 2012. június 7-én egy tévéinterjúban a következőt mondta. Nem csupán valutaunióra, hanem egy úgynevezett fiskális unióra, vagyis több közös költségvetési politikára van szükség, mindenekelőtt pedig egy politikai unióra, ami azt jelenti, hogy lépésről lépésre egyre több kompetenciát és felügyeleti lehetőséget kell átadni Európának. Ez az az út, amelyen ennek a kormányközi szerződésnek a kihirdetésével, törvénybe iktatásával az ország továbblép, szemben azzal, amit Orbán Viktor első gondolatként itt annak idején megfogalmazott.
Természetesen tudom azt, hogy ez a felszólalás nemhogy a döntést nem másítja meg, de én fontosnak tartottam ezen a helyen a Jobbiknak ezt a véleményét ennél a döntésnél világossá tenni, még csak a jelen lévő képviselőknek sem a meggyőzése igényével, talán az elgondolkodtatás igényével mondtam el.
És hogy ezt az elgondolkodtatást tovább folytassam, tekintettel arra, hogy nemrég volt március 15-e, jó néhány rendezvényt a hóvihar elsöpört, de ha én megtettem azt, hogy egy idézetet Kossuth Lajostól hóviharban egy húszperces ünnepség közepette elmondtam, hadd mondjam el itt is erről a helyről, mert mindaz, amit ő 1867-ben megfogalmazott, szerintem összefüggésben áll azzal, amiről én itt beszéltem.
Az idézet így szól. “Az én vezérelvem tehát az, hogy hazánk állami függetlenségét s nemzeti önállását feladni, vagy annak megcsonkításába beleegyezni nemcsak nem kell, de nem is szabad semmi körülmények közt, semmi nyomás miatt, semmi áron. Életfeltétele ez fajunknak; nemzet vagyunk, s jogunk is, erőnk is van, hogy ne engedjük magunkat tartománnyá süllyeszteni.”
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
